Fényképezőgépeim

Egy Praktica BX20-as volt az első a 18. szülinapomra 1992 nyarán, a szüleimtől. Aztán olvastam a Nikonról, és lenyűgözött, hogy van egy olyan gyártó, akinek a legelső, 1959-ben gyártott F-bajonettes optikája a legújabb kameravázakkal is működik (ez ma is így van, és most is lenyűgöz). Egy év múlva már egy Nikon F401-essel fényképeztem (erre volt keret). 1997-ben beiratkoztam fényképész-tanulónak, és egy pécsi börzén lecseréltem a 401-esem egy 601-esre. Ez a gép volt idáig a legtovább a társam, nagyon szerettem, csak 2003 karácsonyán cseréltem le egy digitálisra. Azóta folyamatosan elégedetlen vagyok.

Most már biztos, hogy végérvényesen elcsábított a digitális fényképezőgépek adta kényelem (nincs por, szösz, karcolás, ujjlenyomat a negatívon; azonnal látom a végeredményt; nem kell szkennelni), de pillanatnyilag nem gyártanak még olyan fényképezőgépet, ami maximálisan kielégítené igényeimet. Az elmúlt évek során nagyon elkényelmesedtem, és nem akarok objektíveket cserélgetni, se külön videokamerát magammal vinni (ami nem is volt soha, de a mozgóképről már nem mondok ám le). Szóval a legalapvetőbb igényeim a következők lennének:

• legalább 8 Mpixeles felbontás,
• legalább 28-200 mm-ig terjedő zoom (35 mm-es filmre átszámítva),
• manuális zoomgyűrű,
• mozgókép felvételi lehetőség,
• és persze kiváló képminőség, használhatóság,
• valamint nem feltétel, de előny valamilyen rázkódás elleni képstabilizációs lehetőség.

Az első digitális fényképezőgépem egy Fujifilm FinePix S5000-es volt. Kezdetnek nem volt rossz, de hamar kevés lett (a fenti feltételek közül csak a mozgókép lehetőségét teljesíti), egy éven belül megváltam tőle. Idén nyáron választanom kellett, mert nyaralni mentünk, és azt fényképezőgép nélkül nem lehet (és egyébként is hiányzott már egy saját gép). A tükrös gépek sajnos szóba se jöhettek, mert nem tudnak mozgóképet. Az idei nyári választékból a következő három maradt fent a rostán: Sony Cybershot DSC-F828, Konica Minolta DiMAGE A2, Konica Minolta DiMAGE A200. A Sony nagyon tetszett, csak egyet nem tudott, jó minőségű képet készíteni – az icipici érzékelője miatt. A két KonicaMinolta közül egyértelmű volt, hogy az újabbat veszem meg, még ha van is, amiben az A2 a jobb.

Először minden jó és szép. Jé de jó, ezt is tudja? Jaj de okos, és milyen ügyes… Aztán jönnek a negatív tapasztalatok (akárcsak a nőknél :)). Nekem összesen 3 problémám van ezzel a géppel, de ezek jelentősnek mondhatók:

• az autofókusz hosszú gyújtótávolságnál szinte használhatatlan, a manuális fókusz meg úgyszintén (a keresőkép silány minősége miatt),
• erős vignettálás a kép sarkainál (polárszűrővel már feketék a sarkok),
• nagy képzaj hosszú expozíciós időnél (ezzel először a nyaralásunk egyik esti felvételén találkoztam – csillagok csak a képen voltak, de azok vörösek, zöldek és kékek).

Azért van benne szeretni való is, mint például a 800×600 pixeles mozgókép, az áttekinthető menü, barátságos, kézreálló gombok és a jó képminőség. Nyilván nem ezen erényei, hanem feljebb részletezett hibái miatt várom már nagyon azt a gépet (ki tudja, melyik gyártótól), amelyik maradéktalanul kielégíti az igényeimet. A nyár óta háromszor is belelkesültem, de valami mindig hiányzott: Samsung Pro815 (mozgóképet max. 30 másodpercig hajlandó), Fujifilm FinePix S9000 (kis képernyő, szegényes menü), Sony Cyber-shot DSC-R1 (ekkor lettem a leglelkesebb, már nagyon vártam a 828-as utódát, de csalódottan olvasom, hogy a mozgókép funkciót a legegyszerűbben oldották meg: kihagyták belőle). A női példánál maradva: ritka, amikor minden együtt van.

a hatodik fényképezőgépemről itt írok