Lazac nigiriMár régóta szeretném dokumentálni, hogy én a szusit nagyon szeretem. Leginkább a képen kátható lazacos nigiri szusit, melynek fenséges ízét legutóbb szombaton élveztem a Wasabi-ban. A szójaszószba mártott rizs, a tetején a hallal és egy csipet wasabi-val, utána egy vékony szelet gyömbér – isteni.

Itt egy érdekes film arról, ahogyan a japánok élvezik.

Sushi
Érdekes módon a sushi (hideg, kis falatkákra formázott vagy vágott rizses ételek) kialakulásához évszázadokkal ezelőtt éppen a halak tartósításának szándéka vezetett el. A halszeleteket rizzsel és sóval együtt kövekkel préselve elásták, majd néhány hetes vagy hónapos erjedés után ásták ki újra. Az erjedt, savanykás rizst eldobták, a tartósított halszeleteket pedig ráértek később megenni. Ez volt az ősi sushi, a funazushi. A XVIII. században Tokióban, pontosabban az akkori nevén Edo városában kezdték készíteni a modern változatot, melyet előbb edomaezushi, majd nigirizushi néven ismertek. A nigiri egyébként a kézi készítésű sushi, melyet általában páronként rendelnek és szolgálnak fel. A maki vagy norimaki a hengeresen sodort, rolád típusú sushi, melyet tengerialga-lapokba burkolnak, majd általában 6-8 részre vágva tálalnak. A préselt fajta neve az oshi, melyet kockára vágva szolgálnak fel, és végül inarizushi névre hallgat a töltött szójakocsonya, azaz tofurolád.

Rizs
De nem kevésbé fontos a rizs, mely a japán étkezésnek immár 2000 éve az alapját adja. Annyira, hogy a reggelit, ebédet és vacsorát japánul szó szerint reggeli, déli és esti rizsnek nevezik. Az alaptípusa a kissé ragadós főtt, gőzölt rizs, melyet ezért könnyebb is az evőpálcikákkal kezelni. Aztán van a sushihoz való kissé ecetes fajta, továbbá a zöldségekkel és egyebekkel dúsított, pirított, tengeri algába csomagolt rizsgolyó, és még számtalan formában készül.

Shoyu, soy sauce vagy szójaszósz
Szintén a sushi ízesítésére használatos. Nem érdemes azonban túlzásba vinni, mert a szója célja nem a dominancia, hanem az alapízek kiemelése, hangsúlyozása. Azt is jó azonban tudni, hogy a szósz nem a rizst, hanem az azt kiegészítő ételt hivatott izgalmasabbá tenni.

Wasabi
Eredetileg Japánban termelt különleges aromájú tormafajta, melyből élénkzöld színű, igen erős (de viszonylag gyorsan múló csípős érzést adó), aromás krémet készítettek. Ma már a legtöbb wasabi egyáltalán nem frissen és nem is a névadó növényből készül, hanem különböző tormafélék zöldre festett, porított nagyüzemi termékével igyekeznek elérni az eredetihez hasonló ízhatást. Főleg a sushiételek ízesítésére szolgál, de célszerű nagyon óvatosan bánni vele.

Gari vagy shoga
Szeletelt gyömbér, melyet a sushifogások között, az ízlelés semlegesítésére fogyasztanak.

(forrás: www.terebess.hu/keletkultinfo/japkonyha.html)

Már megint egészen megkívántam…

4 hozzászólás ehhez: „Sushi

  1. Kedves Zsóti!
    A Wasabi jópofa hely, de igazán tutti sushit a Fuji-ban kapsz (sajnos jó drágán). Viszont elfogadható áron a sushi ügyekben nálam második helyezet Bambuszligetben is hódolhatsz eme dícséretes szenvedélynek (Belgrád rakpart). Az ottani kedvencem a Dragon maki nevű költemény, amit megpróbálok gyorsan részletezni, mielőtt a megindult nyálelválasztás beáztatja a klaviaturát… (egy tempura panírban kisütött rákot finom szushi rizs és alga ölel, mely hogy még kívánatosabb legyen a veled való találkozás előtt meghempereg egy kis repülőhal kaviárban…. (Mikor megyünk?) (A csapatra picit neheztelek, de az élmény miatt vissza-visszajárok.)

  2. Kedves Csabasi!
    Mindkét általad említett helyről hallottam már jókat – meg azt is, hogy jó drágák. Na de egyszer élünk, szívesen próbára teszem e helyeket Veled.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.