Ha késve is, de elkezdődött, és én a temetők hangulatát is legalább annyira kedvelem, mint az ősz színét, fényét, illatát. Az őszi temető felemelő.

Nagyszénási temető

Nagyszénási temető

Nagyszénási temető

Orosháza felé

Orosháza felé

Orosháza felé

Kattints a képekre a nagyításhoz, majd a nagy kép jobb (») vagy bal («) felére a lapozáshoz!

9 hozzászólás ehhez: „Ősz 2006

  1. Szabó Dezső nagyon szerette a temetők hangulatát. Rengeteg időt töltött el bele merengve a hangulatukba… Sok művében szándékosan kitér rá. Ajánlom figyelmedbe őket. Ez miatt is kemény támadások érték….
    Azt vallotta egész életén keresztül, hogy minden egyes tulajdonságunk másé.
    Sajnos nem tudom szó szerint idézni…. Valahogy így ír erről: Végtagjaink rángásai akaratunk, vágyaink, szenvedésünk, céljaink mind-mind előttünk élt emberek százainak tulajdonságai. Sok-sok emberből vagyunk összegyúrva, akik még most is bennünk rándulnak, akaratuk még most is bennünk érvényesül. Az ő céljaik még most is felszínre kerülnek bennünk….. Persze ezt nem ilyen stílusban vetette papírra, mint én… Kissé csodálatosabban……
    Hiszem: ha Szabó Dezsőt minden egyes magyar LAKOS olvasná, (nem olvasgatná)
    akkor a zombik száma rohamosan elkezdene csökkeni a zéró felé…….
    Egyébként nekem is az a véleményem, hogy nincs elgondolkodtatóbb, felemelőbb(?) egy őszi temető hangulatánál. Képzeld el, hogy az előttünk csak száz évvel élt emberek már teljesen kicserélődtek. Րk is ugyanolyan testtel és lélekkel megáldott emberkék voltak, mint mi…. Ne higgyük azt, hogy ez velünk nem történhet meg…. Szóval a temető mosolyogva vár, az óra ketyeg, senki nem tudja mennyire húzták a rugóját. A kaszás pedig nyugodtan lóbálja a lábát. Ő ráér. Övé a végtelen…..

  2. Egy dög

    Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
    melybe ma szemünk ütközött:
    Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
    váratlan egy iszonyú dög
    nyitotta, lábit cédán magasba lökve,
    míg izzadt méreg járta át,
    elénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,
    kipárolgással telt hasát.
    A nap sugarai tán azért tündököltek
    úgy e sülő szemét fölött,
    hogy atomjaiban adják vissza a Földnek
    azt, amit az egybekötött.
    S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra
    nézett alá az ég szeme;
    a bűz ereje az egész rétet bejárta,
    azt hitted, elájulsz bele.
    A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle
    folyadékként és vastagon,
    fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
    másztak az élő rongyokon.
    S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve
    s gyöngyözve néha felszökellt;
    a test bizonytalan dagadva-lélegezve
    sokszorozott életre kelt.
    S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,
    mint futó szél a tó vizén,
    nagy mint a mag, melyet a gabonaszitában
    ütemre forgat a legény.
    A széteső alak már-már nem volt, csak álom,
    kusza vonalak tömege,
    vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon
    a művész emlékezete.
    Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva
    nézett bennünket dühösen,
    sóváran lesve a percet, amikor ujra
    lakmározhat a tetemen.
    – És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
    ilyen ragály és borzalom,
    szemeim csillaga, életem napvilága,
    te, lázam, üdvöm, angyalom!
    Igen! ilyen leszel, te, nők között királynő,
    az utolsó szentség után,
    csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő
    s kövér gyom burjánzik buján.
    De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
    vad csókjaival megehet,
    én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
    elrothadt szerelmeimet!

    (fordította: Szabó Lőrinc)

  3. Charles Baudelaire – tetszik, köszi. Jó példa arra, hogy a sokak szerint undorító, gusztustalan dolgokról (melyek egyébként életünk természetes velejárói) is lehet elgondolkodtatóan, felemelően írni – és nem kell álszemérmesen kerülni a témát.

  4. Őőőőőő…izééé….. Hát nem vagyok egy nagy tudor a számítógépes grafikák terén, fogalmam sincs, hogy egy hasonló kaliberű oldal kivitelezése(megcsinyálása) mennyi ötlettel, idővel és vesződséggel jár, de annyit elmondhatok, hogy nekem személy szerint nem tetszett… Ötletesnek talátam a kápolna előtt elszálló varjakat, de amikor már a fűszálak és a virágok, sőt még sok más dolog élénk mocorgásba kezdett, akkor kezdett giccsessé tűnni. Mindezt tetézte az, hogy akár rendelhetek az egeremnek temető feelinges mousepad-ot és küldhetek az ismerőseimnek cemetary shot postcardot. Inkább abszurdnak tűnt, mint érdekesnek(?).
    A felvételek tetszenek. Kár értük. Úgy látom már elértük azt a pontot, amikor a katarzis(már ha létezik még ilyen) nincs meg az üzlet nélkül.

  5. Igen én is furcsállottam. Az oldal átalakult mióta legutoljára láttam. Valószínűleg a nagy sikerre való tekintettel ráépültek ezek a funkciók. Talán mert mostanság elég erős reneszámsza van a giccsnek.

  6. A kedvencem a Pay Pal fizetési lehetőség…Láttam nemrég egy filmet. Vagyis inkább belenéztem. Egy fiatal lány szobájában bekeretezett képek voltak fellógatva. Mindenféle szentről.. Asszem még Jézus is köztük volt. Keresztre feszítve. A szenteknek és Jézusnak vörös és kék fényben villogtak a szemeik, ugyanis ledek voltak beépítve a képekbe. Az angyalnak helyzetjelző lámpák villogtak a szárnyvégein… Szóval elég durva volt…
    Jó képeket szerintem falusi, vagy inkább tanyasi temetőkben lehet készíteni. Az elhanyagolt, elfeledett temetőknek a legjobb a hangulatuk. Nincs giccsparádé. Kevés márvány, kevés réz, csak föld és fa. Biotemető…. Temetkezzen ön is BIOTEMETՐBE!!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s