Hónap: 2006 december
-
Kispál és a borz évzáró csendesülős a Művészetek Palotájában
« előzmény A Kispállal kapcsolatos tavalyi tervünk annyiban módosult, hogy nem mentünk értük Pécsre, hanem megvártuk, míg ők jönnek a Művészetek Palotájába. Ekkora térben, mint az öt emelet magas Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem még nem hallottuk a zenekart játszani (és az előadott számok többségét még így áthangszerelve sem). Az új dobosnak, Bóra Áronnak – aki…
-
Fényevolúció
Tegnap a Ghymes koncert után még megnéztük a Fényevolúciót (Budapest, Március 15. tér – 2007. január 1-ig minden nap, sötétedéstől éjfélig). A fél órányi fényképezés alatt az ujjaim teljesen érzéstelenre fagytak. De nem bántam, kár lett volna kihagyni… Kattints a képekre a nagyításhoz, majd a nagy kép jobb (») vagy bal («) felére a lapozáshoz!
-
Ghymes – Karácsonyi koncert 2006
« előzmény Múlt évi tervünket valóra váltva, tegnap ott voltunk a Ghymes 2006-os karácsonyi koncertjén, a Budapest Kongresszusi Központban. A konferálás terén semmit nem fejlődtek a Szarka fivérek (de ezt egyrészt már megszoktuk és ezért el is vártuk, másrészt néha még szórakoztatunk is rajta); Szarka Tamás idén is ugyanúgy izzadt a hozzánőtt bőrkabátjában; a szaxis…
-
A „lenyűgöző” technika és a szánalmas ember, aki bízik benne – avagy mire érdemes figyelni digitális fényképek archiválásakor
Tudtam, hogy egyszer át fogom ezt élni, de természetesen nem bírtam elképzelni, amíg meg nem történt. Ma hiába próbáltam megnyitni egy DVD-re archivált képem – az eredmény hibaüzenet volt. Aztán még sok képnél ugyanez. Konkrétan egy teljes havi fényképem veszett el. Nagyon szar érzés! De van tanulság: Miután megírtad a fotókat (vagy bármi mást) tartalmazó…
-
Elítélem, hogy hülyének néznek #2
« előzmény Nem akartam én folytatást az első résznek, melyben utaltam a szeretem magyarországot klub (így, csupa kisbetűvel, hiszen a honlapjukon is így szerepel) nagyszabású mozgósítására; de most nem bírom türtőztetni magam. Az alábbi képen látható képeslap a klub felhívására született, és az írója szorongatja büszkén. Olvassuk el figyelmesen, majd próbáljuk meg kitalálni, hogy ki…
-
Ami nem maradhat ki
Eredetileg csak a fenti képet szerettem volna ide biggyeszteni, de tegnap elolvastam Dinnye írását a mai magyarországról, aztán éjszaka mámoros fejjel hazafelé gyalogolva a jól sikerült céges vacsoráról, az Andrássy út fényeiben gyönyörködve újra eszembe jutott, amit délután olvastam, és arra gondoltam, végülis ez is ide tartozik, mert a karácsony közeledtével sem maradhat ki, hogy…
-
Look at This
Tegnapelőtt nézegettem a képeket róla Balla Dóra Typo-Grafika blogján, tegnap pedig megkaptam a könyvet karácsonyi ajándékként kreatív izgatóúrunktól :)Köszi Andris! frissítve (2007. 01. 03.):Szerző: Adrian ShaughnessyKiadó: Laurence King Publishing LtdKiadás éve: 2006Méret: 235×288 mmTerjedelem: 192 o.Kivitel: puhatáblás, cérnafűzött A munkák egy, ritkábban kettő vagy még ritkábban három oldalpáron kerülnek bemutatásra.
-
Ami várható
Fejben már többnyire készen van a HALDESIGN 4. verziója, de a pixelesítés még nem kezdődött el. Viszont írni róla egyszerűbb, mint megvalósítani; másrészt az év vége még apropót is szolgáltat, hogy ezt tegyem. Ghaléria A teljesen új (természetesen sokkal szebb) külső mellett a legnagyobb változás a Ghalériát érinti, ami egy külön blogmotort kap majd. Vagyis…
-
Ami kimaradt #4 – Mac OS X vs. Windows XP
« előzmény A régóta megírásra várakozó témák sorozatának utolsó darabjával hamar végezni fogok. Egyrészt mert nem vagyok az a „tutimegmondós” típus, másrészt mert nincsenek igazán mélyreható ismereteim. Az operációs rendszerek lelki világát csak annyira ismerem, amennyire a számítógépes grafikai munkához, kiadvány- és webszerkesztéshez szükséges (persze mindezeket tágan értelmezve). Ezért inkább csak arról írnék pár mondatot,…
-
Év vége: szeretem
Jó ilyenkor visszaszámolni a munkanapokat, várni az utolsót, a céges vacsorát, aztán a nemdolgozást, az ünnepi készülődést, a karácsony illatát, fényét, hangulatát, az ajándékozást, a finom ételeket, italokat, a pihenést, az új évet. Jó, hogy tudok még ezeknek örülni, és jó, hogy van valaki, akivel mindez különösen jó. Szeretem.
-
Ami kimaradt #3 – zene
« előzmény Mindig van egy kedvenc lemezünk az autóban, amit többnyire hetekig ki sem veszünk a CD-játszóból. Idén egyik ilyen volt a Quimby legutóbbi stúdióalbuma, a másik pedig egy hete a Kiscsillag bemutatkozó lemeze. Quimby:Kilégzés (2005) Bevallom, én ezt a lemezt a Megasztár műsora miatt vettem meg. A csíkszentmártoni Bocskor Bíborkától hallottam először a „Most…
-
Ami kimaradt #2 – politika
« előzmény Szerettem volna visszatérni már korábban szeptemberi „jóslatomra”, melyben Gyurcsány aznap nyilvánosságra kerülő balatonőszödi beszéde kapcsán a következőt írtam: (…) biztos vagyok benne, hogy nálunk, következmények nélküli Viccországban a fenti mondatok nyilvánosságra kerülése után is Gy. F. marad a miniszterelnök, és szocialista fölénnyel zárul majd az önkormányzati választás. Ugyan az önkormányzati választások nem szocialista…