„Izraeli üzletemberek befektetnek…”

Manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani. Nézzék meg, mekkora birodalmat épített ki magának rendőrség és katonaság nélkül Bill Gates, s azt is láthatják, hogy micsoda ereje van. A kormányok ezzel szemben nem képesek realizálni az erejüket, van költségvetésük, de nincs pénzük. A kormányok tehát képtelenek az eredményes működésre, de a cégeket nem kötik gúzsba a korlátozások.

Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot.

Simon Perez a Mááriv héber nyelvű izraeli napilapban közzétett megnyilatkozása
(Tel Aviv, 2007. október 10.)

Morituri te salutant!

1910. december 30-án jelent meg a Russischen Invaliden 285. számában az Alliance Israelité felhívása: „Az egész földkerekségen nincs egyetlen földdarab sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot.” A felhívásban a világ zsidósága felajánl minden anyagi segítséget ehhez.

Tel Aviv-ban Simon Perez 2007. október 10-én a Kereskedelmi Irodák Szervezetének éves közgyűlésén többek között kijelentette: Izrael precedens nélküli gazdasági eredményeket ér el, többek között az izraeliek felvásárolják Lengyelországot és Magyarországot.

Perez tehát lényegében nem mondott semmi újat. Mára alig akad valaki, aki ne tudna erről, még ha nem is ismeri a fenti idézeteket. Ki ne tudna a lakóparkok csillagászati árú lakásainak tulajdonosairól? Perez szavai legfeljebb annyiban szorulnak pontosításra, hogy nem csak az izraeliek vásárolják fel Magyarországot, hanem az egykori Szovjetúnió utódállamaiban élő, vagy onnan ide költözött fajtársaik is. (A két csoport meglehetősen hangosan éli a mindennapjait a szerény lakóparkokban: esténként olyan vehemensen zsidózzák egymást, hogy ahhoz képest Zuschlag János elhíresült viccelődése ártatlan semmiség. Igaz, Hiller Istvántól tudjuk Pásztor Tibor díszzsidózása kapcsán, hogy ha egy zsidó zsidózik, az nem zsidózás. Nekik szabad, csak a világ további 999 ezrelékének tilos) Visszatérve Perez kijelentésére, nem az a lényeges, amit mondott, hanem az, hogy kimondta. A zsidóság politizáló része – és itt most nem a kis szatócsokra, egyszerű kereskedőkre gondolok – a történelem során időről időre elköveti azt a hibát, hogy megszegi az íratlan törvényt, és mérhetetlen gőggel a keresztény kultúrkör arcába dobja a kesztyűt. Nem elégszik meg azzal, hogy csendben végrehajtja a terveit, hanem már ki is mondja ezeket. Emlékezzünk csak Landeszmann rabbira: amikor már elég erősnek érezte a MAZSIHISZ-t, kimondta, amit gondolt: „Ha mi kivonulnánk Magyarországról, nem maradna itt más, csak bőgatya és fütyülős barack.” Landeszmannak napokon belül távoznia kellett hazánkból. Nem azért, mert ezt mondta, hanem azért, mert kimondta. Nem azért, mert társai másként gondolták, azért, mert megszegte az alapszabályt: „Nálunk a beszéd nem a gondolatok kifejezésének, hanem a gondolatok eltitkolásának az eszköze.”

Vajon Pereznek is távoznia kell majd? Nem valószínű. Vajon fog-e tiltakozni ma egyetlen magyar(országi) politikus is e nyilatkozat miatt, ahogy annak idején Antall József miniszterelnök úr tette? Felkeresi-e bárki Magyarország izraeli nagykövetét? Fel! De még mennyire! Mi az, hogy! Nagyon is! Csak éppen nem azért, hogy tiltakozzon, hanem azért, hogy átvegye a módszertani utasításokat: hogyan kell az ominózus Perez-nyilatkozatot interpretálni hazánkban

Előre bocsátjuk: nincsenek faji előítéleteink. Nem vagyunk se antiszemiták, se filoszemiták. Patrióták vagyunk. Ha bármely más nép fia nyilatkozta volna azt, amit Perez, ugyanígy tiltakoznánk, és aggódnánk hazánk sorsáért. Arról, hogy történetesen éppen Simon Perez mondta mindezt, történetesen éppen az izraeliekkel kapcsolatban, nem mi tehetünk.

De nézzük a kérdés hétköznapi oldalát. A felvásárláshoz ugye két fél kell: vásárló és eladó. Eladó nélkül hiába volna vásárló. Ahhoz, hogy Izrael – vagy bárki más – felvásárolhassa hazánkat, kellünk mi is, eladók. Ha mi nem adjuk el, ami a miénk, akkor mehetnek vásárolni, ahová akarnak. Lényeg, hogy el innen. Fel kell tegyük magunknak a kérdést: akarjuk-e eladni a javainkat izraelieknek, vagy éppenséggel bárki másnak?! Nekem például van egy kis földem, meg egy kevés erdőm. Megművelni – 200km távolságból – nem tudom. A helyi önkormányzat közölte is példás sietséggel, hogy elkobozzák, ha parlagon hagyom. Így aztán kerestem egy bérlőt, aki megműveli. Épp csak az adó befizetését kértem tőle, egy fillérrel sem többet. Azóta sokan kérdezték: miért nem adod el? Nincs semmi hasznod belőle, ugyanakkor jó pénzt kaphatnál érte. Nos, ki tudja, megértik-e, mindenesetre nagyon egyszerű. Nagyapám minden nap kijárt erre a földre a talicskáját tolva. Ásott, kapált, vetett, permetezett, metszett, hordta haza verejtékes munkájának eredményét. Édesanyám ezen a kis földön és ebben a kis erdőben játszott. Kiskoromban nyaranta a rozoga fatalicskán utazva mentem ki erre a földre a nagyapámmal. Itt gyújtottam először tábortüzet, itt sütöttem először szalonnát nyárson. Amikor manapság nyaranta egyszer-egyszer kimegyek és leülök az erdőben, behunyom a szemem és gyermekkorom emlékei tolulnak fel előttem. Emlékszem: egyszer felkerestük édesanyám gyermekkorának színhelyét, a kisvaszari nagyszülői házat. Az egykori sváb települést a kitelepítést követően romák lakták be. Az egykoron takaros nagyszülői házban ma félnomád baromfitenyésztés folyik, a házra ráismerni se lehet. A lakók ugyan barátságosan betessékeltek, udvariasak voltak, örültek a váratlan látogatásnak. Büszkén mutatták a hízott libákat, kacsákat, „Mi dolgozunk, nem úgy, mint a falu nagy része!” Mire visszaindulni készültünk, a kerítés előtt kisebb csapat gyűlt már össze, hamar híre ment, hogy ritka, városi látogatók érkeztek. Úgy néztek ránk, mintha egy másik bolygóról érkeztünk volna. A háziak barátsággal búcsúztak, kérték, hogy jöjjünk el máskor is. A kisebb nézősereg is barátságosan integetett utánunk Édesanyám szeme mégis könnybe lábadt a távolodó autóban. „Meg akartam mutatni neked – a fiamnak -, hogy hol töltöttem a fiatalságom éveit. Úristen, mi lett a nagyszüleim falujából, a házunkból! Bár ne láttam volna. Soha többé nem akarok ide jönni.” Nem a falu mostani lakói fájtak neki, hanem azok, akik kitelepítették az egész rokonságát. Az emberiség tetvei: a kommunisták. Hát ezért nem adom én el azt a kis földet és erdőt. Nem akarom megérni, hogy ott, ahol a nagyapám termelt, ahol játszottam kiskoromban, egyszer csak kaftános, cilinderes, tetűlétrás, tisztességben meggörbült orrú újmagyarokkal, az erdőm helyén letarolt pusztasággal kelljen találkoznom.

Ha rajtunk, magyarokon múlna, nemigen jelenthette volna ki Simon Perez azt, amit kijelentett. Hogy mégis kijelenthette, annak igen egyszerű oka van. Emlékezzünk, mivel is védekezett a Rosenberg házaspár annak idején a hazaárulás vádja ellen: „Mi nem amerikai találmányt adtunk el az oroszoknak. Az atombomba a mi találmányunk, a mi találmányunkat osztottuk meg szovjet állampolgárságú testvéreinkkel.” Valami ilyesmiről van szó ebben az esetben is. Nem arról van szó, hogy magyarok adják el a magyar vagyont izraelieknek, arról van szó, hogy magyar, illetve kettős állampolgárságú zsidók adják el a rájuk bízott magyar vagyont – és még véletlenül sem a saját tulajdonukat! – izraeli zsidóknak.

Persze akad ennek a kérdésnek egyéb vetülete is Mi magyarok, és mellesleg a világ összes népe – kivéve persze egyet – hont foglaltunk, esetleg alapítottunk, míg ők hont vásárolnak, illetve felvásárolnak. No de mindenki azzal él, amije van. A bátor a bátorságával, az okos az eszével, a kufár a pénzével, illetve mások pénzével

De nézzük, mire számíthatunk, ha továbbra is azokra bízzuk a magyar nemzet vagyonát, akik eme vagyon kezelése során nem a magyar nemzet érdekeit, hanem csak és kizárólag faji hová tartozásukat – és persze saját hasznukat – tartják szem előtt. Legyen intő példa számunkra a palesztin – izraeli „csendélet” Lássuk, miként vélekednek a demokráciáról, a civilizált nemzetek által elfogadott normákról az izraeliek ott, ahol kezükben a hatalom, ahol döntési pozícióban vannak. Nézzük, hogy a mindenkit a másság minden formájának tolerálására okító nép önmaga vajon hogyan értelmezi a mások iránti tolerancia fogalmát Ennek szemléltetésére álljon itt néhány idézet vezető izraeli politikusoktól, valamint nemzetközi támogatóiktól.

Golda Meir, Izrael állam egykori miniszterelnöke, a „Vas Lady”, nem utolsó sorban Adolf Hitler egyik legodaadóbb támogatója, aki pénzzel, befolyással, az antifasiszta bojkott bojkottálásával támogatta egykoron a harmadik birodalomat: „Izrael nem más, mint maga az Úristen által tett ígéret beteljesedése. Ezért egyszerűen nevetséges bármiféle nemzetközi jogról, törvényről és jogszerűségről elszámoltatni Izraelt.” „Az ENSZ határozatok csak közönséges papírok, nem tankok.”

Ben Gurion (született David Grün), Izrael állam első miniszterelnöke, a nemzetközi jog értelmében tömeggyilkos: „Izrael földjét visszakapja Izrael népe teljes egészében és örökre. Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy Izrael háborúban született. Ennek köszönhetően sokkal nagyobb zsidó államot hoztunk létre, mint az ENSZ előírt. De nem elégszünk meg a jelenlegi határokkal, harcunk ezzel még nem ér véget, mert ez csupán a kezdet. Kötelességünk, hogy megvalósítsuk a Nílustól az Eufráteszig terjedő zsidó birodalmat.” „A különféle nemzetek cionista szervezeteinek együttes kötelessége, hogy segítsék a zsidó államot minden körülmények között és feltételek nélkül, még akkor is, ha ez a magatartás ellentétbe kerül saját hatóságaikkal.” „Amikor egy zsidó Amerikában vagy Dél-Amerikában zsidó társaival a mi kormányunkról beszél, akkor ezen mindenki Izrael kormányát érti.”

Menahem Begin, a Deir Jasszin-i mészáros, egykori izraeli miniszterelnök, a nemzetközi jog értelmében tömeggyilkos: „Addig nem lesz itt béke, amíg a nagy Izraelt föl nem szabadítottuk. Ezt csak háborúkkal tudjuk megvalósítani.”

Moshe Dayan, izraeli katonai vezető és politikus: „Ha nekünk van Ószövetségünk, Tóránk, s ha mi a Tóra népének tekintjük magunkat, akkor nekünk kell birtokolnunk az összes bibliai földet.”

Jorám Ben Porát, izraeli politikus: „Nincs cionizmus, nincs zsidó állami gyarmatosítás az arabok kiszorítása és földjeik kisajátítása nélkül.”

Sitrak, Franciaország főrabbija: „Minden francia zsidó Izrael képviselője.”

Clement Attlee, egykori angol miniszterelnök: „Az Egyesült Államok palesztinai politikáját a zsidó szavazatok, valamint több nagy zsidóvállalat választási adománya határozza meg. Ez azért lehetséges, mert a két pártra leadott szavazatok száma nagyjából mindig azonos, így a zsidó szavazatok képezik a mérleg nyelvét.”

Fulbright szenátor (USA) 1973: „Az izraeliek ellenzik a kongresszus és a szenátus tevékenységét. Szenátor kollégáimnak körülbelül hetven százaléka egy idegen érdekszövetség nyomására és nem saját meggyőződésből szavaz.”

Paul Findley, USA, Illinois állam képviselőjének 22 éves tapasztalata: „Bárki, aki bírálni merészeli Izrael politikáját, annak fájdalmas és szűnni nem akaró megtorlásokkal kell számolnia. Annak még a megélhetése is veszélybe kerül az izraeli érdekszövetség politikai nyomásának következtében. Az amerikai elnök is ettől fél. A kongresszus szinte minden követelésüknek enged. A legtekintélyesebb egyetemek tanterveiből eltávolítanak minden olyan témát, ami ellenkezik Izrael politikájával. A média óriások és főtisztek is engednek ennek a nyomásnak.”

Albert Einstein: „…ez egy mulandó hatalom terve. Félek a judaizmust sújtó, abból adódó belső károktól, hogy sorainkban kifejlődik a szűk nacionalizmus.”

Izrael Sahak, holokauszt túlélő, izraeli békeaktivista: „Az antiszemitizmus és a zsidó sovinizmus ellen csak egyidejűleg lehet küzdeni.” (Ebben tévedett: miután az utóbbi az ok, és az előbbi az okozat, elegendő – sőt kötelező! – az utóbbival szemben küzdeni. Ha az ok megszűnik, az okozat eleve nem születhet meg. – a szerző hozzáfűzése)

A Szovjetunió által még 1975-ben beterjesztett és 72:35 arányban elfogadott határozati javaslat szerint: „A cionizmus a rasszizmus és a faji megkülönböztetés egyik formája.” E döntést az ENSZ 1991-ben óriási többséggel visszavonta. Azt, hogy a Világkormány milyen érdekeket szolgál, bizonyítja Morvai Krisztina esete, aki az ENSZ CEDAW bizottságának volt tagja. Az Izraelben, illetve a megszállt területen élő arab nők helyzetével, és a velük szemben alkalmazott diszkriminációval foglalkozott. Amikor a CEDAW bizottsága tavaly júliusban az izraeli ország jelentést megvitatta, Morvai Krisztina az izraeli kormány képviselőitől az illegális beduin falvakban élő nők helyzetéről és az izraeli arab nőknek “a közélet minden területén tapasztalható alulreprezentáltságáról” kért felvilágosítást. Az izraeli ENSZ nagykövet helyettese levelet írt a Bizottság elnökének, kifogásolva a vita légkörét és külön bepanaszolva a magyar delegátust. „Értesültem róla: az izraeli küldöttség a kormányomat is megkereste, hogy panaszt tegyen rám. Kormányom “sajátos bocsánatkérése Izraeltől” komoly megrázkódtatást okozott nekem.” – írta Morvai Krisztina. Idén januárban a Kínzás Elleni Világszervezet (OMCT) és az Izraeli Kínzás Elleni Társadalmi Bizottság (PCATI) is védelmébe vette Morvai Krisztinát. Genfi központjukban közleményt adtak ki, amely leszögezi: a magyar küldött helyére kormánya “egy másik személyt jelöl, aki megalapítója és vezetője egy magyarországi cionista nőszervezetnek”. A szavazás Morvai Krisztina szempontjából sikert hozott, Pető Andrea nem kapta meg a szükséges szavazatokat. Igaz, nem teljesült az a vágya, hogy folytathassa tevékenységét még négy évig New Yorkban. Mindenesetre, 2007-től nem lesz magyar delegátus ebben az ENSZ szervezetben.

Mindebből jól látszik, hogy a modernkori cionizmus értékrendje alapvetően ellentétes gyakorlatilag minden nemzet, nép értékrendjével, beleértve a zsidóság asszimilálódott, hosszútávon előrelátó részét is. Éppen ezért minden nemzet létérdeke, hogy megakadályozza a cionizmus domináns politikai erőtényezővé válását hazájában. (és a világon) Tudjuk: a politikai hatalmat a pénzhatalom határozza meg. Azé az ország, akié a föld, a gyár, a Nemzeti Bank. Földbirtok nélkül, Nemzeti Bank nélkül, nemzeti gazdaság nélkül legfeljebb virtuális ország létezhet.

Mára a Nemzeti Bankunk lényegében már nem más, mint a Világbank fiókszervezete. A nemzeti vagyon még hazai tulajdonban lévő részét a jelenlegi vezetés gőzerővel árulja, ráadásul messze áron alul. Amit ma eladhatsz – ellophatsz -, ne halaszd holnapra, mert ki tudja, mit hoz a holnap. Létérdekünk, a nemzet fennmaradásának kérdése tehát, hogy mit hoz a holnap. A holnapot nekünk, patriótáknak kell írnunk. És ebben a holnapban csakis olyan politikusoknak lehet helye, akik bármilyen származásúak is legyenek, elsődleges identitásuk a magyar kell, hogy legyen. Ebben a kérdésben pedig nem a szavaik, az ígéreteik, hanem a tetteik alapján kell megítélnünk őket.

Nem kis feladat vár ránk. A feladattal nem kis kockázatot kell vállalnunk. De ahogy egykoron a spártaiaknak, úgy nekünk is meg kell cselekednünk, amit megkövetel a haza. A hon védelmében meg lehet halni, de elfáradni nem lehet. Ahogy egykoron Caesar katonái mondták, amikor a hazájukért hadba indultak, tudva, hogy sokan közülük nem térnek vissza: Morituri te salutant.

(forrás: Kroko tanár úr)