Csicseri Londonból #15: 2009. június

Csorba Erika képes leveleiből

2009. 06. 06.

Múlt héten megint jártam a Thames Barrier Parkban, csak most le is fotóztam. Csupa gyönyörűség az a hely, ezért nem tudok és nem is akarok szelektálni a képek között, elküldöm mindet. Maga a Barrier a Temze gátrendszere, 8 év alatt épült, és 1982 óta védi a várost az árvíztől (5-ös és 8-as kép). A 2-es 3-as képen a Pontoon Dock állomás épülete látszik, meglehetősen futurisztikus, mint ahogyan maga a park is. Az 1-es képen látható a park szökőkútja (valamiért ott tilos a fotózás, de azért én nem hagytam ki). A 6-os 7-es fotón a folyópartot fényképeztem le. A többi huszonpár kép már a növényekről szól, remélem sikerült átadnom valamit abból a hangulatból.

2009. 06. 12.

A Híradóból már biztosan tudjátok, hogy Londonban metró sztrájk van. Szerencsére én semmit nem tapasztaltam a saját bőrömön, mert pont erre az időszakra esett a szabadnapom, így nem voltam rákényszerülve arra, hogy útra keljek. Viszont a többiek… Az egyik lakótársam 4 órát utazott a szokásos 1 helyett. Ders meg a busz mellett futott vagy 10 megállót, mert az sehol sem állt meg. Azért ezt nem magyar viszonylatban kell elképzelni, mert egyrészt a buszok komótosan járnak, másrészt a megállók sokkal sűrűbben követik egymást. De akkor is. A busz egyébként azért nem állt meg, mert heringesre volt tömve utasokkal és csak a nagyobb csomópontokban állt meg, vagy ha le akart szállni vki. A 4 órás utazós lakótársunk több eltévedt buszjárattal is találkozott kalandozásai során (mert hogy ő maga is eltévedt, miután minden állomáson minden sofőr más-más útvonalat javasolt neki ából-bébe).

Már régóta akartam mesélni Nektek a zöldségesünkről, és most meg is teszem. Mivel a környékünk tele van törökkel-göröggel meg ciprusival, sok olyan ételhez is hozzájutunk, amihez London más részein nem tudnánk. Szerintem már írtam a Green Lanes nevű „főutcánkról” ahol egymást váltják az ékszerüzletek és a török fodrászatok. Ami még sűrűn fordul elő, az a zöldséges. Ezek mind félig nyitott üzlethelyiségek, az utcafrontra kipakolt áruval. A hozzánk majdnem legközelebb eső a legnagyobb és a ház lakóinak egybehangzó véleménye szerint a legolcsóbb. Tetszőlegesen hívjuk töröknek, görögnek vagy indiainak. Mindegy mit mondasz, a lakótársad úgyis tudja, melyikre gondolsz. Azért a bábeli zavar, mert az üzlet cégtáblája görögül van, az eladók mind indiaiak (a törököt meg nem tudom, honnan szedtük).

A lényeg az, hogy életemben nem ettem még ennyi zöldséget meg gyümölcsöt mint mostanában. És milyeneket! Rendszeresen eszünk mangót (4-et veszünk 1 fontért), szőlőt, barackot (5 db 1 fontért), ládányi koktélparadicsomot (ezt már előzőleg említettem, ára 50 p és 1 font között mozog) és még sok minden mást. Van articsóka, gyömbér, főző banán, édes burgonya. Legalább 6-7 fajta alma, káposzta-féle meg krumpli. Télen, amikor őrülten kívántam a grapefruitot, a jól bevált 4-et 1 fontért sémát alkalmazva mindennap megengedhettem magamnak egyet-kettőt. Sok olyan szerzeményt is árulnak, amiről nem tudom, micsoda. Mindig megpróbálom memorizálni a nevüket, hogy aztán megnézzem a neten, de úgy látszik a fizetésnél mindig reset-el az agy, mert otthon már semmi nem jut eszembe. :)

Azt sajnos nem tudjuk, átvágnak-e minket a kedves indiai eladók. A „sokat 1 fontért” akció tiszta sor, de amikor mérni kell, elvesztem a fonalat. Az árak fontban és kilóban is fel vannak tüntetve (lb és kg, koszos kis kartonlapokon), a mérleg kijelzőjén nem lehet kiigazodni, a blokk amit kapsz, használhatatlan (tetszőleges sorrendben mindenféle számok felsorolása, halványan). Mondjuk minket a Derssel már ismernek, már kicsit csevegünk is velük néha, úgyhogy remélem nem belőlünk akarnak jól élni. Viszont az egyik lakótársam esküszik rá, hogy ugyanazt a terméket mindig más áron kapja. Végül is mindegy, ha átvernek, így is mindig keveset fizetünk.

És amit még szeretek ebben az üzletben, az ha kilépek, a gyalogosoknak szóló lámpa zöldre vált és mehetek. :). Kb. 5 perc gyaloglásra van tőlünk.

2009. 06. 18.

Az angolok köszönési szokásain még mindig tudok csodálkozni. Az, hogy udvariasak, már közhely. De hogy milyen szófordulatokat használnak, talán nem annyira ismert. Köszönéskor sima hellót mondanak, vagy hi-t (ami lazább, olyan mint nálunk a helló). Aztán rögtön következik a „How are you?” Ez már annyira megszokott, hogy nem is kell rá válaszolni. Ha mégis válaszolsz, a „Fine, thank you” (jól, köszönöm) bőven elég, mert valójában nem azért kérdezik, mert kíváncsiak rá. Illik viszont visszakérdezni. Telefonban baromi idegesítő, hogy csak egy ilyen procedúra után lehet rátérni a lényegre. Az is idegesítő, ha már honfitársaink is előveszik ezt a stílust, magyarul, jelezvén, mennyire átvették már az itteni szokásokat.

Aztán köszönésképpen még meg szokták kérdezni, jól vagy-e. „you all right?” vagy „you ok?” Basszus, még a pénztáros is a teszkóban! Az első ilyen alkalommal azt hittem, szarul festek, azért kérdezi. :)

Búcsúzás. Van a hagyományos „Bye, bye”, vagy a közeli viszontlátás reményében „See you later” vagy „See you soon”. Továbbá egészen elfogadott a „Take care” azaz „Vigyázz magadra”, még vevő és eladó között is, tehát olyan szituban amikor tulajdonképp leszarod, hogy annak a vadidegennek baja esik-e vagy nem. Eladótól gyakran hallani azt is, hogy „Enjoy it” (élvezd, használd egészséggel, mármint amit vettél) és a „Have a nice day”.

Olyasmi ez, mint amikor bemész a Pannonhoz venni egy háromezerhatos feltöltő kártyát, és az eladó megkérdezi: Szia, jól vagy? Hogy vagy? Segíthetek?, majd a végén azt mondja: Vigyázz magadra, legyen szép a napod, nemsokára találkozunk! :))))) Nem rossz, mi?

Cserébe viszont rettentő udvariatlanul beleásítanak az arcodba a metrón, ugyanis itt nem nagyon teszik a szájuk elé a kezüket…

Van még egy adu ász, mégpedig a „Cheers”. Jelenti azt hogy köszönöm, meg hogy szia (búcsúzáskor), de koccintásnál is ezt mondjuk. Kiegészítve a „mate” szócskával (haver) szinte minden szituációban használható valamire. :)

Ja igen, ami még furi, hogy itt sokkal gyakrabban hallod idegenektől azt hogy „Dear”, sőt azt is hogy „Love” (Kedves).
Pasik mondják nőknek, vagy idősebb a fiatalnak.

Fotók: mind fekete-fehér filmre készültek, a téma nagyjából ugyanaz, amit nemrég elküldtem színesben (Thames Barrier Park), csak időben korábban keletkeztek.

Ezeket még otthon fotóztam húsvétkor. Még egy hónap, és megint otthon képezhetem a fényt. :)

Ja igen, tegnap rámtört a nyár utáni vágy, és letoltam a hajamat a hajnyíró gépünkkel. Olyan érzés, mintha sosem lett volna hosszú. Nagyon jóóó… Kicsit merész vállalkozásnak tűnik, de megérte, és jó is lett.