Csorba Erika képes leveleiből
2009. 07. 01.
Ezeket a fotókat egy hampstead-i kiruccanás alkalmával készítettem. Tünemény házak vannak arrafelé. Már-már mediterrán a környék, bár vannak itteni viszonylatban is kifejezetten gazdag részei is, ahol mondjuk Rolls Royce áll a parkolóban. Hampstead Heath Park egy hatalmas zöld terület Londonon belül. Kb. 6 km-re a Trafalgar tértől 320 hektárnyi területen terül el. Vannak tavak, erdőcskék, hatalmas füves mezők. Lehet kutyát sétáltatni, fűben heverni, tóban úszni (még télen is szoktak, de erről már írtam nektek). Van rendes erdő- meg gombaszag, és van egy bájos kis étterem, ami közepesen drága, de azért megengedtünk magunknak egy borsó levest parmezánnal és magos kenyérrel (amit később itthon reprodukáltam és volt olyan jó mint az éttermi).
Aztán van még egy bejelenteni valóm, méghozzá az, hogy július 19-én hazamegyünk és egészen szeptemberig maradunk is. Eredetileg úgy volt hogy 10 napig leszünk otthon, de aztán úgy döntöttünk, sokkal gazdaságosabb és nem utolsó sorban kellemesebb lesz a nyarat otthon tölteni. Mindenképpen el kellett volna költöznünk innen a Harringay-ből mert a főbérlőinkkel való kapcsolatunk már tarthatatlanná vált. Tavasszal volt a házban egy rovarirtás, és ezek a hülyék most júniusban kitalálták, hogy a lakók fizessék ki a költségeit. Mindezt úgy, hogy előtte egy szóval sem említették azt, hogy ezeket a költségeket nekünk kell állnunk (a szerződés sem tartalmaz ilyet), és semmiféle számlát nem tudtak felmutatni arról, hogy ezek a költségek valósak. Azt mondták, az irtás több mint 600 fontba került, de ők olyan rendesek, hogy csak 180 fontot kérnek a háztól. Hozzá kell tennem, hogy a bogarak, amiket ki kellett irtani az öt szobából csak kettőben voltak, a többiben az irtás csak megelőző jellegű volt, viszont emiatt kétszer ki kellett üríteni az egész házat.
Hát így mennek itt a dolgok a kedves Irány London-nál. A főnök ide küldi a két alkalmazottját akik azt mondják, rovarirtás címen utólag fizessünk 20 fontot fejenként, cserébe semmiféle iratot nem mutatnak arról, hogy miből tevődik össze az a 600 font. Majd amikor azt mondjuk, hogy ez nevetséges, azt mondják, menjünk be az irodába a főnökhöz. Mondjuk, hogy mi 9-en vagyunk, ő meg egyedül, úgyhogy lesz szíves idefáradni, amikor drága ideje engedi. Mivel ugye nem nekünk kell megmagyarázni miért nem fizetünk, hanem ő akarja megmondani, hogy miért kéne. Azt mondják, jó, másnap jön. Másnap a főbérlő helyett telefon érkezik az alkalmazottól, hogy különben is hogy képzeljük ezt az egészet, amikor mi voltunk azok, akik decemberben (!!!) penészesen hagytuk itt a szobát amikor hazamentünk (decemberben nem volt a házban olyan fal, ami nem lett volna penészes valahol, ez a régi, rosszul szigetelt angol házak velejárója). Na innentől kezdve döntöttük el, hogy köszönjük szépen itt nem maradunk tovább.
Így jött az elhatározás, hogy Ders otthon is meg tudja írni a diplomamunkáját, és majd akkor jövünk vissza, amikor már munkát fog keresni. Engem meg nagy valószínűséggel visszavesznek a céghez, ha nem is ugyanoda, de egy másik londoni üzletbe (főnököm mondta, ha visszajöttünk, feltétlenül jelentkezzek be nála).
Úgyhogy megyünk hazaaaaaaaa :))))))
2009. 07. 06.
Most, hogy közeledik a hazamenet, elkezdtem elbúcsúzni itteni kedvenc helyeimtől, mert ki tudja, mit hoz a jövő, nálunk sosem lehet tudni. És ahogy búcsúzom, gyakran új, eddig be nem járt területekre is tévedek/ünk. Ezeken a fotókon nagyrészt ilyen helyek vannak. A Gandhi szobor a Tavistock téren van, Ders sulija közelében, ugyanis Mahatma Gandhi itt tanult jogot 1889-ben. A ‘színház’ című kép (lent, a második) nem színház, hanem valami egyetemi műhely részlete felülnézetben, de engem egyértelműen egy színdarab díszletére emlékeztetett. A Graphic Centre (lent, a harmadik kép) speciális írószerbolt, itt lehet beszerezni mindenféle különleges ‘alkotóeszközt’, kívül-belül gyönyörű. A Buddha szobor Covent Gardenben ült egy ablakban. Pimlico és Vauxhall (lent, az ötödik és a hatodik kép) a Temze két oldalán egymással szemben elhelyezkedő városrész, Vauxhall híd köti őket össze, amin persze át is sétáltunk délre. A gyárépületre hasonlító négy tornyú monstrum (lent, a hetedik és a nyolcadik kép) egyik kedvenc épületem itt. Ez a Battersea erőmű, azt hiszem már írtam róla korábban, kép viszont most van először.
Ahogy átsétáltunk a hídon, megkívántunk egy hideg sört és nekem beugrott egy kedves kis kocsma a Battersea erőművel szemben. A vasárnapi piacról jövet tértünk be oda anno a csajokkal. El is mentünk oda (és végre gép is volt nálam), íme a végeredmény képekben (fent, az utolsó hat kép). Van egy emeleti terasza (jóféle zenével és grill sütővel), ami pont az erőműre és a lenyugvó napra néz, úgyhogy ott, a lágy szellőben ittuk meg a sört meg a rozéfröccsöt (már be vannak tanítva a pultosok, tudják, hogy kell elkészíteni). Mindenkinek ajánlom, aki erre téved, The Duchess-nek hívják.
2009. 07. 16.
Persze nem olyan jó mint a miénk, de azt meg kell hagyni, hogy a britek mindent kihoznak amit lehet abból a kevés napos időszakból, amit itt nyárnak lehet nevezni. A Borough Market a Temze déli partján van (lent, az első négy fotó). Előzőleg már fotóztam ott, de ilyen nyáriasan még nem láttam. Persze tömve van turistákkal, ami némileg elvesz a fényéből, de tulajdonképpen az egész város tömve van velük, úgyhogy mindegy… A következő kupac kép (lent, az ötödiktől a kilencedik képig) a Brick Lane nevű utcában készült, ami amolyan bohém kis művésznegyed, a City-től néhány háztömbnyire. Fura ez az átmenet, amikor eltűnnek a telefonálós öltönyösök, és megjelennek a hippilányok és a használt cd üzletecskék.
A szökőkutas fotók a Hyde parkban készültek. A Festival Pier egy spontán megmozdulás Southbank-en, volt dj és vannak homokban táncoló emberek. Tetszett. Ott Southbank-en egyébként mindig történik valami, mindig van élet. Hát a Boban Markovic Orkestar koncertje olyan volt, amilyet vártunk. Otthon éreztem magam, főleg miután kirendeltünk egy pár üveg rozét. :) Ülős koncertnek indult, és az első bemelegítő számoknál még az is volt, de ahogy felcsendültek a jól ismert hangok, a közép-kelet európai részleg elkezdett mocorogni, végül pedig a fél terem rogyásig táncolta magát. A fotókkal nem vagyok elégedett, de mentségemre szolgál, hogy csak a kicsi kompakt gépem volt csak nálam. Ahhoz képest meg jók. Emléknek meg pláne.
2009. 07. 20.
Tegnap óta itthon boldogolunk, feltehetően egészen szeptember elejéig. Ezennel tehát ünnepélyesen lezárom a közel egy évnyi londoni csicsergésemet. Folyt. köv. talán ott, talán máshol. :)
Öröm volt „hallgatni” a csicsergésed, köszi Eri! Sok sikert a jövőhöz, akárholis!
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?