Kértem Erikát, hogy ha már bevezető is volt, legyen utószó is.
Nagyon nagyon jó itthon. Most egy kicsit úgy tekintek vissza az ottani létezésemre mint egy elhúzódó betegségre, amit most heverek ki. Bedepiztünk rendesen és észre se vettük, csak amikor már Ferihegyről autóztunk haza a fenenagy kék égbolt alatt. Annak ellenére, hogy sokat láttam és még többet tanultam, végtelenül jó érzés itt éldegélni a Mecsekoldalban, híg fröccsöt inni, körözöttet enni, magyarul olvasni, lebarnulni és napközben leárnyékolni az ablakokat. Arról meg nem is beszélve, hogy mindenki aki fontos, elérhető távolságba került…
A londoni létemre még ott, helyben ráfolyattam egy viaszréteget, ahogy anno nagyérdemű Ernőnk tanította, és az egészet egy lezárt dobozként hoztam haza, emlékbe. Majdnem biztos vagyok benne, hogy már nem megyünk vissza, és ez jól van így. Dersnek is hasonló gondolatai/érzései vannak az elmúlt egy évvel kapcsolatban, bár ő nem fogalmaz ennyire erősen.
Amúgy találtunk egy tündéri albit, alig 30 m2 az egész, a Hegyalja utcában. Pazar kilátásunk van.
Hal, ezúton is köszönöm a lehetőséget, és a csicsergések rendszeres közlését!
Örülök, hogy „hallathattam” a csicsergéseid – remélem (vagy inkább szinte biztos vagyok benne), hogy nem csak én élveztem!
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?