60 megás internet

Egy hete ismét úgy lett picit olcsóbb, és sokkal gyorsabb az internetem, hogy bejelentettem egy hibát. Vicces.

Az történt, hogy március elsején, az első éles digifotó utómunka tanfolyam közben megszakadt az internet kapcsolatom. Már nem először történt, és egy korábbi hibabejelentésemkor kilátásba is helyezték a modemcserét. Akkor megbeszéltük, hogy a jelenség esetleg a router miatt is lehet, a tanfolyam alatt azonban direkt ezért a routert kiiktatva kapcsolódtam a hálóra. A modemrestart mint mindig, ezúttal is segített, na de nem mehet ez így tovább, gondoltam, és másnap kértem a cserét. Közölték, hogy azt csak akkor lehet, ha akkor szólok, amikor éppen rossz a modem. De nem akarok esetleg áttérni egy több mint kétszer gyorsabb csomagra, kicsit kevesebb pénzért (8400 helyett 8000 Ft)? És ez egyúttal modemcserével is jár. Erre nem lehetett nemet mondani. Múlt csütörtök óta 60 MBit-tel csatlakozom szakadásmentesen.


, ,

Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

11 hozzászólás a(z) “60 megás internet” bejegyzéshez

  1. bjmatt avatar

    Most kicsit irigykedve olvaslak. Amikor hazajottem dolgozni (Fejer-megye, Zamoly), nem gondoltam volna, hogy ennyire nincs itt infrastruktura. Jelenleg ket szolgaltatas mukodik: 6000/Ho 100kb/10kb T-kom, 6500/Ho radios net 200kb/50kb, utobbi csak 2 ev husegnyilatkozat eseten. Tkom-ot hivtam, nem tervezik a vonal frissiteset, a radios faszi meg azt mondta kerdesemre, hogy tudnanak emelni savszelt, de akkor azt mindenkinel kellene, ugyhogy inkabb nem. Ilyen egyszeru ez.

    Szoval sokszor hallottam mar masoktol, hogy ebben az orszagban Pesten kivul nem letezik semmi, de most erzem is. Zugloban nem gyozott egymas ala licitalni a DIGI, a UPC, a Tkom, itt meg elintezik annyival, hogy 2000 emberer nem oszt, nem szoroz.

    Elso honapban kiszamlazott a Tkom 25 ropit, mert tulleptem az 5GB forgalomkorlatot. 10, azaz tiz kilobyte-os feltoltesi sebesseg mellett az lenne a minimum, hogy minden nap levelben es szemelyesen bocsanatot kernek ezert a minosithetetlen “szolgaltatasert”. De nem, vagjuk meg meg a kedves ugyfelet, mert hasznalni akarja a draga savszelesseget. Nem torrentre hasznalom, hanem dolgozok vele, adatbazisokat kell gyakran migralnom, par szaz MB-ot nem vicces 10kb-tal feltolteni.

    Komolyan, ilyen egy sardagonyat mint ez az orszag.. :(

  2. Dexter68 avatar
    Dexter68

    Hehe… egyszer még tán a homárnak is megírom. Amikor tavaly ilyentájt elkezdtem szervezni a gyömrői életet, telefonáltam a UPC-nek, hogy költöztetném a szolgáltatást. Mondták, hogy az új lakóparkban még nincs, de talán május… örülés, hiszen az elosztódobozok ott vannak minden kaputól 130 centire.
    Májusban költözés, telefon, kiderült, hogy a Városi Tanács nem írta alá a szerződést, talán szeptember.
    Kértem kölcsön egy T-mobilnetet (nagy szerencsém, hogy pont volt egy ismerősöm, aki aláírt két évet, viszont éppen nem használta) havi 5 giga korláttal, katasztrofális lassúsággal – már amikor felenged a netre. Tiszta nosztalgia. Olyan betárcsázós retró-feeling.
    Szeptemberben elkezdtem telefonálgatni a Monornetbe (UPC), illetve a Városi Tanács műszaki osztályára, hogy mi a rák van. UPC még nem kapta meg, Tanácsék meg a vállukat vonogatják, illetve emberünk egyszer azt találta mondani, hogy üzleti érdekekre hivatkozva a Tanácselnök et. nem írta alá.
    Na, innentől kezdve zaklattam a Tanácsot, majd januárban megtört a jég és közölték, hogy aláírták a szerződést és elpostázták a UPC-nek. UPC persze nem tud semmiről. Egészen tegnapelőttig (március!-wazz), amikor közölték, hogy új vezetőség van, akiknek nem felel meg a Városi Tanács által aláírt szerződés, újat küldenek és ha már alá van írva, és befizették a területfejlesztési hozzájárulást, akkor még az NHH-val is engedélyeztetni kell, aminek a legrövidebb átfutási ideje 6 hónap!

    Úgyhogy most elmentem a tányérosnetet szolgáltató Helyi Erőhöz és rendeltem egy 6 megás netet, mert az a legszélesebb sávilag. De legalább korlátlan.

    2010, Magyarország.

  3. Dexter68 avatar
    Dexter68

    [re=18245]bjmatt[/re]: Neked meg ajánlom a [url=http://www.szoftverbazis.hu/szoftver/netmeter-v1-13-QX12.html]Netmeter-t[/url] vagy a [url=http://www.szoftverbazis.hu/szoftver/networx-free.html]Networx[/url]-öt, én is ezekkel parázom, viszont nem lépem túl a kvótát, mert mindig látom, hogy mekkora forgalmat generáltam le-fel.

  4. hal avatar

    [re=18245]bjmatt[/re], [re=18249]Dexter68[/re]: Elképesztőőőőőőőőő!

  5. Dexter68 avatar
    Dexter68

    [re=18245]bjmatt[/re]: Még valami: böngészésre érdemes Operát használni bekapcsolt turbó funkcióval. Kicsit lassú ugyan, és olyan randává butítja a képeket, hogy besírsz, viszont súlyos megabájtokat lehet spórolni vele. Pl. a flasheket nem tölti le és nem indítja automatice, hanem csak akkor, ha kattintasz neki, hogy akarod.

  6. bjmatt avatar

    Koszi Dexter, de en nem akarok sporolni a savszellel, nekem ezt hasznalnom kell. Korulnezek en is valami tanyeros akcio utan, tudsz valakit/valamit ajanlani? Vagy ez is helyseg-fuggo?

  7. Dexter68 avatar
    Dexter68

    [re=18255]bjmatt[/re]: Ez helyfüggő. Vagy vegyél valami korlátlan mobilnetet… most asszem a pannon dicsexik ilyesmivel. Csak fontos, hogy az ember, mielőtt aláírja a hülyeségnyilatkozatot, tájékozódjon, hogy a korlátlanság nem két hétig tart.

  8. bjmatt avatar

    Koszi, ugy latom “nem tamogatott forgalomtipusnak” szamit naluk: netrádió, internet video (pl. YouTube, Videa), voice és video chat; FTP. En konkretan FTP-n es SSH-n elek par eve, szoval nem en vagyok a celkozonseg.

    Magyarul ha nem emailre hasznalom csak, akkor szevasz, kapok 32kbps-os buntit. Na mindegy, Magyarorszag, videkfejlesztes.

  9. bjmatt avatar

    Bocs Zsolti hogy szetoffoltam a johirrol szolo bejegyzest, harmonk kozul legalabb neked van jo neted. :)

  10. Dexter68 avatar
    Dexter68

    [re=18257]bjmatt[/re]: Ma Magyarországon ez a „korlátlan”??? Tehát korlátlan, ha nem használod? Remek.

  11. hal avatar

    [re=18258]bjmatt[/re]: Dehogy offoltad, végülis témába vág. Sajnálom, és nem is gondoltam volna, hogy ilyen kőkörszaki a helyzeted netügyileg. Amúgy azt se tudtam, hogy hazaköltöztél.

    [re=18259]Dexter68[/re]: Ez tényleg több mint szánalmas.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Create a website or blog at WordPress.com

%d blogger ezt szereti: