
Helyszín: itthon
Dátum: 2010. 04. 03.
Fényképezőgép: Canon EOS 450D
Objektív: Sigma 18-200mm f3.5-6.3 DC OS
Expozíciós idő: 0.02″ (1/50)
Rekesz: f/6.3
Gyujtótávolság: 200 mm
ISO: 400
Balra az eredeti fotó, lent pedig az adjusztált végeredmény (kattintásra megnőnek).

Úgyis el voltam maradva egy heti képpel, hiszen a jelenlegi már a 13. hét idén (februárban egy hét kimaradt). Kihasználom tehát az alkalmat, és tulipános szép húsvétot kívánok!
És hogy miért ennyire alulexponált képet készítettem? Biztos említettem már, hogy nem szeretek vakut használni (a kis beépítetten kívül nincs is másik), állványozni lusta voltam, a meglévő fény (az étkezőasztal fölött lógó lámpából) pedig kevés volt. Ezért inkább manuális módba váltottam, beállítottam a legtágabb rekeszt, hozzá pedig egy olyan expozíciós időt, amit kézből még bemozdulásmentesen ki tudtam tartani (az OS segítségével). Láttam, hogy ebből a 2-3 fényértékkel alulexponált képből még ki lehet hozni valamit. Így hát kattintgattam az étkezőasztal körül, miközben Luca lányom vacsorázott.
Miután pedig lefektettük aludni, következett az utómunka: színhőmérséklet és tint beállítása, +3-as expozíciókorrekció, színzajszűrés, és egy kis sötétítés a bal felső sarokba a Graduated Filter-rel. Persze mindez csak azután, hogy kitöröltem az ellőtt képek több mint felét (a szelektálás nagyon fontos és hasznos). Természetesen már az elején tisztában voltam vele, hogy a végeredmény zajos lesz, de bevállaltam, és nem is vagyok csalódott a végeredményt illetően.
Vélemény, hozzászólás?