Új logók és egyéb háztáji hírek

Új logók

Haldesign, Halfoto és Hal…? Aki kitalálja, őszinte elismerésemben részesül (az a két ember, aki már tudja, ne árulkodjon). :) Szóval kicsit frissítettem a dizájnt ezekkel az új logókkal, és a Halfoto esetében a színnel is. Terveim szerint egy hónapon belül megjelenik a narancssárga karika is a bal szélső főmenüben. Az pedig, hogy ez mit jelent, egyelőre maradjon titok – két hét múlva szabad a gazda, frissítem majd ezt a bejegyzést (vagy ha esetleg valaki korábban kitalálja – amit szinte kizártnak tartok –, akkor előbb).

Haldesign v5 kontra v6

Tíz napja érkezett az utolsó szavazat, így eredményt hirdetek (bár továbbra is lehet voksolni): a 32 szavazó közül mindössze 5-nek tetszett jobban a honlap előző verziója; 3-an érzik úgy, hogy egyformán jó/rossz az előző és a jelenlegi; és 73 %-os elsöprő többség ért velem egyet, nevezetesen hogy „az új (v6) jobb mint a régi”. Köszönöm a voksokat.

Internet Explorer 7-re és korábbi verziókra optimalizálás elfelejtve

Régóta kikívánkozik belőlem annak megemlítése, hogy a Haldesign jelenlegi (hatodik) verziója az első honlapom, melyet nem optimalizáltam Internet Explorer 6-os böngészőre – ahogyan 7-esre sem (és természetesen más korábbi verziókra sem). Őszintén sajnálom (de tényleg) látogatóimnak azon 3 %-át, akik kényszerűségből vagy tájékozatlanságból nem tudnak vagy akarnak haladni a korral.

Amúgy a jelenlegi honlapom még valamiben az első: az első, melynek külön mobil verziót készítettem.

frissítve (2010. 09. 06.): Kis segítséggel megszületett a megfejtés:

Új logók

A tervek szerint októberben nyílik meg a Halmarket, virtuális polcain megvásárolható képeslapokkal, poszterekkel, naptárakkal, könyvekkel.


, , ,

Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

32 hozzászólás a(z) “Új logók és egyéb háztáji hírek” bejegyzéshez

  1. Adam avatar

    HalMovie? Egyébként passz. Majd 2 hét múlva :)

  2. dtpx72 avatar

    Halműhely :) Egyesítve a design és a fotó. Céged új neve. :)

  3. dinnye avatar
    dinnye

    HalMarketing? HalModellügynökség? XD
    Amúgy nagyon tetszenek, ez már egy kerek egész arculat.

  4. hal avatar

    Egyelőre nagyon hideg, messze jártok a megoldástól. :)

    [re=19454]dinnye[/re]: Örülök, hogy tetszik.

  5. dtpx72 avatar

    Ha nagyon hideg, akkor egy kistestvér érkezik a családba. :)
    És a mai száguldó világba a születése pillanatában már logo-ja is lesz.

    :)

  6. zwoelf avatar

    Gondolom az oktatással kapcsolatos. Halmester? :)

  7. hal avatar

    Egyre hidegebb. :)

  8. dinnye avatar
    dinnye

    HalMama (=HalMutter)? Családi bloggá alakultok? :)

  9. geo avatar
    geo

    HalRádió :)

  10. Dexter68 avatar
    Dexter68

    HM=HalRádió. hmmm.
    Érdekes felvetés.
    Zsolt meg beül adásidőben a mikrofon mögé és tátog. Hol az indesignról, hol a lightroomról. :o))))

  11. Dexter68 avatar
    Dexter68

    és legyen hg=HalGroup és utána hb=HalBirodalom!
    (Ma a tornapapucs, holnap a viláááááááág :o)))))

  12. dtpx72 avatar

    Dexter68: Leestem a székről, akkorát röhögtem.

    :)))))))

  13. norbi avatar
    norbi

    Mi van, ha nem M, hanem N? Kérhetnénk egy megerősítést/cáfolatot?

  14. norbi avatar
  15. hal avatar

    Még mindig nagyon hideg, de legalább jól elszórakoztok (-szórakoztattok). :)

    [re=19467]norbi[/re]: Jogos, csodálkoztam is, hogy még nem volt N betűs tipp; de örülök neki, mert nem N, hanem M.

  16. norbi avatar
    norbi

    HalMacintosh
    HalMemo

  17. bazáros avatar
    bazáros

    halmotor.

    egy sebességváltó séma a jel, csak hiányzik a 3., és az 5. sebesség.

    mit nyertem?

  18. hal avatar

    Továbbra is jéghideg…

    [re=19471]bazáros[/re]: Ez tök logikus (és vicces), de nem jár érte nyeremény. :)

  19. Shim avatar
    Shim

    Halmédia – videoszerkesztés, Premiere Pro, Heticsaládivideó rovat :)

  20. hal avatar

    Egyre jobban fázom. De ezt már nem is mondom többet, csak akkor szólok, ha melegszik. :)

  21. dtpx72 avatar

    Most már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi a megfejtés.
    Én feladtam. :)
    Halmotor :)

  22. hal avatar

    No akkor segítek egy kicsit. Árultam anno képeslapokat és posztereket az Etsy-n… :)

  23. dinnye avatar
    dinnye

    HalMarket (saját online webshop)? :)

  24. hal avatar

    És igen! Fogadd őszinte elismerésem – megérdemled, még ha segítettem is egy kicsit. :) Frissítettem a cikket.

  25. dinnye avatar
    dinnye

    Ja, így már könnyű volt, csak kombinálni kellett.

    Egyébként meg hülyeséget írtam, mert a webshop eleve online, szóval vagy online bolt, vagy webshop, a lényegen mindenesetre nem változtat. :)

  26. dtpx72 avatar

    Végre megszületett a megfejtés.
    Nem kell tovább stresszelni magam.
    :)))))

  27. hal avatar

    Örülök, hogy megnyugodtál. :)

  28. Humi avatar
    Humi

    hát már én is kíváncsi voltam nagyon :), de végre fény derült az igazságra. Kár hogy nem halpiac lett :).

  29. hal avatar

    A HP már foglalt (igaz, hogy a HM is). :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Create a website or blog at WordPress.com

%d blogger ezt szereti: