Kapcsolódva múlt heti gyerekes gondolatomhoz: nagyra nőtt, okos felnőttként megmosolyogtató visszagondolni a diákévek stresszes időszakaira. Mennyivel lazábban kellett volna venni, és még jobban élvezni, amíg csak lehet, hiszen olyan gyorsan véget ér minden. Vajon nem pont ugyan így mosolygok majd pár évtized múlva a jelen nagyra nőtt, okos felnőttjének problémáin? És a kérdésre a válasz részemről ismét egyértelmű igen. Pedig tudom, hogy lazábban kellene venni, és még jobban élvezni, amíg csak lehet, hiszen olyan gyorsan véget ér minden…
Vélemény, hozzászólás?