Ezúttal az Európai Uniónak mutatkozunk be, „mint egy hol bűnös, hol pedig szánalomra méltó, úgy általában pedig, mint egy semmirekellő” nép és ország. Sajnos már nem lep meg nemzetrothasztásunk újabb gyöngyszeme:

István király előtt nem volt Magyarország?

Az Európai Parlament Információs Hivatala kiadott egy “Európa ma és holnap” című nagyalakú, igényes kivitelű brosúrát. A füzet – több nyelven – 28 mai és jövendő EU-tag ország önbemutatkozását tartalmazza.

Az egyes országok maguk állították össze a szöveg- és képanyagot, az előszóban a kiadó a szövegek tartalmáért nem is vállal felelősséget. Így nyilvánvaló, hogy a még nem tag országok bátran festhettek magukról rokonszenves képet saját jól felfogott érdekükben: az európai közvélemény megnyerése céljából. Az ország-fejezetek egy rövid, “amerikai típusú” önéletrajzból, és egy valamivel hosszabb, “kifejtő” részből állnak.
Ez utóbbiban nemzeti sajátságok, érdekességek szerepelnek.

A 28 ország bemutatkozása három minőségi kategóriába sorolható. A többség reális történelmi és kulturális tényanyaggal szolgál. Néhány, az “Európai Unióba igyekvő” ország nemzeti legendáit is a képbe illeszti, a számukra kínos adatokat, folyamatokat vagy elhallgatja, vagy eufémizmusokba burkolja. (Törökország, Szlovákia, Románia sorolható ebbe a kategóriába.). A harmadik – és egyben döbbenetes – felfogás a magyar.

Lássuk először az önéletrajzunkat! Az 1990-ig terjedő időszak 14 pontját szóról szóra leírom, csak utána fogom elemezni. Megjegyzem, hogy a románoknak erre az időszakra 34(!) megemlítendő történelmi eseményük akad!

Fontos dátumok Magyarország történelmében:

1000 – a magyar állam megalapítása az ország első királya, István alatt.
1308-1437 – A központi hatalom megerősítése.
1541 – a törökök beveszik Budát. Az ország 3 részre szakad: a Habsburgok elfoglalják (bekebelezik) a nyugati részt, Magyarország középső része a törökök közvetlen ellenőrzése alá kerül, mialatt a Tiszától keletre levő részen az Erdélyi Fejedelemség jön létre.
1711-1848 Osztrák uralom.
1867 – a körülbelül fél évszázadig tartó Osztrák-Magyar Monarchia létrehozása.
1914 – Magyarország részt vesz az első világháborúban a német birodalom oldalán. A Magyar Köztársaság megalapítása november 16-án.
1938 – szövetség NÁCI NÉMETORSZÁGGAL.
1941 – hadüzenet a Szovjetuniónak.
1944 – az ország elfoglalása a német csapatok által. Számtalan magyar zsidót deportálnak. Hadüzenet Németországnak decemberben.
1945 – a Vörös Hadsereg elfoglalja Budapestet és elűzi a németeket.
1949 – a Magyar Népköz! társaság alkotmányának elfogadása.
1956 – népfelkelés, a szovjetek erőszakosan leverik, az akkori államfőt, Nagy Imrét halálra ítélik.
1989 – Magyarország ismét demokratikus ország lesz. A szovjet csapatok elhagyják az országot.
1990 – az első szabad választások.

Mi magyarok miért nem említettük a honfoglalást? Vagy urambocsá: a kettős honfoglalást? A szlovákok használják fel a 907-es braslauespurchi (pozsonyi? bánhidai? ennsburgi?) győztes csatánkat önigazolásként? Miért nem említjük meg a frank oklevelekben több százszor előforduló “Hungarus” nevet? Vagy akár az izlandi sagák Tyrkerét? A Kr. e. VI. századból a “jürkákat” bemutató Hérodotoszt? 527-ből Muagerisz hún királyt említő bizánci krónikát? Gardizit, ibn Rusztát, Dzsajhánit, Bölcs Leót, Bíborbanszületett Konstantint, vagy 889-ből Regino prümi apátot, akik a türkökkel, szkítákkal azonosítanak így vagy úgy? A tordosi és tatárlaki rovásírás-leleteket sokszorta több joggal hozhattuk volna fel, mint a törökök emlegetik civilizációjuk őseiként az asszírokat, hettitákat!

Iszonyú kártékony ez a torzító elhallgatás!

Lám, a románok tudomást sem vesznek arról, hogy Constantin Daicoviciu, a dákoromán folytonosság (“kontinuitás”) elméletének atyja 1973-ban, halála előtt maga fedte fel (a Történeti Intézet, a Történeti Múzeum munkatársainak, és egyetemi kollégáinak, diákjainak) kutatásai hazug voltát. Tételesen sorolta fel saját történelemhamisításait! Így: a Nestor-krónika nem “oláh”-okat, hanem “frank”-okat ír. Anonymus “Eac pastores Romanorum” kitétele sem daciai oláhokra, hanem dunántúli, frank fennhatóság alatt élt romanizált pannonokra vonatkozik. Az ősrománnak titulált “Dridu-műveltség” bulgáriai – az egykor a Kárpát-medence déli harmadát birtokló bulgárok hozták fel hazájukból az itt megtalált elemeit… A többit nem sorolom.
Mi pedig saját történelmünk elhallgatásával igazoljuk a már dogmává merevült történelmi hazugságokat…

No, haladjunk tovább szépen, …

Úgy tűnik, hogy az Árpád-kor nem létezett! Nem volt a korszakalkotó politika- és jogtörténeti dokumentum, az Aranybulla, nem volt tatárjárás, nem volt Szent István, Szent Imre, Szent László, Szent Margit, Szent Kinga, Szent Erzsébet…
Sorstársaink közül a csehek milyen büszkén emlegetik a Przemysl-, a lengyelek a Piast-házat!
Újabb űr: nem találom 1456-ot! Az egész keresztény világban harangoznak a nándorfehérvári diadallal végződő keresztes hadjárat emlékére – mi meg sem említjük. Óvatosan fogalmaztam. III. Callixtus az 1456. június 29-i “Bulla orationum”-ban III. Mohamed áprilisi hadrakelése hírére, a török megállításáért való imára buzdító harangozást rendelt el – de hát a törököt bizony Nándorfehérvárnál állította meg , és nem ez az ima, hanem Hunyadi és Kapisztrán. A törökellenes keresztény összefogás ugyan jellemző módon hézagos volt – az ígért 80.000 fős sereg helyett néhány regensburgi diák, párszáz lengyel és horvát fogott fegyvert mindössze – de nagyon szép “európai gondolat”. Élnünk kellett volna vele!

Szemezgessünk tovább!

Mátyás humanista birodalma (az egyetlen reneszánsz birodalom) említésre sem méltó? Hol marad sok évszázados, a magyarságot őrlő “keresztyénség pajzsa” küzdelmünk? Lám, a török önéletrajzból hiányzik ez a néhány évszázad – ők tudják, miért szégyellik – mi miért nem vagyunk rá büszkék? Mohács viszont elég jelentős csata lehetett – hisz a szlovákok (sic! a szlovákok! Ismétlem: a szlovákok!) felhozzák saját történelmi eseménysorukban! Mi nem…

A Habsburgok dehogy “foglalják el” a nyugati részt: Kettős királyválasztás történik, s a két királyi ház megosztozik a török által kettészelt országon. Az Erdélyi Fejedelemség voltaképpen a magyar állam menedékhelye lesz, fejedelmei közül tán egyedül Székely Mózes tekinthető törzsökös, kizárólagos erdélyinek!

Nem találom a vallásszabadságot világelsőként deklaráló tordai országgyűlést sem! (1568). Ennek a feltűnően “eurokonform”, korát messze megelőző intézkedésnek a mellőzése egyenesen megdöbbentő!
Természetes módon tolakodik elő egy lehetőség. A kereszténység felvétele, az Árpád-házi szentek, a nándorfehérvári harangozás, a tordai országgyűlés együttes elhallgatása egy “kereszténység utáni Európának” tett ostoba gesztus volna? Ostoba, mert a katolicizmus, a reformáció – a szlovákoknál a huszitizmus – minden ország önjellemzésében megtalálható!
Igen, MINDEN országéban: a muzulmán Törökország büszkén emlegeti Szűz Máriát, Szent Pált, a myrai Szent Miklóst!

Szégyen…
Egyetlen árva sort sem érdemelt meg tőlünk a török kiűzetése (1686 – Buda, 1697 – Zenta). Mint ahogy Thököly és II. Rákóczi Ferenc sem!
Hiányzik a magyar reformkor. Úgy, ahogy van. Mindenestül.
1848/49-es forradalmunkról sincs egy árva szó se. Nem baj, a románok felhozzák biz, mint saját forradalmukat! Az osztrákok is – bár ők meghagyták nekünk…
Ezután egy szépen felépített, épületes baromság következik.

Figyeljünk:

Magyarország (és nem az Osztrák-Magyar Monarchia!) vesz részt az I. világháborúban. Az 1918-as forradalmat nagyvonalúan 1914 novemberére téve (ezt az ostobaságot a “kifejtő” rész megismétli, megerősíti!) ez annyit jelent, hogy az önálló, köztársasági Magyarország egyedül harcolt Németország oldalán, s Trianont ezért kapta büntetésül. A kifejtő részben még toldunk ide egy ostobaságot: állítólag 1/3-nyi (és nem 2/3) területünket vesztettük el…

Ha ez az “építmény” (történelemhamisító tákolmány) nem tudatosította volna a jámbor európaiban, hogy micsoda rettenetes erőszakos, mi több: bűnös nép maradtunk még a XX. században is, akkor jöhet a döntő érv: “1938 – Szövetség a Náci Németországgal”
A második világháborúban a környékünkön mindenki a “rossz oldalon” vett részt. Ennek elmismásolását zseniális találékonysággal oldották meg a magukra valamennyit is adó szomszédjaink:

Ausztria: 1938 március: “Anschluss – és kész. Nyilván kimaradtak a háborúból, mert utána csupán a köztársaság 1945-ös kikiáltását említik meg.
Szlovákia: 1939- 45 “rövid függetlenség a Náci Németország uralma alatt.” Mesteri, szépségdíjas, zseniális meghatározás! Függetlenség egy uralom alatt, amely ráadásul nácinémet elnyomást sejtet – ez bizony elhatárolódás, sőt nyilván szenvedés is – nem pedig rosszízű “szövetség”, mint a mienk…
Románia: 1940. nov. 23. “Románia csatlakozik a hármas szövetséghez.” Ez is elegáns: a hármas szövetséget említi. Ilyen volt, valóban: csakhogy az létrejött 1882-ben, résztvevői az Osztrák-Magyar Monarchia, Németország és Olaszország. Szétbomlott az I. világháború során…(!!!)

De ez a “tévedés” elegánsan kikerüli a II. világháborús részvétel kellemetlen emlegetését… Persze az Antikomintern Paktumnak is három tagja volt eredetileg, – ugyan mit is kötözködöm? Persze nem említ néhány apró, echte román találmányt ez időkből: a meghalató-vonatokat, a zsidók jég alá lövetését vagy akár a favágó tőkén lefejezett szárazajtaiakat, a megtizedelt Köröstárkányt ……
Mi pedig “1938-ban szövetséget kötöttünk a Náci Németországgal”.

Nos, 1938-ban kötöttünk egy adóügyi pótegyezményt a németekkel (december 10.). Ezt Ausztria német megszállásának pénzügytechnikai következményei tették szükségessé.
Merüljünk el most egy kicsit ebbe a gyanús 38-as évbe! Az Anschluss nemcsak adóügyi pótegyezményt hozott ajándékba, hanem páni félelmet is. Politikusaink nem rokonszenveztek a nácikkal – emlékeztetőül két esetet hoznék fel. Az első németországi látogatásáról hazatérő Horthy így jellemezte Hitleréket: “Túl sok bennük a vörös!”. Teleki pedig nemegyszer jelentette ki, hogy “a német vereség a mi vereségünk is lesz, de a német győzelem a mi pusztulásunk”!

Ez az év nem a németbarátság éve. Horthy és Kánya Kálmán már februárban egy németellenes “horizontális tengely”-ről tárgyal Varsóban. A történeti hűség kedvéért: olasz-lengyel-jugoszláv-magyar lett volna ez a tengely. (Hiányzik a történelem tankönyveinkből…) A németek persze ellenzik a lengyel-magyar együttműködést, visszacsatolási törekvéseink épp közös magyar-lengyel határt eredményeznének!
Augusztusban két – németellenes élű – magyar siker: a bledi konferencia a Kisantanttal (jelentős enyhülést hozott), illetve a titkos lengyel-magyar gentlemen’s agreement a szoros együttműködésünkről. November – az első bécsi döntés – voltaképpen Németország engedett!

Aztán decemberben Ciano jön Pestre, melegen ajánlja az Antikomintern Paktumba való belépésünket. A tengely kontra horizontális tengely kérdés eldőlt…

1939-ben pedig beléptünk az Antikomintern Paktumba. És ugyanebben az évben megvalósul a magyar-lengyel határ – szeptemberben nem is engedtük át a német csapatokat Lengyelország hátába, – ez közismert – és a németekhez lelkesen csatlakozó(!) szlovák csapatokat sem – ez kevésbé közismert.
A szlovák változat persze érthetően elhallgatja, hogy a lengyeleket hadüzenet nélkül, náci módon megtámadták – mi pedig:
“1941 – Hadüzenet a Szovjetúniónak.”

Hogyan is volt? Üzentünk mi hadat? A kassai, rahói, körösmezői stb. bombázások után megállapítottuk: ez bizony hadiállapot. Ennyi. Ennek a kérdésnek hatalmas irodalma van, elégedjünk meg annyival, hogy a nemzetközi jog élesen megkülönbözteti a hadüzenetet és a hadiállapot tudomásul vételét.

Románia mindenféle indok nélkül, minket jócskán megelőzve már1941. június 22-én hadat üzent a Szovjetuniónak – írják a román bemutatkozók? NEM.
Más kérdés, hogy az akkoriban szintén EU-várományos Bulgária sosem üzent hadat a dicső Szovjetuniónak, mégis ugyanazt kapta jutalmul, mint mi büntetésül!
Amúgy a hadüzenettel szovjet barátaink nálunk sokkal rosszabbul állnak. Elfelejtkeztek erről a jogintézményről Finnország, a Balti államok, Lengyelország, de még Bulgária esetében is. Öt országot tiportak le 1941-ig, hadüzenet nélkül – ez nyilván eszébe juthatott a kassai bombázás után minden magyarnak…

“1944. – Számtalan magyar zsidót deportálnak”
Helyes állítás, igaz. Helyesen köti össze az életrajz a német megszállással.

Csupán egyetlen bajom van: a zsidóüldözés egy szóval sem szerepel sem a román, sem a szlovák, sem az osztrák, de még a német (ismétlem: a német, még egyszer: a német) anyagban sem!

Próbálom kikövetkeztetni a holokauszt (soá) kérdésében írásokból és filmekből igazán járatossá vált átlag EU-s olvasó gondolatmenetét: – Végülis lehet, hogy ezek a minden aljasságra elszánt a magyarok működtették Auschwitzot?

Rendben van, mi gerincesen vállaltuk. De az 1944 nyári csendőrpuccsot (és ezzel magyarországi zsidók teljes kiirtását) megakadályozó Koszorús ezredesnek vagy urambocsá: magának Horthynak köszönhető, hogy egyáltalán maradt zsidóság Közép-Európában! Így teljes az igazság s a részigazság egyoldalú közlése súlyosabb bűn a legaljasabb rágalomnál…

1956. Eufemisztikusan, “reformkommunista módra” népfölkelés.

De nekünk magyaroknak forradalom és szabadságharc. Egy “csillagóra”, amely megvilágosította a félrevezetett Európát, amely előkészítette a kommunista rendszerek bukását és amely rövid időre visszaadta nemzetünk (tudatosan tönkretett) önbecsülését és megbecsülését. “Nagy” (minimálisan elvárható illendőséggel és európai módon: Nagy Imre) pedig nem államfő volt, hanem miniszterelnök. A “kifejtő” részben, önmagának is ellentmondva már helyesen írja a szerző.

Az 1990. utáni életrajzból a terjedelemre tekintettel csupán egy érdekességet villantok fel.
1991. jún. 19. ” az utolsó szovjet katonák elvonulása.”

Nos, pillantsunk csak egy kicsit feljebb! A 13. életrajzi dátumnál ez szerepel: “1989 – a szovjet csapatok elhagyják az országot.” Erre már nincs mit mondani…

E befejező életrajz-részből tán még hiányolhatnánk, hogy olyan, az Európai Unió koncepciójába szorosan illő esemény, mint a vasfüggöny lebontása (elsőként!), nem szerepel. Nyilván nem véletlen az eset: ugyanígy hiányzik a kötet bevezető, kedvcsináló dekoratív képes bevezetőjéből is, ezt pedig Brüsszelben, az EU Információs Hivatalában írták…
Most pedig “záró fejezetként” – lássunk néhány gyöngyszemet az általam “kifejtő”-nek nevezett részből.

“Magyarország lakossága Európa legszínesebben kevert népeihez tartozik. 10 millió lakója között számos nemzetiséget találunk: német nyelvűeket, szlovákokat, románokat, délszlávokat (bosnyákokat, horvátokat, szerbeket, szlovénokat és szorbokat). A szintik és romák, akik a népességnek nem jelentéktelen részét alkotják (500.000), nemrégiben etnikai kisebbségként lettek elismerve.”

No, kezdjük!

Magyarország “sokszínű, kevert népességű”, soknemzetiségű.

Érdekes: ezt a kitételt nem alkalmazza önmagára a valóban fele-fele arányban “többnemzetiségű” Belgium, Litvánia, Észtország, Lettország. Csak mi, ahol egyelőre még a magyar etnikum a meghatározó. Bár fogyunk “az egyszerű újságolvasó is ki tudná számítani a határon túli népszámlálások és különböző hazai források alapján, hogy 1985-től máig a Kárpát-medence őshonos magyarsága több mint 2 millióval (!!!) fogyott. Nem ez a témánk, de utána lehet nézni, az “önbemutatkozás” írója vélhetőleg nagyon is ismeri ezeket az adatokat.

Van itt más baj is – rosszabbak, mint az egyszerű ostobaság.

Bosnyákok sosem éltek Magyarországon. A szorbok említése még hajmeresztőbb. Tudálékosan a déli szlávokhoz sorolja a szerző őket. Nos, a szorbok nyugati szlávok, Spreewaldban élnek, a buzgó térképböngészők Lübbenau környékén találhatják meg őket. Népi kultúráját büszkén művelő százezres népcsoport, megtekintésüket ajánlom a szerzőnek, még a helyszín is politikailag korrekt: a néhai kommunista NDK területe.

A nagy kérdőjel a félmilliós szinti (és roma) kisebbség. A szinti szó nyomára többhetes lázas kutatás után jutottam. Ez a kifejezés egyike azoknak, amellyel Európában a cigányságot megnevezik: cigány, manus, szinti, zingari, roma – és egy kivételesen nevetséges finomkodás: “utazó népesség” travellers, illetve gens du voyage. Vagyis a szerző a sznob (és műveletlen) “campingtábor”-típusú szamárságot követi el. Voltaképpen azt volt képes leírni, hogy nálunk nemcsak romák, hanem még romák is élnek. Szerintem a félmilliónál többen.

És tisztelettel megjegyzem: tán ide lehetett volna írni, hogy ezidáig egyedül Magyarországon ismerik el etnikai kisebbségként a romákat – Óh, bocsánat! A romákat és a romákat…

“Magyarországot több alkalommal elfoglalták, különösképpen a törökök a XVI. században és az osztrákok a XVIII.-XIX. században, és függetlenségét csak 1914-ben nyerte el. Az I. világháborúban a Német Birodalom szövetségeseként vett részt. A trianoni szerződéssel államának területe 1/3-ával lett redukálva.”
Jó, valóban vitatható, hogy a kiegyezés függetlenséget hozott-e.

Jómagam függetlennek tekintem azt az országot, amely világelső volt vasútközlekedésében (Baross Gábor előterjesztését fogadta el épp ezért az 1892-es genfi vasútügyi konvenció!), gabonafeldolgozó-iparában (2. helyezett: USA), a maga korában (szintén) világelső oktatási- és nemzetiségi törvényeket alkotott és érvényesített, önállóan vett részt nemcsak az olimpiákon, hanem magának az olimpiai mozgalomnak a megteremtésében is.

Nem sorolom. A többi ostobaságról pedig már fentebb írtam.

“A híres gulyásnál lényegében egy mindennapi ételről, egy levesről van szó, amely a magyarok által pörköltnek nevezett húsragunak felel meg.”

Ezt a zagyvalékot – tréfaként – Jókai már kitalálta egyszer: – “Úgy elnézem ezt a kulacsot, azt hittem: kenyér, pedig hát sajt.”

Összegezve:

Hivatalos szerveink jóváhagyásával bemutattak Európa (bennünket a térképen meg sem találó) nyugati nemzeteinek, mint egy hol bűnös, hol pedig szánalomra méltó, úgy általában pedig, mint egy semmirekellő népet és országot. Fűszerezve a gonoszságot ostobasággal és szolgalelkűséggel.

Nyíltan magyarellenes, divatosan: rasszista förmedvény.

Akik írták – és akik külföldön hozzájutottak (15 euróért, bármely könyvesboltban, vagy akár EU-s munkahelyükön, hivatásszerűen) és nem emeltek szót: azok a magyarok esküdt ellenségei.

Ez a legaljasabb hazaárulás minősített esete.

Sárközy Csaba tanár, a MAG (Magyar Alkotók és Gondolkodók) tagja.
Akik ilyesmire képesek – mindenre képesek

4 hozzászólás ehhez: „„Magyar” önéletrajz az Európai Unió számára

  1. Hát ezen sajnos még csak kicsit sem lepődtem meg. Habsburg nyomásra jött a “honfoglalás” szavunk és a finnugor faszságot is ők terjesztették el. Rengeteg pénzt öltek abba, hogy külföldön csak szemét jelenhessen meg rólunk. Erről már Wass Albert is említést tesz. Ez megy idestova 100 éve. És hogy a magyar kormány mit tesz azért, hogy ne így legyen? SEMMIT.

  2. Kérdések:
    Ki írta ezt? Ki hagyta jóvá a magyar oldalon? Egyáltalán látta-e ezt valaki nyomtatás előtt?
    Van ennek köze a kormányhoz, “hivatalos” írás-e, avagy egy eu-s magánakcióról van szó?
    Vajon olvasta ezt valamelyik eu-s képviselőnk?
    Ha olvasta, tiltakozott-e? Lesz-e javított, újra kiadott verzió az eu költségén, bocsánatkéréssel ellátva? (nem lesz.)

    Nagyon olyan ez az “önéletrajz”, mintha valamelyik eszdéeszes szarházi diktálta volna.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.