Józsi bácsi blogját már többször ajánlottam, és minél többet olvasom, annál inkább érzem azt, hogy jó lenne, ha minél többen olvasnák – ezért rendszeresen idézem a bejegyzéseit, melyek közül ez a huszonnyolcadik (a Józsi bácsi által 2012. február 14-én publikált eredetit itt olvashatod).

Örökké szeretni foglak (most)!

Valentin nap van, a szerelmesek napja, s bár én nem szoktam ünnepelni, azért elemzek egy kicsit megint. Ígérem nem az lesz a vége, hogy menjünk és költsünk egymásra sok pénzt, hogy a gazdaságnak jobb legyen! :-)

Nem tudom ti hogy látjátok, de szerintem valami eltörött az emberi kapcsolatokban. Lehet, hogy korábban sem volt minden “nyalóka”, de mintha egyre több embert érintene a boldogtalan párkapcsolatok okozta depi. A válások aránya a világban egyre nagyobb, s bár a házasságok száma is csökken, a válások száma viszonylag állandó. Magyarországon 100 hivatalos egybekelésből minimum 50 végződik válással, de lehet, hogy 60. Kicsit ijesztő arány. (Akit érdekel egy kis statisztika, az töltse le ezt a 10 oldalas doksit.)

A statisztika azonban “csak” egy szám. Ami elgondolkodtató az sokkal inkább az a tény, hogy a számok tanúsága szerint a párkapcsolatok még a hivatalossá tétel ellenére sem maradnak tartósak. Egyszerűen nem értjük, hogy mit akar a másik nem, és mitől válhatnának választottjaink bizonyosan a másik igen-né. :-) A megoldás valószínűleg nem a papírban rejlik, a lényegen ugyanis nem változtat, hogy házasságban, élettársi kapcsolatban, vagy egy “mezei”, sima párkapcsolatban vagyunk. Ha elég volt, akkor elég volt. A nagy büdös helyzet az kedves komáim, hogy meglátásom szerint azért nem maradunk együtt hosszú távon (nagyon sokan), mert a képletből kimarad a legfontosabb változó, ami a Thalésznak tulajdonított, delphoi jósdához vezető útra is ki van írva: Gnóthi szeauton! (=Ismerd meg önmagad!) Elfelejtjük megismerni önmagunkat, ezért tudattalanul a másik embertől, a párunknak választott személytől várjuk el, hogy ezt az űrt kitöltse. Áááááá, öngól!

Vajon honnan indult el az a folyamat, aminek eredményeképpen egy olyan társadalom jött létre, melynek tagjai (legalábbis a többség) köszönőviszonyban sincsenek önmaguk ismeretével? Azzal a kérdéssel, hogy: Ki vagyok én? (Korábban már írtam arról, hogy Biegelbauer Pál mennyire felkapcsolta nálam a lámpát ezzel kapcsolatban.) Ez az összes dolog alfája és omegája, ebből kellene fakadnia mindennek, amit teremtünk: karrier, emberi kapcsolatok, hétköznapi tevékenységek stb. Ha erre a kérdésre nem adunk egy önmagunk számára értelmezhető, és pozitív érzelemmel feltöltő választ adni, akkor nagyon nehéz elindulni azon az úton, hogy mit (és kit) is szeretnék én valójában és általában azon az úton fogunk elindulni, ami mások szerint jó. Ahogy a világ változik körülöttünk (és mi vele együtt), a válasz is némileg módosul a Milyen vagyok én? c. kérdésre, de az alapkérdés, hogy Ki is vagyok, az marad. Lehetséges, hogy a saját magam számára kitűzött célok is azért fontosak, mert valamivel azonosulni szeretnék, ami (talán) én vagyok?

Vagyok olyan idióta, hogy ezzel kapcsolatban azért felmerül bennem egy felelősséget némileg kihelyező kérdés: Kinek kellene ezt a feladatot elvégezni és az általános oktatásnak miért nem része az önismeret? Van környezetismeret, anyagismeret, meg egy millió féle “köz”ismeret, de saját érzelemvilágunk és belőle fakadó – sok esetben – tudattalan cselekedeteink vizsgálata valamiért nem számít. Tudom, ez nem egy egzakt, könnyen tanítható “tudomány”, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy a pénzügyi intelligencia alapvető tudnivalóihoz hasonlóan ez az ismeretanyag sem véletlenül hiányzik az iskolából. Ha rájönnék (vagy legalábbis elindulnék azon az úton), hogy ki vagyok valójában, lehet, hogy nem dőlnék be bizonyos dogmáknak és nem az alapján élném az életemet, hogy mások mit gondolnak rólam? Esetleg még az is lehet, hogy lélekben szabadabb lennék?

Talán igen, talán nem. Az emberi kapcsolatainkban és a párkapcsolatainkban viszont biztos vagyok benne, hogy más eredményt hozna, mint amit a statisztika mutat. Elmondom, hogy pontosan mire is gondolok:

Képzeld el azt az ideális állapotot, melyben tökéletesen tisztában vagy saját értékeiddel, bármikor szembesülni mersz saját érzelmeiddel és a világról alkotott képed (paradigmád) tudatos választás eredményeként létezik benned. Tudatos választás, mely IQ (intelligencia hányados) és EQ (érzelmi hányados) szempontjából is “felelősségvállalásból van”. Magyarul pontosan tudod (és képes vagy megfogalmazni legbelül és ki mered mondani!), hogy számodra milyen értékek fontosak, milyen emberek társaságát keresed és mit tartasz fontosnak azokban a közösségekben, amelyeknek tagjává szeretnél válni, mert az erősítené a benned lévő teremtő érzéseket. Még egyszerűbben fogalmazva: őszinte vagy önmagaddal szemben. Másokat átb@szhatok, önmagamat (valójában) lehetetlen! (Este, amikor lefekszem és lekapcsolom a villanyt, akkor nincs kinek kamuzni a sötétben, ezt már észrevettem…) Ha meg mégis megteszem, kapok egy betegséget a nyakamba, mert a természet az nem viccel. Szerintem ez már sokunknak ismerős…

Nagyon lényeges pont, hogy a “tükörbe nézés” alkalmával ne csak az analitikus (vagyis elemző, bal agyféltekés) vizsgálatot végezzük el, hanem szálljunk egy kicsit önmagukba is és érezzük meg (adjunk teret érzelmi intelligenciánknak!), hogy mitől lenne számunkra kerek a világ. Nem arra akarok utalni ezzel, hogy legyünk mindenáron deviánsak (=különcködők), s hogy mások építő intelmeit ne kövessük, hanem hogy a belénk vert igazságokat egészséges mértékben kérdőjelezzük meg. Ha ez a pont kimarad, akkor könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy a propaganda által elhintett értékrend alapján találjuk ki a “magunk” igazát. Mivel a legtöbben úgy növünk fel, hogy szinte belénk verik a követendő mintákat (amelyeket ráadásul a konzumtársadalom egyre inkább az eladhatóság alapján határoz meg, lásd megannyi színes magazin által sugallt értékrend), ezért folyamatos önvizsgálat és belső munka nélkül csakis azt az eredményt kaphatjuk, amit a társadalmi statisztikák feketén-fehéren bizonyítanak. Egy problémát nem tudsz ugyanazzal az elmével megoldani, mely létrehozta azt. (Einstein) Lehet próbálkozni, de ugyancsak Einstein mondta, hogy a legnagyobb ostobaság ismertető jele az, hogy ugyanazt csináljuk és más eredményt várunk el. (Ez a jelenlegi hitelpénzből működtetett gazdasági rendszerre igazabb, mint valaha! Mégis milyen megoldást látnak a nyugati világ kormányai? Újabb mentőcsomagok! Végül is, teljesen “érthető”…)

Az Indiában található Egység Egyetemének néhány budapesti előadásán ébredtem rá arra még évekkel ezelőtt, hogy az egész életünket a kapcsolataink minősége határozza meg, ezért a tudatos, gondolkodó ember egyik legfontosabb feladata azt megérteni és megérezni (odabent, ahol a lélek lakik), hogy mitől lesznek számunkra örömet adó emberi kapcsolataink. Önmagunk megismerése mellett ez a másik lényeges pont. Megfigyeltem pl., hogy ha “hasonló rezgésű” emberekkel vagyok körülvéve, akkor teljes vidámság és öröm van, ha meg energiavámpírok vesznek körül, akkor kész szenvedés a létezés. Persze csak, ha hagyom, ugyi…

Összerakosgatva a különböző emberi kapcsolatokat vizsgáló ismereteket az önismeret fontosságának képletével elég sok pontot sikerült összekötnöm azzal kapcsolatban, hogy a jól működő társas kapcsolatainknak melyek lehetnek az alapjai. Következzen a Hogyan találjam meg a “tökéletes” csajt / pasit? c. kérdésre adott válaszok Józsi bácsis verziója. :-)

Először is, tökéletes ember nincsen, mert az nem lenne ember. A magazinokból visszakacsintó agyonphotoshopolt modellcsajok és kockahasú álompasik mind az illúzió részei, melyeknek célja, hogy más akarjál lenni, mint aki vagy. Nem a természetes szépség terjesztése és a célkitűzések elősegítése a cél, hanem az álomvilág. Ez most durván hangzik, tudom, de ha nem így lenne, akkor nem lenne szükség photoshopra (=képszerkesztő számítógépes program, mely egyszerű fotókból a képernyőről “leugrani akaró” képeket segít elkészíteni), mert el tudnánk fogadni, hogy a valóság nem makulátlan.

Ahogy “A vonzás törvénye nem működik” c. cikkben is írtam, csak azt tudod bevonzani, aki vagy, ezért meg kell tanulnod őszintének lenni önmagadhoz. Felejtsd el, hogy a haverjaid, barátnőid, anyád, apád és a közel álló jóakaró tanácsadóid milyen partnert látnának melletted szívesen, ha meg akarsz felelni, akkor zsákutcába érsz. Hallgass a szívedre és ne alkudj meg a benned lévő értékrendet illetően, mert ha megteszed, nem lesz kerek a világ számodra.

“A legtöbb ember egy másik ember. Gondolataik valaki más véleménye, életük utánzat, szenvedélyük idézet.” (Oscar Wilde)

Mielőtt bármilyen párkapcsolatba belemész, menj oda a tükörhöz és mondd magadnak: “Én egy tökéletes pici pont vagyok, amiből nem hiányzik semmi.” Semmi nem hiányzik belőlem. Ha azért szeretnél valakivel együtt lenni, hogy a másik tegyen téged boldoggá – és kitöltse azt az űrt, hogy azt sem tudod ki vagy – akkor épp a vihar felé indulsz. Vitorlákat fel és készítsd a páleszt, mert szükséged lesz rá. :-) Figyusz! Senki nem tud Téged boldoggá tenni, csak Te saját magadat! Ha tudatosan tudod, hogy nem hiányzik belőled semmi, akkor ráadásul magabiztos is leszel, ami egy imponáló tulajdonság és segíthet a partnerednek is megtalálni a saját útját.

Soha nem próbálj meg másnak látszani, mint aki vagy. Ha úgy érzed, hogy fejlődnöd kell, akkor ne sajnáld rá az időt. Jó pap holtig tanul. Ha úgy érzed, hogy elég volt a tudásból, az sem gond, csak légy őszinte önmagaddal. Abból még soha nem volt baj, hogy nem akarta mindenki megérteni a létezés misztériumát. Az sokkal nagyobb gondot okoz meglátásom szerint, hogy a tudattalan létezésben az emberek leszívják a másik energiáját, mert egymásnak feszülve a saját világképükre akarják formálni a partnerüket. Nem is beszélve arról a teherről, amit a szerepjátszás okoz. Fujj!

(Tulajdonképpen a párkapcsolat is az emberi szükségleteink kielégítésének “harca”. Mint ahogy azt A válságok valódi oka c. cikkben írtam a pénzügyi világválsággal kapcsolatban: Bizonyosság, változatosság, fontosság, szeretet, növekedés, hozzájárulás. Ezeknek a szükségleteknek igyekszünk “örömet szerezni”. Persze tudom, ez csak egyetlen közelítés a sok közül, de nekem sokat segített megérteni az együttműködő és széthúzó cselekedeteink közti különbséget. Emlékezz: Ha bármilyen tevékenységünkben kielégül 4 szükséglet egyszerre, akkor jön a függőség, szóval tudatosságra fel!)

Légy érdeklődő és tegyél fel kérdéseket! Ha beszélsz, tanítasz, ha hallgatsz, tanulsz. Ez az élet minden területén egy kulcsmondat, de a párkapcsolatok terén is rendkívül fontos. Minél többet tudsz meg egy másik emberről, annál jobban érezni fogod, hogy a saját világképedben milyen helyet tud elfoglalni a másik és van-e kapcsolódási pontotok, amin érdemes dolgozni. Szerencsére(!) mindenen szükséges dolgozni akkor is, ha az alapok már rendben vannak. Elárulok egy titkot: Jó hallgatóságnak lenni ritka kincs. Szinte minden ember tele van fájdalommal, félelemmel, problémával és szereti az ebből fakadó energiákat hallgató fülekkel megosztani. Én már csak tudom, mert egy időben rengeteget panaszkodtam és örültem ha meghallgattak. Aztán persze mondták a haverok a kocsmában: “Józsi, ne pofázz már annyit! Szerinted másnak nincs baja?” Aztán rájöttem, hogy igazuk van. Hallgatni és figyelni(!) arany. (Jó tudom, itt a blogon is rengeteget dumálok, de itt bármikor elkapcsolhatsz, nem bántasz meg vele. Ha megbántódnék, különben is magammal szúrnék ki, mert a fájdalom bennem van.)

Az ember szabadnak született, ezért tiszteld és szeresd a másik szárnyalását! A kreativitás, az inspiráció és a teremtés is csak akkor működik, ha nem vagyunk láncra verve. A félelem és a birtoklás rossz tanácsadó. Semmi nem a tiéd. El tudod ezt fogadni? Csodálatos és felemelő dolog egy harmonikus párkapcsolat, de van egy kijózanító hírem: egyedül jöttél és egyedül mész. Még akkor is, ha megtalálod a lélekpárod. (Erről kicsit lejjebb.) Nagyon sok ember egy párkapcsolat kialakulásakor elkezd rettegni, hogy “Jujj, nehogy elveszítsem a másikat, ez most jó!” és belemenekül a házasságba. Most őszintén, mennyire őszinte egy olyan kapcsolat, ami ennek kapcsán köttetik? (Számomra teljesen oké a házas és a házasság nélküli kapcsolat is, csak legyen őszinte, különben az idődet pazarolod!)

A féltékenység az egyik legmérgezőbb érzelem a párkapcsolatban. Ráadásul ha féltékeny vagy, az a te bajod – magaddal tolsz ki -, mert az is benned jelenik meg. Nem szeretetből, hanem fél-elemből táplálkozik, az a féltékenység szavunk tövében is tetten érhető. Észrevetted? A féltékenység azt jelenti, hogy nem vagy tisztában a saját értékeiddel. A fejlődés előtt mindig nyitva áll az út, ha éppen arra van szükség. Egy döntés az egész. Szem becsuk, képzeletbeli fal elképzel, nekitámaszkodsz és döntöd. Határ a csillagos ég! Különben is, nem lehet egész ember az, aki fél… :-) Az egész életünk egyetlen állandósága a folyamatos fejlődés és változás. A működő párkapcsolatok egyik kulcsa ebből fakadóan az együtt növekedés. Ha pedig ez nem megy, akkor meg kell tanulni elengedni.

“Aki Istent szereti benned, úgy őriz meg, hogy elenged. Aki csak önmagát szereti benned: úgy veszít el, hogy görcsösen ragaszkodik hozzád.” (Simon András)

A párkapcsolat egy hallgatólagos szerződés, megállapodás. Két ember önszántából úgy dönt, hogy közös utat választanak (egy időre) és amíg tart, bizonyos kompromisszumokat kötnek, hogy egymás emberi szükségleteit kielégítsék. Amikor ezt megtesszük, akkor tulajdonképpen csak annyit mondunk ki egymásnak, hogy “Örökké szeretni foglak (most)!” Semmi többet. Lehet, hogy ez az örökké a hátralévő életed, lehet, hogy 5 év, vagy 15 év. Teljesen mindegy, mert az örökké az mindig MOST van. A lényeg az, hogy a megállapodáson az élet folyamatos változásainak tükrében örömmel dolgozz. Mivel a nőnek biztonság kell a benne működő biológia és az utódlás miatt (ez egy kód), ezért a férfi legyen támasz. Ez nem jogtalan elvárás. A férfi szívéhez viszont az ösztönein keresztül vezet az út (ez is egy kód), ha értitek mire gondolok, hölgyek. :-) És ez sem jogtalan elvárás. Egy férfi legyen férfi, egy nő pedig legyen nő. Ha ezt fel merjük vállalni, a hallgatólagos szerződésben sokkal kevesebb sor lesz… A kulcs: Örömmel dolgozom önmagamon és önmagunkon(!) az állandó változások közepette. Ha már nincs kedved dolgozni rajta, akkor viszont igyekezz ezt lekommunikálni a pároddal, a felvállalt felelősséget (pl. gyerek) pedig soha ne feledd. Bizonyos dolgok nem visszacsinálhatók, viszont megfelelő tudatossággal menedzselhetők.

A jogos és a jogtalan elvárásokat nem ildomos összekeverni! Ebben benne van az anyagi biztonság mértéke, az életmód – sport, táplálkozás, szellemi út – megválasztásának az igénye, vagy pl. az öltözködés, vagy a világképünk “kialakítása”, s az, hogy mit hiszünk igaznak. Azért is fontos az önvizsgálat mindenek előtt, mert akkor ellentmondásokba sokkal nehezebben futunk bele. Ha a párod veled egy nyelvet beszél, akkor fél szavakból is megértitek egymást, és az csodálatos. Az ellentétek lehet, hogy vonzzák egymást, de az azonosságok maradnak együtt hosszú távon, mert az egy hullámhosszon levés erősíti fel a benned lévő boldogságot okozó érzéseket. (Érdemes elolvasni Anne Moir és David Jessel: Agyszex című könyvét, mely gyönyörűen elmagyarázza, hogy a férfias és nőies gondolkodásnak milyen biológiai alapjai vannak. A könyv sajnos ma már csak antikváriumban hozzáférhető, de egy tök jól megírt összegző cikk a következő helyen olvasható: Agyszex)

“Szeress, amikor a legkevésbé érdemlem meg, mert akkor van rá a legnagyobb szükségem.” (Svéd közmondás)

Vannak olyan spirituális hitek, melynek követői azt mondják, hogy a lélek-egy-ség 64 darabban manifesztálódik a fizikai világban. Ez azt jelenti, hogy rajtad kívül 63 olyan lélekdarab van, amelyik hozzád illik. 31 a “te” oldaladon és 32 a “túloldalon” (mivel tkp. párokról beszélünk). Ezeket hívják duál vagy ikerléleknek. Azt mondják, hogy ha egy ilyen lélekkel találkozol, és abból párkapcsolat lesz, akkor hirtelen minden kerek lesz és a szexualitásban is ösztönösen megjelenik a kundalini energia. Főleg, ha a “túloldalon” van. Ugyanakkor nincs féltékenység, nincs megkötés és “láncraverés”, mert ezek az érzelmek értelmüket veszítik. Az ilyen kapcsolatban nincsen szükség hallgatólagos megállapodásra sem szinte, mert annyira egy rugóra jár a két ember, hogy minden természetes. Aki ezt megtalálta, az tudja, hogy az milyen. Sokan azonban nem találjuk meg, mégis kiegyensúlyozott és viszonylag boldog kapcsolatban élhetünk, akár életünk végéig is. Mindennek a kulcsa ugyanis a tudatosság és annak megélése, hogy a boldogságot én teremtem! (Ez persze akkor a legnehezebb, ha rájössz, hogy az esetleg fellelt lélekpárodat már “elvitte” valaki más.)

Lehetne még rengeteget írni arról, hogy mi egyéb szükséges egy harmonikus párkapcsolathoz és a szerelem mámorító illúziójáról is írhattam volna, de az alapok szerintem ezek (azzal kiegészítve, hogy a párok közötti kémia erősen ajánlott, különben nem tudod megtapasztalni a szexualitás felszabadító energiáit). Egy egészséges párkapcsolat elsősorban az önmagunkból örömmel adakozásról és az élmények, érzelmek kendőzetlen és őszinte megosztásáról szól, mindez jogtalan elvárások nélkül! És benne vannak olyan apró örömök, amitől az egész a “tiéd” lesz.

Évekkel ezelőtt olvastam egy cikket egy magazinban, melynek az volt a címe: Hová lettek a férfiak? Röviden arról szólt, hogy az igazi, magabiztos férfi minőség eltűnt, a bókok, a nőkkel szembeni tisztelet, udvariasság már szomorúan a múlté. Ebben persze van igazság, de véleményem szerint ez már csak az okozat. A ok, a dolgok eredője az, hogy az emancipáció és a brutális propagandával társadalomra erőltetett feminista mozgalmak következtében a nyugati, modern nő már férfi akar lenni. Persze ez nem véletlen, elmondom nektek a pofonegyszerű összefüggést:

A világ egy üzleti vállalkozás és ezért jobb, ha mindenki dolgozik, mint egy robot és életének értelmét soha nem kérdőjelezi meg, csak a pénz hajtja úton, útfélen. Elvileg a világ a karrierista nők és férfiak munkájának eredményeképpen fejlődik. Vagy mégsem egészen? Régen egy család fenntartásához elég volt, ha csak a férfi dolgozott, a nő szerepe az anyaság volt, az értékek tovább örökítése és a gyermekek szeretetben, jó rezgésben történő felnevelése. Volt nélkülözés, de volt összetartás; volt női “elnyomás”, de volt anyai megbecsülés. A feminista mozgalmak – melynek hivatalos célja a nők “felszabadítása” volt – eredményeként viszont a nők is nagyon korán dolgozni kezdtek szülés után, így a gyerekeket már egészen pici koruktól a társadalmi “norma” értékrendjére formálhatták az oktatási intézmények, a nőket pedig meg lehetett adóztatni. Félreértés ne essék, én helyeslem azt, hogy a nők egyenrangú partnerek legyenek (minden ember egy tökéletes pici pont, amiből nem hiányzik semmi), de ez nem jelenti azt, hogy a(z egyébként választott) szerepünkből lépjünk ki. Ez a szerep is a karma része!

Aztán jött az ügyesen hátulról megfinanszírozott szex, drogok és rock & roll “mozgalom”, melynek eredményeképpen az uralkodó elit elérte azt, hogy a szór-akozás által már ne közösségi, hanem önző célok megvalósításán dolgozzon a társadalom apraja-nagyja (vö: egy-ség, szór-akozás: ha valami szét van szórva, nem tud egy lenni), s látjuk is, hogy mennyire szétverte a belső harmóniánkat ez a törekvés. Soha nem volt még ennyi depressziós, érzelmileg beteg ember a nyugati világban mint most, szerintetek ez véletlen? Ez persze már az összeesküvés-elméletek sorába tartozik, de ha egy kicsit komolyabb kutatómunkát végzel, talán lehet, hogy te is rá fogsz jönni, hogy nem is annyira elmélet ez az egész. (Ajánlom figyelmetekbe Adam Curtis: The Century of Self c. filmjét – sajnos csak angolul van meg- , mely ugyan nagyon sok fontos részletet kihagy a képletből, de kiindulópontnak remek. Ha egy kicsit bővebben is érdekel a XX. század szexuális forradalma, akkor pedig ajánlom Henry Makow: Cruel Hoax [Kegyetlen becsapás] c. könyvét tanulmányozásra.)

Zárásként egy pozitív, szívet melengető idézettel szeretném összegezni ezt a hosszúra eresztett gondolatsort, melyet személyesen Balogh Bélától, a fantasztikus Végső Valóság és Tudatalatti tízparancsolata c. könyvek írójától hallottam: “Nem az a párod, akivel le tudsz élni egy egész életet, hanem az, aki nélkül nem.”

Kérdezzetek (elsősorban önmagatoktól) mindig eleget és soha ne felejtsetek odaállni a tükör elé reggelente és mondjátok ki hangosan, mert segít: “Én egy tökéletes pici pont vagyok, amiből nem hiányzik semmi!” :-)

Na, be is nyomok gyorsan egy tökéletes pici felest erre a már egyébként is lélekmelegítő gondolatra! Egészségetekre!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.