Hónap: 2013 november
-
Szörny Egyetem
Monsters University (2013) hivatalos honlap | IMDb | est.hu Jópofa, szórakoztató, szerethető – még ha kicsit felejthető is. 7/10
-
Futás: átértékelve
A pár nappal ezelőtti pécsi futásaim során teljesen átértékelődött minden. Vagy legalábbis az egyik legfontosabb: ami a „félelemmel” kapcsolatos. Nem kell „félni” a lassúságtól, a domboktól, attól ha nem megy úgy, ahogy szeretném. Egyszerűen nincs mitől félni! És érdekes módon erre rímel a könyv is, amit most olvasok: a félelem a legnagyobb ellenségünk. (Pontosabban a…
-
Windows 8
Múlt hétfőn kaptam egy új számítógépet a munkahelyemen – ezúton is köszönet érte –, melyen külön örömömre már a 8-as Windows volt telepítve. Régóta kíváncsi voltam rá, érdeklődve kezdtem el bökdösni. Bő egy hét tapasztalatait tömören így tudom összefoglalni: értetlenül állok (ülök) előtte. Nagyon tetszik az alap koncepció, a flat dizájn (végre kukázva a hatalmas…
-
#124 – #126 • 2013. 11. 16. – 18. • Pécs
NOVEMBER 16. Eddigi leghosszabb, és legkellemesebb futásom. Nem siettem sehova, és most először nem egy térképen előre eltervezett úton haladtam. Mentem a napkeltében amerre kedvem tartotta, hangulatos kis utcákon, régi emlékek között. (A feltúrt Éger-völgyön alaposan meglepődtem – nem tudtam körbefutni a tavat, mert nincs is tó.)
-
Megújult hangulatkonzervek honlap
Ma a Tumblr-ről a Smugmugra költöztettem hangulatkonzerves honlapom, ahol fotóim legjavát gyűjtögetem. A váltásnak részemről egyetlen hátránya van: mostantól ezért is fizetnem kell – cserébe viszont megszabadultam rengeteg kompromisszomtól, amit a Tumblr szűkös mozgástere okozott. A Smugmug pedig pont arra van kitalálva, amire szükségem van: fotók professzionális tárolására, publikálására és értékesítésére. Iszonyú összetett, nagyon sokoldalú…
-
2013|11|9 projekt: 2011
A 2012|12|12 projekt folytatásaként 2013-ban áprilistól minden hónap 11-én a digitális fotós korszakom 9 esztendejének (2004–2012) hangulatkonzervjeit válogatom (és ha úgy érzem jobbnak, akkor adjusztálom is) újra – törlöm azokat, melyeket ma már nem tartok olyan jónak, és talán előkerül majd néhány eddig érdemtelenül elfeledett hangulatmorzsa is. A 2011-ben exponált hangulatkonzervjeimből az alábbi 123-at találtam…
-
Ismeretlen föld
También la lluvia (2010) hivatalos honlap | IMDb | est.hu Egy film, amiről nem tudok mit írni, pedig tetszett – még ha nem is annyira, hogy újra meg akarjam nézni. 7/10
-
Bunyevácz Zsuzsa: A Szent Grál üzenete
Sikerült megszereznem a trilógia első kötetét. Ha ezt olvasom először, akkor nem valószínű, hogy a másodikat és a harmadikat is megveszem. Kétségtelenül vannak benne érdekes részek, de a könyv alapvetően egy iszonyú tömény adat- és információhalmaz – ami a történelem legapróbb részleteire kíváncsi olvasónak bizonyára örvendetes, de a magamfajta érdeklődő megelégedett volna mindennek tizedével is,…
-
Józsi bácsi gondolatai a világról: Mellé(rend)elt (társ)adalom
Az eredeti bejegyzést ide kattintva olvashatod. Ha megállunk egy pillanatra és szemügyre vesszük a világ hatalmi felosztását, azonnal szembeötlő, hogy valami bibi van. Nem kerek a történet. Tiszta sor, hogy egy tudatosságot nélkülöző társadalomban szükség van erős kezű, határozott vezetőkre, különben (sajnos nagy valószínűséggel) előbb-utóbb anarchia lenne mindenhol. Az is igaz, hogy a hatalmi piramis…