A pár nappal ezelőtti pécsi futásaim során teljesen átértékelődött minden. Vagy legalábbis az egyik legfontosabb: ami a „félelemmel” kapcsolatos. Nem kell „félni” a lassúságtól, a domboktól, attól ha nem megy úgy, ahogy szeretném. Egyszerűen nincs mitől félni! És érdekes módon erre rímel a könyv is, amit most olvasok: a félelem a legnagyobb ellenségünk. (Pontosabban a félelemnek is megvan a nyilvánvaló hasznos szerepe az életünkben, de a folyamatos félelem például attól, hogy betegek leszünk, egyértelműen káros.)

Korábban amikor jött egy emelkedő, máris elkezdett jajgatni az a „kis másik én”, aki mindig ellenkezik: hú, ezt nem fogod bírni, nehéz lesz, inkább ne is menj arra, válassz egy könnyebb utat. „Pécs óta” már nem szempont az emelkedő: arra futok, amerre kedvem van, ha emelkedik az út, akkor lassabban, és ennyi – a „kis másiknak” meg annyi (kénytelen volt belátni, hogy felesleges pofáznia).

November 16., Pécs, Éger-völgy felé, 9,06 km, 51 perc 05 másodperc

Eddigi leghosszabb, és legkellemesebb futásom. Nem siettem sehova, és most először nem egy térképen előre eltervezett úton haladtam. Mentem a napkeltében amerre kedvem tartotta, hangulatos kis utcákon, régi emlékek között. (A feltúrt Éger-völgyön alaposan meglepődtem – nem tudtam körbefutni a tavat, mert nincs is tó.)

November 17., Pécs, Felsőmakár dűlő, Béke park, 6,36 km, 36 perc 08 másodperc

A tegnapihoz hasonlóan nem volt előre eltervezett útvonal, se sietség, és akárcsak tegnap, most is nagyon élveztem. Napsütés, enyhe köd, őszi fények, Felsőmakár, csodás…

November 18., Pécs, Felsőmakár, Aranyhegy, Donátus, 10,03 km, 59 perc 52 másodperc

A hétvégi és mai pécsi futásaim alkalmával tapasztaltam meg, hogy milyen (jó) „CSAK ÚGY” futni. Ráérősen, és előre eltervezett útvonal nélkül. Ma futottam először 10 km-nél többet, és úgy éreztem, még bármennyit bírnék. Sajnos a jobb térdem egy hónapja elkezdett fájni, de a 10. km-re ez is elmúlt. De mindenképpen foglalkozni kell a problémával: először is egy új futócipőt szeretnék, 0 mm-es sarokemelkedéssel, amiben áttérhetnék a természetes futási stílusra.

És tegnaptól már azt is tudom, hogy a hidegtől se kell félni (tegnap futottam először fagypontban). Ma pedig megjött az új cipőm – hamarosan írok róla is.

5 hozzászólás ehhez: „Futás: átértékelve

  1. A térdfájást nem szabad eltréfálni! Az elsö amit tehetsz ellene az futás utáni rendeszeres nyújtás, de tényleg rendesen, nem csak 1-2 percben! Ha nem javul pár héten belül akkor lehet további lépések után nézni. Ez azért is fontos, mert ha az egyik térd fáj akkor szinte teljesen észrevétlenül jobban fogod terhelni a másikat és attól idövel fájni fog a másik is és két fájós térd aztán már tényleg nem vicces. Egyébként szép idöket futsz, grat!

    1. Nem is akarom eltréfálni – szükségem van még egy pár évtizedig a térdeimre. :) Kb. 3-4 percet szoktam nyújtani a futások után. Most a természetes (mezítlábas) futási stílusra történő átállással próbálkozom. Ehhez vettem egy Merrell Trail Glove cipőt, amiben eddig egyszer futottam, tegnap reggel, és most izomlázam van – de ami a lényeg: a térdemnek úgy tűnik, hogy tetszik.

    1. Igen, egyelőre csak látásból, de gondolkodtam rajta, hogy kipróbálom majd. Most a Merrellel próbálom magam a mezítlábas stílushoz szoktatni (kicsit olcsóbb volt, mint a FiveFingers, és kevésbé drasztikus váltás – legalábbis külsőre). :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s