Mától a fent látható dekoráció díszíti a telefonom hátlapját. Ha te is szeretnél ilyent, bizonyára több lehetőséged is van rá, most elmesélem, én hogyan csináltam.

futas_terkepEgy hét takonykór miatti kihagyás után már nagyon hiányzott a futás, gondoltam, ma körbefutom a Mátyáshegyet (ezzel is kijelölve az újabb meghódítandó területet – citromsárgával jelölve). A meredek Nyereg úton téptem lefelé, mikor a kezemben lóbált telefonom kirepült a tokjából, magasan szállt, majd az sarkain pattogva cigánykerekezett néhányat, aztán a hátlapján forogva csúszott lefelé vagy száz métert. Én meg rohantam utána az út közepén, hogy integetni tudjak az esetlegesen szembe jövő autónak, hogy lehetőleg ne hajtson keresztül rajta – de szerencsére nem volt forgalom, csak a telefonom és én haladtunk lefelé, majd előbbi egy kanyarban kisodródva megállt a földes útszélen, én meg futás közben felkaptam, újraindítottam az Endomondot, és hazafutottam vele.

Szerencsére a kijelzőnek semmi baja, csak a széleken sérült az üveg, ahol nincsenek alatta pixelek. A keret sérült, főleg a sarkokon, és a hátlap a leglátványosabban: egy csodás téli zúzmarás dekorációt létrehozva a gyárilag jellegtelen, és finoman már korábban is elkerülhetetlenül karcos felületen. Bosszankodhatnék, de inkább a jó oldalát nézem – két haszna is van a történteknek:

  • Egyrészt ezzel a pár nap múlva két éves telefonom gyakorlatilag eladhatatlanná vált, így nem kell hogy foglalkoztasson egy esetleges csere gondolata – addig fogom használni, amíg működik, csak akkor kerül majd a szemétbe, ha már tényleg odavaló lesz.
  • Másrészt ezek után egy újabb (nem a kijelzőt érintő) sérülés már egyáltalán nem fog izgatni – ha egyáltalán észreveszem.

Egy hozzászólás ehhez: „Telefon hátlap egyediesítése

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s