22FF projekt: 1992–1996

Ahogy a 2013-as fotótermésemen is látszik, tavaly rákattantam a fekete fehérre – vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy sokszor kattintottam jóérzéssel a Lightroomban a Black & White-ra; és ebbe annyira belejöttem, hogy meg sem álltam 1992-ig. 22FF projekt 22 év fekete-fehér fotóiról szól, és benne a korábban már publikált, eleve fekete-fehér képeimet is idézem.

Eleinte szinte minden szépnek tűnt a keresőbe pillantva, nyomkodtam az exponálógombot „eszetlenül” – sokat fényképeztem például a tájat a szobám ablakából, vagy az otthoni növényeket, tárgyakat, mindenféle tudatosságot nélkülözve. Persze nyilván ezekre is szükség volt ahhoz, hogy később már említésre méltó fotókat is készítsek, melyek által majdani fotós mestereim bizalmát elnyerve ’97-ben fényképész tanuló lettem – de erről majd legközelebb.


, ,

Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Create a website or blog at WordPress.com

%d blogger ezt szereti: