Ha engem kérdeznének, biztos nem haverkodnék magammal, ezt szögezzük le elöljáróban. Sokszor idegesítő fasz vagyok.

levai_balazs_lovasi_idaig_tudom_a_tortenetetElőbbi mondatokkal kezdődik a könyv. Egy ismerősöm mondta, hogy Lovasi soha nem volt neki szimpatikus, most a könyve után még kevésbé az. Én épp fordítva érzem: Lovasi számomra mindig szimpatikus volt, és a könyve után kedvem lenne felhívni, egy borozgatós beszélgetésre invitálni (kár, hogy töröltem a számát – mondván, hogy úgyse lesz már okom telefonálni –, bár a Daloskönyv óta már biztos meg is változott).

Élvezettel olvastam minden sorát, jó volt a „főhős” bőrébe bújni, aki őszintén, sok humorral és öniróniával mesél az életéről, és akivel könnyen azonosultam – ha szakmája és életútja alapján nem is, de gondolatai és a történések helyszíne nyomán egyfajta lelki és „földi” rokonságot átélve.

A műtét után hetekig nem futhattam, de hiányzott a mozgás és a jó levegő, egyik nap ezért felsétáltam egyedül az Égervölgybe. Kicsit császkáltam az erdei ösvényeken, hátha belebotlok egy ismerősbe vagy egy jó csajba a gimiből, de a jó csajoknak eszük ágában sem volt egyedül andalogni arrafelé, így végül leültem egy padra, és átadtam magam a merengésnek. Május közepén jártunk, nemrég jöttem ki a rákosok közül a kórházból, egyszerűen örültem, hogy éltem. Sokáig üldögéltem ott, lassan besötétedett, hallgattam az erdő hétköznapi zajait, elmélyülten figyeltem a patak csorgását. Nem vágytam máshová, minden pont úgy volt jó. Nem tudom, miért, de ez a délután iszonyú erősen megmaradt bennem. Kamaszkori filozofálásra eszményi helyzet volt, ahogy ott ülök felvágott hassal egyedül az erdőben, élénk színekkel érkezik a tavasz, a sebemből kanül lóg ki, s az élet nagyszerűségét és mulandóságát egyszerre érzem. Ma már mosolygok ezen a jeleneten, mégis sokszor eszembe jut. Megsejtettem, hogy az élet egy nagyszabású valaminek van szánva, és tulajdonképpen minden pillanat ünnepelhető, még ha látszólag nincs is okunk rá.

És ha már az első mondatokat is idéztem, íme az utolsók:

Átlagos álmaim vannak. Kabócazúgásban fekszem a mediterrán fenyőerdő fűszeres illatában, félálomban rajongó nők SMS-eit olvasgatom. Termékeny magányban készülök az új hitre, amit az év végi Aréna-koncerten mutatok be. Becsukom a szemem a függőágyban. Rajtakaptál, nincs történet.

Ezúttal a 432 oldal is kevés, olvasnám még.

Csak így apróbetűsben csókoltatom a korrektort, aki ha volt egyáltalán, akkor – manapság megszokott – hanyag munkát végzett: egy-két tucat elírást benne hagyott az egyébként szép kivitelű kötetben.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s