Számomra ott vesztette el a könyv a hitelességét, amikor a szerző egy képernyőn levő képpontok számából, és annak látómezőnkből kitakart méretéből kiindulva számítja ki a szemünkbe jutó összes információ mennyiségét. Tehát ezek szerint ha ugyanakkora méretű, de nagyobb felbontású kijelzőt nézünk, akkor a környezetének felbontása, és a szemünkbe jutó információk mennyisége is arányosan nagyobb lesz… na persze. Ezen túl is tele van a könyv elhamarkodottan megállapított következtetésekkel – pl.: tegyük fel, fele akkora valami… és a végére a feltételezésből egy ténymegállapítás születik. A jó szándékhoz nem fér kétség, már a könyv címe is egy szimpatikus gondolatot tartalmaz, de ezen túl nem jutunk messzire, a kötet java része számomra érdektelen szócséplés – bár az első három után már csak a fejezetek végén levő összefoglalókat olvastam el.
Különösen ciki, hogy egy 2002-es könyv tíz évvel később újra kiadott változata rengeteg elírást, magyartalan mondatot tartalmaz. Valahol ott telt be nálam a pohár, mikor a szerző az 1. ábrára hivatkozik, és nincs is ilyen a könyvben, ugyanis a 2. ábra az első, ami pedig sok oldallal arrébb szerepel, mint ahol említésre kerül (és ezt semmi nem indokolja, nem színes mellékletről, hanem a szöveg közé folyatott fekete-fehér ábráról van szó).
Eszembe jut egy gondolat Charles Eisenstein Megszentelt gazdaságtan című könyvéből:
Olvasása során minden egyes személy mást tapasztal meg: némelyeknek elvesztegetett idő lesz, másoknak pedig lehet, hogy megváltoztatja az életét. Hát nem abszurd mindenkitől ugyanakkora viszont ajándékot kapni?
Míg Charles Eisensteinnek örömmel utaltam át 10 dollárt (és 1000 forintot a magyar fordításért) – Grandpierre Attila könyvéért ha tehetném, bizony semmit nem adnék, de sajnos már megrendelésekor kifizettem.
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?