Az, hogy több mint négy éve írtam le utoljára a blogomon a címbéli szóösszetételt, nem jelenti azt, hogy ne emlegetném gyakran. Legutóbb akkor, amikor egy könyv szerkesztésénél merült fel bennem az igény arra, hogy ugyanazt a dokumentumot nézzem két ablakban – konkrétan a tartalomjegyzéket szerettem volna ellenőrizni az oldalak közti ugrálás nélkül. Már elkezdtem kutatni a Navigator panel után, de rövid internetes keresés után kiderült, hogy ez már a CS5-ös verzió óta nem létezik (helyette ajánlják a Power Zoomot). Viszont a megoldás ott volt a szemem előtt, a jobb alsó sarokban, csupán egyetlen klikkre (lásd a képen).

Az osztott ablakos megjelenítés jól jöhet még például akkor is, amikor az egyik ablakban a mesteroldalon molyolsz, a másikban pedig rögtön láthatod ennek eredményét az adott mesteroldalt használó oldalon. Vagy egy hosszabb dokumentum esetén egyszerű fogd és vidd módszerrel átdobhatsz valamit az egyik oldaláról a másikra. És hogy mennyire megalapozott az InDesign esetében a csodálatos jelző, arra újabb bizonyíték, hogy függetlenül attól, melyik ablakon van a fókusz (melyikbe kattintva dolgozol éppen), görgetéshez elég a másik ablak fölé vinned az egeret, és kattintás nélkül máris scrollozhatod a tartalmát.

Ma pedig felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ki kell-e vágnom egy oldal tartalmát, és beillesztenem a mesteroldalra, ha azt szeretném, hogy mesteroldal legyen belőle – vagy elég, ha csak átdobom az oldal ikonját a Pages panelen a mester oldalak közé? A válasz természetesen igen – hiszen a csodálatos InDesign egy felhasználóbarát szoftver!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s