Hónap: 2016 május
-
Hamvas Béla: Scientia Sacra II.
Számomra az eddigi legnehezebben befogatható Hamvas mű, valószínű kicsit könnyebb lett volna megemésztenem olvasás útján, mint hangoskönyvként hallgatva. Viszont „kárpótolt” az addigi nehézségekért az utolsó három rész, ami ezzel kezdődik (sajnos a folytatást nem találtam meg elektronikusan, hang alapján begépelésre pedig nem vállalkozom – pedig szívesen idéznék belőle többet is): Azonosság csak egy van. Az…
-
Korzika 9. nap (április 16.)
Április 16-án reggel elindultunk Korzikáról hazafelé, de a kompunk esti indulásáig még bőven akadt fotótéma (az utolsó kép már másnap reggel, Savona kikötőjében készült). Csodálatos mese volt – ha nem hiszed, járj utána, és gyere velem az őszi fotóstúrára (részletek később)!
-
Korzika 8. nap (április 15.)
Az őrtoronyból a szállás felé tartva megálltunk fotózni a Portói-öbölre néző vörös sziklákat, majd ráérősen készülődtünk a búcsúvacsoránkra, hiszen ez volt az utolsó – és a korábbiakhoz hasonlóan – teljes napunk Korzikán.
-
Korzika 7. nap (április 14.)
Épp egy hete indultunk el Korzikára, ennyi idő alatt a szépség szigetén már jócskán megemelkedett az exponálási ingerküszöböm, másrészt úgy éreztem, nem tudok/akarok jobbat fotózni, mint hét évvel ezelőtt – így ezen a napon alig fényképeztem, inkább átadtam magam az átélés örömének. Bár a fotóim száma nem ezt tükrözi, a Capo Rosso őrtoronyhoz vezető utunk…
-
Megjelent a Magonc együttes Úton című lemeze
Gyuri bácsi nagyszerűen összetartja a csapatot – felemelő élmény megtapasztalni a gyerekek együtt zenélésének örömét a Magonc koncerteken. A nemrég megjelent lemezen lányom (az együttes tagjaként) furulyázik és énekel – és mi szülők is kaptunk egy kis szerepet: az egyik számban az anyukák umcázása és az apukák brummogása adja a ritmust. Szombaton Szentendrén és Pilisborosjenőn…
-
Korzika 6. nap (április 13.)
A hatodik Korzika szigetén töltött napunkon ismét csúcs élmény(ek)ben volt részem. Ezúttal a Lac de Creno közelében túravezető társammal kettesben másztunk föl egy kis hegycsúcsra. Mintha a Paradicsomba érkeztünk volna: kis kápolna a lemenő nap fényében valószerűtlenül zöld fűvel és kerttel körülvéve, mindez nagyobb hegyek ölelésében, csodálatos panorámával. Megvacsoráztunk, ittunk egy sört, és elindultunk a…
-
Hamvas Béla: Patmosz I.
Hamvas Béla gondolatai továbbra is lenyűgöznek, bár ez volt eddig számomra a legnehezebben emészthető műve, melyet hangoskönyvként tettem magamévá. És ebben az egyébként nagyszerű Rátóti Zoltánnak is szerepe van, aki megbocsájthatatlan módon többször is rosszul hangsúlyoz, úgy, hogy ezáltal Hamvas mondandója értelmét veszti (vagy más értelmet kap), sőt néha nem is pontosan az írott szöveget…
-
Korzika 5. nap (április 12.)
A szépség szigetén töltött ötödik napom egy remek futással indult, és egy lenyűgöző napnyugtával ért véget, melyet egy tengerpart közeli sziklák között kanyargó, barlangokba betérő, időnként 90 km/óra sebességgel száguldó motorcsónakról nézhettünk végig. Talán előző este hagyta el a számat a kérdés: lehet ezt még fokozni? És ma megkaptam a választ: hát persze – Korzikán…