Régóta nem fotóztam ennyire keveset, mindössze 54 képpel tértem haza. Nem is jut semmi az eszembe erről a 23 nappal ezelőtti futásomról (vagy ami eszembe jut, azt nem tartom érdemesnek leírni – persze ettől még nehogy azt hidd, nem élveztem) – inkább idézek egy jó történetet Hamvastól, ez volt e futásom előtt fogyasztott szellemi útravalóm:
Halak
Kora reggel érkeztem meg. Nem volt kedvem pihenni, átöltöztem és a kikötőben csavarogtam. Ott fedeztem fel a vendéglőt is a leanderfák alatt, a menüt elolvastam, és mondjuk mindjárt úgy, hogy megértettem. Az idény összes halai ott voltak, egy se hiányzott. Ez megnyugtatott. Ugyanakkor az ajtóban megjelent a vendéglős és nagyot köszönt. Pontosan olyan hasa volt, mint amilyennek a vendéglősnek lenni kell. Ez a tegnapi étlap, szólt, ma estére újabb fogások készülnek, legyen szerencsém, ön idegen, de látom, hogy komoly ember, művész, én emberismerő vagyok, a Bellevue-re rá se nézett, ott, uram, higgye el (szalvétájával a háromemeletes nagyszálló felé intett határtalan szánalommal). Olyan országban élek, mondom, ahol nincsen tenger. Ő hirtelen elszomorodik és résztvevően néz. Uram, hogyan lehet olyan országban lakni? – Csak úgy, felelem én, hogyha csak teheti, azonnal eljön. De tudja, ég azért ott is van.
– Alkonyatkor a leanderfák alá léptem és a pohost kerestem. Karonfogott, a kapu alatt nagy ládához vitt. A ládát bádoggal bélelték, és tele volt jéggel. A jégen pedig az egész akvárium: salpa – tonhal – molo – scombretti – barboni – dental – sanpiero – sardella – kalamari.
– Scombri mondom én és az acélkék halra mutatok. Ő csaknem a földig hajlik és int, hogy mindent megértett. Kezét tiltakozóan fölemeli. Tudom, szólt, mindent tudok. Forró rizzsel, vegyes salátával és pincehűs vörösbor. Parancsoljon helyet foglalni.Leülök és elkezdek inni. Aztán jön a hal, faszén fölött roston sült, lassú tűzön, a pohos kenegette óvatosan olajjal, puha is volt, ropogós is, leves és omlós. Nem értem rá mással foglalkozni. Észre se vettem, hogy öt-hat férfi lépett be, s a jégen heverő halak előtt állanak. A levegőben a halak nevei röpködnek, s a pohos forgolódik. Egyszerre csak azt hallom: Uram, erre nem kényszeríthet! A vendég határozottan kijelenti, hogy a dentalt sülve kívánja, hagymásan és paprikásan. A pohos udvarias, de hangjában sértődöttség és metsző gúny. Uram, fáradjon a Bellevue-be – ott pénzért mindent megcsinálnak – a dentalt is – bár – talán ennél különbet – de nálam, uram, soha – egész életemben halat készítettem, értek hozzá – a dental így élvezhetetlen – kisgyerek koromtól fogva – bármit kívánhat, vágja le a kezemet, soha – tisztes kéz (nyújtja), vágja le, de nem csinálom paprikásan – tisztes kéz, halkészítésben öregedett meg (csaknem könnyezik), vágja le, de ne követelje, soha, soha.
A férfi kiabálni kezd. A pohos szalvétáját a földhöz vágja. Soha! A Bellevue-ben, ott lehet, nálam soha – nem csinálok magamból pojácát (elkeseredetten hahotázik) uram, ott a Bellevue, háromszáz lépés, parancsoljon, ott, uram, főzik a scombrit és marinírozzák a tonhalat, még különbet is, kisgyerek koromtól fogva, egész életemben.
Az idegen ordít. A pohos toporzékol. Soha! A társaság többi tagja is beleavatkozik és barátjukat kérlelik. De az nem. Rendőrért kiált. Jön a rendőr. Dentalt paprikásan? A rendőr szakember volt és a fejét csóválja. A pohos felüvölt. Hát lehet? Lehet? A halat megfogja és a földhöz csapja és ráugrik. Tapossa. Közben üvölt. Az idegen meg akarja verni, de visszatartják. A rendőr a pohost csitítja. Ott a Bellevue, ha fizet megcsinálják, olyan hely – (köp) soha, soha.
Hamvas Béla: Unicornis
A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?