#383 • 2017. 02. 12. • Csobánka: Garancs

Szellemi útravalóm:

Más a jó és más a kellemes;
e kettő eltérő célhoz köti az embert.
Aki közülük a jót ragadja meg,
annak üdvös sora lesz,
ám aki a kellemest választja,
elvéti célját.

(Upanisadok)

Holdnyugtakor indulok – a Hold épp az erdő fáival bélelt ágyába készül lefeküdni.

Kicsit később a Nappal kezdek bujócskázni, a dombra föl- és a dombról leszaladva hol eltűnik, hol előbukkan a Kis-Kevély csúcsa mögött – megvagy, mondom neki nevetve, de addigra már megcirógatott a sugaraival.

Tölgyek szólítanak – csak mikor közel érek hozzájuk, hallom leveleik susogását az enyhe szélben, mintha beszélnének hozzám.

Nagyon megszerettem ezt a lényt, aki/ami e futásom által született – fel se tűnt, hogy közel 20 km hosszú lett.

A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).

200×200 km projekt

Futográfus archívum

Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Create a website or blog at WordPress.com

%d blogger ezt szereti: