Szellemi útravalóm:
Amikor az emberek a teret állatbőrként feltekerik, akkor ér véget a szenvedés anélkül, hogy megismernénk Istent.*
*Mivel a teret állatbőrként feltekerni lehetetlen, Isten megismerése nélkül sem lehet a szenvedéstől megszabadulni.
(Upanisadok)
Teliholdnyugtában gurulok az autóban Hetvehely felé.
Idáig szerencsém volt, még egyetlen veszélyes gyerekkel se találkoztam az erdőben, de a tábla szerint a környéken jó lesz vigyázni! Fokozott figyelemmel futok tovább.
Neszeket hallok a dombtetőről, odanézek, szarvasokat látok, a fák takarásában mindig csak néhányat egyszerre, de vagy egy percig vonulnak, míg el nem tűnnek – lehetett vagy két tucat, még soha nem láttam ennyit egyszerre a szabadban. És tulajdonképpen most sem – csak részletekben. (Messze voltak, fotózni nem is próbáltam.)
A befutómat várta. Eleinte próbált úgy tenni, mintha nem is érdekelném, majd bizalmatlanul közelített, és később már a lábamra is felugrott, reklamálandó, hogy abbahagytam a simogatását.
„Ejnye, de koszos a cipőd!” – gondolhatta, és azzal odébbállt. Mi mást tehettem volna, hazahoztam kimosni – mármint a cipőm.
A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).
