Szellemi útravalóm:
Jókai a természet nyugtató csendjében töltötte életének legboldogabb óráit. Nemcsak gyermekkorában volt az neki üdülés, ha kis kertjükbe vagy a szigeti gyümölcsösbe kimehetett, de később is akkor pihent igazán, ha a fővárosi élet zajából svábhegyi nyaralójába vagy balatoni házának csöndjébe menekülhetett. Olyan csendes, szelíd, ábrándos léleknek, amilyen ő volt, a zajos közélet csak fárasztó kényszerűség lehetett. Amikor egyedül volt, amikor a természet csendje vette körül, akkor hallhatta tisztán lelkének szavát.
A valóságban felébredni – Hamvas Béla – Egy életút állomásai fotókban, írásokban
Zaklatott vagyok, mert induláskor a szálláson nem találtam az irattartómat – benne az összes okmányommal, és a bankkártyámmal. Folyamatosan azon jár az eszem, hol hagyhattam el, hol esett ki a zsebemből. És elképzelem a közeljövőt: ahelyett, hogy a tervek szerint 11 óra körül elindulnánk hazafelé, majd végigjárjuk a helyeket, ahol tegnap megfordultunk, de valószínű hiába, mert az irattartóm nem fog előkerülni, és bankkártya nélkül fizetni se tudok majd. És aztán a sok macera, utánajárás, újat csináltatni – idő, pénz, idő, pénz…
Hé, mi az ott? Őzek fehér feneke hullámzik a szántóföldön. Kérem, igazolják magukat! Hol a személyi igazolványuk? Felháborító, de mindez egyáltalán nem érdekli őket!
Bikali szállásunkra visszaérve drága feleségem közömbös nyugalommal közli, hogy az ágy alá beesve megtalálta az tárcám. Miért olyan nehéz – vagy inkább lehetetlen – megtanulni, hogy soha semmiért nem érdemes aggódni!? Így leginkább csak most utólag, a képeket nézegetve tűnik fel, hogy ez is egy gyönyörű futó kalandom volt.
A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).
