Még csak négy éve kezdtem el rendszeresen futni, pedig olyan, mintha egész életemben ezt csináltam volna. Nem akarom ismételni magam, a futográfus.hu-ról – a lényeget viszont nem lehet túl sokszor említeni: rengeteg ajándékot kaptam a futásaim által. Számtalan felismerést, gondolatot, fák öleléseit, vadak tekinteteit, mozgásuk látványát, növények simogatását vagy épp karmolását, napsütést, havat, esőt, hideget, meleget, izzadtságcseppeket, virágok illatát, lenyűgöző panorámákat, varázslatos hangulatokat, a létezés felemelő élményét, csendet, magányt, végtelensok megtapasztalást, és szavakkal leírhatatlanokat…

Mikor (futás közben) megszületett bennem a 200×200 km projekt gondolata, úgy éreztem, hogy ez egy világraszóló dolog lesz: minden héten máshol futni, gyönyörű képekkel hazatérni, majd megosztani az élményt – ez valami csodálatos! Kerestem a felületeket, ahol világgá kürtölhetem, és egy idő után még az is megfordult a fejemben, van ez annyira nagyszerű, hogy ezután nem is kell mást csinálnom, csak azt, amit igazán szeretek: futni és fotózni, vagyis futografálni. Hisz milyen jó „reklámja” lehetnék egy telefongyártónak, egy távközlési cégnek vagy egy sportszer forgalmazónak! Írtam a Sonynak, a Telenornak, a Decathlonnak, az Inov-8-nek, a OnePlusnak de levelem legtöbbször valószínűleg el se jutott a döntéshozóig, vagy csak egy udvarias visszautasítást kaptam. Egyedül a Sony látott bennem fantáziát, és kaptam tőlük egy telefont, ami szerencsétlen módon a cég történetének talán leghitványabb „csúcstelefonja” volt (Sony Xperia X Performance), így hamar véget ért az együttműködésünk. És a végén ennek még örültem is, mert megszabadultam a megfelelési kényszer terhétől.

Aztán azzal a gondolattal is kacérkodtam, hogy csinálok egy Patreon oldalt, ahol bárki támogathat, de eszembe jutott, milyen nagy sikere volt a korábbi „kalapozásaimnak” (1, 2), és nem is nagyon tudnék mit felajánlani cserébe, mint az adás örömét. Erre pedig mifelénk legtöbbször nincs igény (avagy szándék illetve lehetőség). Legalábbis egy ilyen jellegű dologra.

Zsolti, elmész a picsába, szaladgálsz, meg fotózgatsz, közben jól érzed magad, aztán még én fizessek neked? Miközben gyerekek éheznek! Oké, jók a képeid, de bármikor letöltök ezer hasonlót a netről – vagy még jobbakat. Meg irkálsz szellemi útravalókról, filozofálgatsz olyan dolgokról, amikhez semmi közöm…

És igaza van, ez az én projektem – ahogy írtam is: ez egy világ körüli út, „melyet többnyire Magyarországon teszek meg, egymagamban – önmagamban. Így egyre messzebb kell mennem itthonról, miközben talán egyre közelebb kerülök lényegemhez.”

Úgyhogy ezennel nyilvánosan elengedem a 200×200 km projektem, mint kereseti forrást, és ha esetleg már nem lesz pénzem benzinre, hogy egyre messzebb menjek itthonról, akkor majd magamban utazok tovább, és akkor úgy lesz jó, mert mindig úgy történnek a dolgok, ahogyan történniük kell. Mint például most, amikor megszabadultam egy tehertől, azáltal, hogy elengedtem és leírtam.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s