Ahogy már írtam korábban is, a Gyüttment Fesztivál után elhatároztam, hogy Cimbit mindenhova magammal viszem – hacsak nincs valamilyen kizáró ok, mint például a minden hónap utolsó szombatján esedékes Háromkaptár Kertműhyely biokertész tanfolyama esetében.

Október végén egy barátom házavatójáról tértünk haza kora reggel, hogy terveim szerint Cimbit itthon hagyva, én tovább guruljak Tahitótfaluba, a kertészképzőre. Cimbi-rajongó szomszédommal már előre egyeztettem, hogy foglalkozzon „élettársammal”, és Ates örömmel meg is ígérte, hogy elviszi sétálni. De Cimbikém ezt nem várta meg, úgy döntött, hogy ha már cserbenhagytam, miután az előző estét együtt töltöttük, sőt együtt is aludtunk, megsétáltatja magát, és átruccant a szemközti hegyoldalra túrázni egy nagyobbacskát a kék ösvényen. Mindezt a nyomkövetője tudatta velem (erről is írok majd később), miután Ates jelezte nekem, hogy nem találja sétapartnerét. A Tractive alkalmazás térképét nézve, telefonon keresztül instruáltam szomszédomat, merre halad épp közös barátunk…

Egyébként az autóm még Esztergomban lerobbant, így a kertészképzőre nem jutottam el, és a „sárga angyal” segítségével délre már itthon is voltam. Addigra Ates egy turistacsoport elől befogva hazakísérte Cimbikét. Hogy jön mindez a címbéli szobakutyasághoz? Úgy, hogy azóta azt érzem, Cimbi folyamatosan engem őriz. November elsején egy baráti vacsoráról – ahol kutyahaver is akadt Cimbinek – késő este hullafáradtan hazagyalogolva hiába nyitogattam az ajtót „fiacskámnak”, nem akaródzott kimennie rajta. Nem is erőltettem sokáig; így történt, hogy kerek öt hónapnyi kint alvás után négylábú barátom először éjszakázott idebent. Bíztam benne, és nem alaptalanul: ahogyan korábban se tett semmiben kárt, másnap reggel is mindent a helyén találtam.

Azóta minden estét bent tölt, ahogyan a nappalok java részét is. Persze bármikor örömmel kész a sétára, de ha én idebent vagyok, akkor legfeljebb egy pár percre megy el önállóan körülnézni a környéken, és hamarosan már azt látom, hogy az ajtó előtt fekszik. Ha kinyitom, bejön. Mikor bent van, és kinyitom az ajtót, legtöbbször csak kiszagol, és már fordul is vissza. Vagy ha jó idő van, miután visszakanyarodik, hátulról fenékbe bök a lábaival, hogy én is menjek már ki vele. Ha időm engedi, neki is engedek…

Ma szinte egész nap esett az eső, így a séta elmaradt, délután együtt moziztunk, és nagyon úgy tűnik, hogy „kisfiam” ugyanolyan jól érzi magát idebent, mint mikor futok vele egy félmaratont az erdőben. Számára a lényeg, hogy együtt legyünk. Ebben is hasonlítunk egymásra…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.