Atyafipeca: „A sínen levésről”

Atyafi blogját, már többször ajánlottam illetve idéztem e helyen. Most ismét ajánlom, mert barátom bő négy év kihagyás után október 23-a óta új tartalmakkal örvendezteti meg olvasóit; és idézem is, mert pár nappal ezelőtti bejegyzése – személyes érintettségem és közös emlékeink kapcsán – különösen kedves számomra, és nem mellesleg elgondolkodtató is lehet bárki számára. Íme:

Mióta újra sínen van a blog, még nem is látott napvilágot olyan bejegyzés, ami a méltó lett volna az „Abyssus” kategóriát képviselni. Na, akkor következzék most egy hiánypótló írás.

Gyermekkoromban néha „láttam” felbukkanni, aztán az évek múlásával még gyakrabban tört felszínre a felnőttek szájából, végül a pályaválasztás közeledtével megtestesült, majd lerohant.

„Igen, nálunk minden rendben van Erzsikém, köszönöm kérdésed, Zsolt már sínen van.”

Hasonlókat hallva mindig összerezzentem, mert elképzeltem hűséges játszópajtásomat, ahogy szülei mosolyogva és valami perverz és láthatatlan indíttatástól vezérelve egyszülött fiúkat a grabancánál fogva megragadják, ráfektetik a sínekre, majd izgatottan várják a közeledő szerelvényt, hogy az átgázoljon rajta, mint áramvonalas Nohab a sárgaréz kétforintoson.

Mikor évekkel később egy súlyos tehervonat – egy magas fütty kíséretében – értem is elindult, fellégezve és megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy alaptalan félelmemet egy kellemetlen félreértés táplálta. Nevezetesen én magamat nem a mozdony fülkéjébe, hanem a sínekre képzeltem. Tehát hőn szeretett pedagógusaim, szüleim és rokonaim éppenséggel azon fáradoztak, hogy szárnyakat, akarom mondani lendkereket növesszek és megadják nekem azt a gördülékeny és lendületes löketet, ami aztán flottul és olajozottan fog kilendíteni az álmodozó életvitelem biztonságot jelentő állomásáról, ahol a legnagyobb gondot az jelentette, hogy az orosz monokulárom elégtelen nagyításának köszönhetően éjszakánként nem leltem fel az Orion csillagkép M42, M43 csillagközi diffúz gázfelhőjét és a szúrós szagú Technokol Rapid elégtelennek bizonyult egy Messerschmitt 109-es makett vízszintes vezérsíkjának a felragasztásához, mert az állandóan és makacsul beleoldott a műanyagba.

Elég az hozzá: végül sínre tevődtem.

Aztán telt-múlt az idő, mígnem egy szakmai előadás alkalmával egy igen furcsa kifejezés ütötte meg a fülemet.

„A CT berendezésben lévő röntgencső és az azzal szemben elhelyezkedő detektorok, sínen, kötött pályán pörögnek.”

Majd célzottan rákeresve a kötöttpályára, a következőkre bukkantam a vasúti pálya szerkezeti elemeivel kapcsolatosan:

„A közúti és a vasúti közlekedés közötti különbség a közlekedés módjában, a pálya és a járművek kiképzésében mutatkozik. A közúton a járművek megelőzhetik egymást, a szemben jövők egymást kikerülhetik anélkül, hogy az út pályatestén valami berendezésre lenne szükség. A vasúton a járművek útja kötött, kényszerpályán haladnak, amelynek a kiképzése is eltér az útétól. A megelőzéshez és a találkozáshoz külön szerkezetek, a váltók, kitérők szükségesek.”

Milyen jó a pilótáknak! Ők három dimenzióban mozoghatnak! No, de ne veszítsük el a fonalat!

A szükséges behelyettesítéseket elvégezve az alábbi következtetésre jutottam:

„Igen, nálunk minden rendben van, Erzsikém. Köszönöm kérdésed, Zsolt már kötött pályán, kényszerpályán van. Nemsokára megy utána Gabika és Ferkó is. Éjszakai utazás lesz a javából! Koromfekete gőzös viszi majd őket! Már aláfűtöttek a kazánnak! Úgy örülünk Zoltánnal! Jó lenne már, ha unoka is volna!”

Hát így megy ez az emberek világában és akkor még nem is érintettük, a kényszerpálya választási szaktanácsadás abszurditását, a rendező pályaudvarokon való tolatási műveletek mibenlétét, valamint az alagutak mély és sötét szimbolizmusát.

Földényi szavaival élve: „A nők lovaglóülésben szülnek a sírok felett.”

Gaugen sorait idézve: „Az ember feláldozza magát a gyermekeiért, akik, ha majd felnőnek, szintén feláldozzák magukat a gyermekeikért. És így tovább. Következésképpen mindenki feláldozza magát. És ennek az esztelenségnek soha nincs vége.”

„Tény, hogy a szenvedés élesíti a szellemet. De ha túlságosan élesíti, az ember belepusztul!”

Ezért aztán jobb ezt az irományt nem mellre szívni. Öregapám egyszer kapott egy méregdrága solingeni konyhakést, majd úgy megköszörülte, hogy elfogyott a pengéje. Most pedig ellenőrizzük le együtt a pálya egyenességét, mert minden ideális, ha minél hosszabb, egyenesebb és simább, legfőképpen, ha kényelmes és jó a vége! Jó szórakozást az automata eleven-holtak nyughatatlan nekropoliszában!

V Á G Á N Y Z Á R A T !