Ismét lenyűgöz a Duna fölött tornyosuló meredek partszakasz fenyvese és panorámája. Minden fát szeretek, de a tűlevelűek különösen kedvesek számomra; és tűnjék akár butaságnak innen a magyar télből, de mediterrán tengerpartok hangulatát idézi bennem, ahogy a fenyőágak között letekintek a Duna hullámaira. Déjà vu érzésem van: az aszfaltról a földút pont így kanyargott az erdőbe……
Tovább
Régebben nem szerettem, de azóta fordult a kocka: a fagy tiszta ragyogásával vágyam tárgya lett. Olyannyira, hogy az elmúlt napok melege ráébresztett, életemben talán idén először nem várom a tavaszt. Persze örülni fogok a teraszon étkezésnek, borozgatásnak és a fák közé feszített függőágynak; de talán ez az első január, amikor nem sürgetem a tél múlását.…
Tovább
Nagyjából egy hete kezdődött, és napról napra erősödik. Próbálom, de nem tudom megfejteni, miért kaptam ajándékba ezt a nagy adag fájdalmat a bal sarkamba. Minden második lépés fáj, annyira, hogy képtelen vagyok kizárni a tudatomból. Vajon mi az üzenete? Ne sétáljak? Hiszen ez képtelenség! Cimbinek szüksége van rá(m)! De nem akarom rákenni: nekem is kell,…
Tovább
Karácsonyi kalandunkat fülsértő motorzúgás keretezi – utunk vége felé meg is állapítom magamban, hogy jó nagy barom lehet, aki ennyire erőlteti, és úgy tűnik, mégsem halad. De egyetlen pillanat alatt alakul át a kép-zeletem, mikor meglátom őket a „képtelen valóságban”: a házilag összetákolt, irgalmatlanul hangos, fura szerkezetet irányító sofőr mosolyogva üdvözöl; miközben az utánfutón, egy…
Tovább
Mielőtt személyesen randevúznánk a napkeltével, az autóból gyönyörködöm a horizonton alábukó, Holdról visszaverődő fényében. Később a Szent Pál-sziget egén a napkelte fényében „lángra lobbant tűzmadarak” kísérik az „óriás vízmű-vakondtúrások” mellett sárban cuppogó lépteinket. Cimbi a szokottnál is többet szimatol – mosolyra fakaszt a bennem születő újabb „meghatározása”: ő egy szagértő (és még most is tetszik,…
Tovább
Kihasználva a kései napkeltéket, ezúttal otthonunktól távolabbra kalandozunk – az egy órán belül elérhető helyeket meghagyva a fénygazdagabb évszakokra. Szeretem, mikor ember építette és természetes környezet összeér – különösen, ha egyúttal előbbi múlandósága és utóbbi időtlensége is találkozik. A híd és az előtte spanyolfalat álló fák; a Monostori erőd és a falain trónoló növényzet; aztán…
Tovább
Mint amikor egy barátodnak érdekes, ismeretlen helyeket mutatsz. Jó érzés, miközben te is átéled a felfedezés örömét. Érdeklődésetek iránya eltérő: téged inkább a fények, a képek, a hangulatok izgatnak – barátodat meg a szagok és a (szerinte) kergetni való állatok hozzák lázba. De a lényeg, hogy a végére egy nagyszerű közös élményetek lesz – mint…
Tovább
„HONVÉDSÉGI TERÜLET BELÉPNI TILOS ÉS ÉLETVESZÉLYES!” – ez van a táblára írva. De már annyiszor kiáltottak farkast, hogy nem veszem komolyan – ahogyan egy ottfelejtett „úton folyó munkák” táblát sem. Ha létezik is még Magyar Honvédség, és nem évekkel ezelőtt gyakorlatoztak itt utoljára, akkor se valószínű, hogy most épp szombaton teszik ezt. Kíváncsi vagyok a…
Tovább
Rendre kapuk és villanypásztorok állják az utunk – de szép, ami megmarad; különösen a hozzánk hömpölygő tengernyi ló (ennyivel ilyen közelről azt hiszem, még nem találkoztam). Fotók és útvonal (Strava)
Tovább
Kövér ködcseppek koppannak az avaron, melyet rózsaszínűre tisztult tappancsok taposnak; én pedig követem négylábú cimborám a köddel rétegekre szeletelt erdőben, rozsdabarnák és aranysárgák maradékával takaródzó fák között – a Mária úton: a függőlegesen hulló vízcseppek és a vízszintesen elterülő köd keresztjében. Később pedig bosszankodom. Nem elég, hogy nem létezik a térképen jelölt út, melynek helyén…
Tovább
HALASIZSOLT 