Egy „kecsesen” gömbölyded Tatra teherautó fogad heti nagysétánk bejáratánál. Sűrű, sötét, építési törmelék dombok szaggatta ösvényen jutunk el a Hilltop milliónyi „fémkarós” szőlőültetvényéig; melyen „átfúj” a viharos szél… Madárodút fotózok – nem fotogén; inkább különleges, vagy számomra legalábbis megmagyarázhatatlanul érdekes: a szőlőültetvényt határoló kerítés gerendája tartja (ahogyan több másikat is)… madárijesztők „helyett”. Utunk vége felé…
Tovább
4:05: még a pele előtt ébredek – a vécén ülve hallom motoszkálását a tetőn, akárcsak egy hete… Az epöli nyitójelenetben két nyúl ül a learatott szántóföldön mozdulatlanul – a közönség egyik fele, vagyis négylábú cimborám feszülten figyel, mintha drámát nézne; ellenben a másik fele, azaz jómagam komédiát látva mosolyog. A táj-színházban szerencsére „légkondicionáló” is van:…
Tovább
Folytatjuk Sárisáp és Epöl dimbes-dombos, szántós-erdős, napsütötte-kedves tájainak felfedezését… de nem igazán vagyok jelen. Az őzek láttán az jut eszembe, mennyire lenyűgöző, hogy ebben a nyári szárazságban éppoly életerős(nek látszanak), mint a legkeményebb fagyban – engem pedig már két kormányzati bejelentés „megbetegít”. Az egyik szerint számomra megszűnik a KATA, mint vállalkozási forma, és ezzel vállalkozásom…
Tovább
Hangulatos tisztásokkal díszített erdőfoltokkal szaggatott búzatáblákat és bennük ugráló őzeket fúj felénk a sejtelmes szél… Egy autót is felénk sodor, a benne ülő ismerős arc viccelődve kérdezi: – Megint nem bírja a kutya?– Bírja ő, csak udvariasan lefekszik az út szélére, hogy el tudj menni mellette – felelem a két héttel ezelőtt megismert embernek, aki…
Tovább
Kék és sárga turistajelzés közvetlenül egymás alatt – február előtt csak egy jel volt, most Ukrajnán keresztül a világ alapállását juttatja eszembe, mely leginkább e szavakkal határozható meg: álszentség és képmutatás. A hajnal narancsvörös fényei, a madarak csicsergése, a szellő simogatása, az egyhangúságában is gyönyörű Mecsek és folyamatos csodálatomra méltó, négylábú kalandtársam nem akarnak másnak…
Tovább
10 hónappal ezelőttről ismerős a hely, és akárcsak akkor, ezúttal is ez a térképen névtelen, Nagysápi-árok menti tó kalandunk egyik gyöngyszeme – legalábbis ami a természet látványtárát illeti. Egy idős ember (furcsa, hogy egy bő évtized múlva már én is olyan idős leszek, mint amennyinek most őt saccolom) metszőollóval nádat vág a parton, és miután…
Tovább
Utunk ötöde aszfalt mentén vezet, és épp mikor azon gondolkodom, mit ad ez hozzá mai kalandunkhoz – túl azon, amit már régóta tudok: ha egy szaladó állat vagy egy illatos étek lenne az út túloldalán, akkor se kellene attól tartanom, hogy Cimborám autó elé szalad –, tőlünk kb. 30 méternyire előtoppan egy jókora őz, megáll…
Tovább
Mai kalandunk legemlékezetesebb (de azt is írhatnám, hogy egyetlen emlékezetes) része, amikor megszűnik lábaink alatt a térképen jelölt út, és a vizes nádasban bóklászva keressük helyünket a kizökkent világmindenségben (mindez szimbólumként is „igen erős kép”); majd amikor újra útra lelve mosolyra fakaszt átázott és -változott Cimborám koldustetűvel gazdagon dekorált bundája. Fotók és útvonal (Strava)
Tovább
A 10-es úton rengetegszer elgurultunk már e terület mellett, nem is sejtve, hogy ily csodákat rejt. „Gyanútlanságunk” persze megalapozott, hisz e csodák meghatározó elemei, a ritkán látott, monumentális, narancsvörös felhőkkel fedett égtakaró és a facélia lila óceánja nem mindennapi látványelemek. Mindenesetre most, 2022. június 5-én, 4 óra 48 perckor minden együtt áll, hogy parádés retina-kényeztetés…
Tovább
Négy nap múlva lesz pontosan három éve, hogy ketten egy csapatot alkotunk. 2019. június elsején ő éppen 10 hete, én pedig majd’ 45 éve láttuk meg a napvilágot. Azóta minden reggel örülünk egymásnak; és nem telik el olyan nap, hogy ne csalna mosolyt az arcomra tollseprű farkával, lifegő szőrgatyájával, fülének hegyezésével vagy lobogásával; és ne…
Tovább
HALASIZSOLT 