Kelet felé indulunk, de 170 méter után kerítésbe ütközünk. Sebaj, próbálkozzunk a másik irányba… itt meg egy sorompó. Mellette, egy elkerítet részen emberformák motoszkálnak, gondolom, megkérdezem, szabad-e megkerülni. – Jó reggelt!– Mit keresel te itt bazmeg!? Sajnos nem sikerül higgadtnak maradnom – az emberszerű lénnyel történő beszélgetés további részleteit inkább nem dokumentálom. Az egyik kutyája…
Tovább
Kicsivel fagypont alatt van a hőmérséklet, és én otthon felejtettem a kesztyűmet. Az első két kilométeren úgy tűnik, nem is lesz rá szükség, hisz nincs fotótéma, nem kell kézben tartanom a telefonom… Aztán unalmasnak ígérkező kalandunkban megnyilvánul egy komposztra hajított virágcsokor; majd egy gyönyörűen bomlásnak indult „kockalámpás” Mercedes 280 SE; később pedig egy hatalmas réten…
Tovább
A jellegtelen táj unalmát csak egy „lakótelep-féleség” töri meg: utcasarkon „felejtett” kanapé, tuningolt terepjáró, frissen vakolt és régóta vakolatlan házfalak, lakott és lakatlan otthonok, giccses kertecskék, és igénytelen kacathalmok keverednek néhány száz négyzetméteren. A szürreális látványt misztikus ruhába öltözteti a köd; a közeli erdő szélén elvonuló szarvascsorda pedig még valószínűtlenebbé teszi e valóságot… Fotók és…
Tovább
Érkezésünkkor a hangfrekvenciák teljes spektrumát varjak károgása tölti ki. Egyik horgász a másiknak: Valami van, szólsz, én szólok, bárcsak valami legyen! És a tatai Angolkertben rengeteg valami van, alig győzöm befogadni a sok „bárcsakot”! Fotók és útvonal (Strava)
Tovább
2022 októberének utolsó vasárnapján a Rendező a különleges hatásokat – mint mostanság oly sokszor, ismét – a Ködre bízza, aki mesterien működik együtt a mindenkori fővilágosítóval, a Nappal, és az ilyentájt divatos díszlettervezővel, az Ősszel, mely utóbbi összes színárnyalatát a színpadra viszi, ezzel parádés műsort alkotva! (Mindeközben gondolataim nagy része szánalmas, szégyenletes és sajnos szokásos…
Tovább
Szántóföldeket kerülünk körbe, messzire ellátni, hatalmas távlatokat fog át a retinám; aztán beérünk az erdőbe, és „eltűnik a végtelen, közelít a messzeség” – gyönyörű metafora ez is… És csak most, mikor mindezt leírom, veszem észre, mennyire összecseng mindez azzal, hogy a kezemben levő új hangulatkonzerváló berendezésem (mobiltelefonom kamerája) hasonlóképp nyit e két irányba: a Google…
Tovább
Épp azon tanakodom, menjünk-e tovább a térképen jelöletlen ismeretlenbe, mikor a kérdéses irányba tekintve egy szarvas sétál át az úton. Nem szólok, nem mozgok, csak nézzük e hétköznapi csodát. Mintha bundás barátom is tudná, hogy most ez a legtöbb, mit „tehetünk”: egyszerűen csak jelen vagyunk. (Erről eszembe jut egyik „kedvenc filmem kedvenc jelenete”: The Secret…
Tovább
Hideg van, de nem fázom, mert derült az ég, szélcsend van, és tudom, hogy hamarosan felragyog a Nap. (Olyan ez, mint mikor éhes vagyok, de nem gyötör az éhség, mert tudom, hogy hamarosan ehetek.) Bárki mondaná, hogy nem így lesz, tudnám, hogy hazudik. Mennyivel magasabb az ilyen szintű, biztos tudás a könnyen befolyásolható feltételezéseknél, vágyaknál…
Tovább
Ismét találkozunk vadászbácsival. Huszonéves lehet, de egyértelmű, hogy bácsi, hiszen vadászkalapja van, no és puska a vállán – én pedig kiscipő vagyok, a hierarchia alján. „Jóreggeltemre” rögtön le is tegez, és felvilágosít, hogy nem szabadna itt lennünk, mivel még nincs kilenc óra, és 15-től 9 óráig itt vadászat zajlik – a honlapon is fent van.…
Tovább
Közös utunk kezdetén még kicsit frusztrált a társasága, hogy figyelmem egy darabkája folyton az övé. El is határoztam, hogy csak minden második (akkor még futó) kalandomra viszem magammal (ezt mindössze néhányszor be is tartottam). Közel három éve éppoly természetes a jelenléte, mint a cipőmé, és éppannyira hiányozna is, ha nem lenne velem minden sétámon. Hisz…
Tovább
HALASIZSOLT 