#281 • 2015. 03. 10. • Budapest: Csillebérc, Frank-hegy

Még mindig taknyos vagyok (állítólag influenzából visszamaradt melléküreg gyulladásom van, melynek lefolyása 6-8 hét, most a 6.-nál tartok), ez a futás mégis jól esett. Éreztem, ahogy gyógyítanak a meleg napsugarak – téli felszerelésben (felül két réteg + sapka + kesztyű) túlságosan is meleg volt. Apropó felszerelés: sokat dicsért cipőm alig több mint 300 km (5…

Tovább

#279 • 2015. 02. 21. • Pécs (Mecsek #05)

Fél hatkor felébredtem, és nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ha nem aludnék vissza, futás közben láthatnám a napkeltét. A Mecsek mindig elvarázsol, neki még a munkagépek mély keréknyomait is elnézem (még jó, hisz mit is tehet róla). Utam első és utolsó negyedén patakcsobogás kísért, sokszor megálltam hallgatni, de persze főleg inkább a látvány apropóján.…

Tovább

#278 • 2015. 02. 15. • Budapest: Farkasvölgy, Csillebérc

Január utolsó napján – majd’ egy év után először – lebetegedtem egy hétre, így az elmúlt két hétvégén nem futottam, és ezt bizony nagyon megéreztem (a harmadik km már inkább a hatodiknak tűnt, és az emelkedők is nehezebben mentek). De ezzel együtt is élveztem a nagyon várt újrakezdést. Gyönyörű, napsütéses idő volt, változatos tereppel: sziklás,…

Tovább

#277 • 2015. 01. 24. • Budaörs: Budaörsi-hegy

Már kezdtem lemondani az e heti futásomról az eső miatt (tavasszal kimondottan élveztem, de 3 fokos hőmérsékletnél nem tűnt csábítónak az esőben futás lehetősége – és holnapra is egész napos esőt jósolnak), mikor 11 óra környékén észrevettem, hogy elállt. Átöltöztem, autóba ültem, és 11:45-kor már futásnak is eredtem. Az előző este „gyönyörűen” megrajzolt, és a…

Tovább

#276 • 2015. 01. 17. • Budapest: Budaörsi-hegy

Hétfőn elmentem csontkovácshoz, javasolta, hogy lóbalzsammal kenegessem a fájó jobb sarkamat és a ropogó jobb térdemet (mindenben a jobb a rosszabb). Örültem, mert a sarokfájás péntekre szinte teljesen elmúlt, ma, futás közben viszont végig éreztem – ráadásul minden eddiginél jobban. A héten elkezdtem egy béltisztító kúrát is, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy kicsit gyengének…

Tovább

#275 • 2015. 01. 11. • Budapest: Budakeszierdő

Nyitójelenet: elhagyatott, szemétkupacokkal dekorált telkek, meredek domboldalak között kanyargó erdei út egy futó emberrel, akitől megriad egy őz. Gyorsan (f)elrohan a magas dombon, a futó megállva csodálja – jól látja, mert az erdő ritkás, a fák kopaszok (hisz január van), követi tekintetével a szelíd vadat, míg eltűnik a domb mögött. Egy udvaron régi, gyönyörűen gömbölyded…

Tovább

#274 • 2015. 01. 03. • Budapest: Budakeszierdő

Ma kipróbáltam a jégen futást is, és továbbra is elégedett vagyok a cipőmmel. Csodákra persze nem képes, sokszor megcsúsztam, de egyszer se estem el. A térdvédőimet pedig kukázom, miután kisebesítette a térdhajlataimat, és nem látok összefüggést a használata valamint a térdfájások között. Decemberben hordtam, ma már nem húztam fel, és térdfájásnak szerencsére a novemberi orosházi…

Tovább

#273 • 2014. 12. 31. • Budapest: Zugliget, Budakeszierdő

Reggel a telefonomon olvasom: „-13 °C, kedvező”. Megkérdezem magamtól, hogy biztos a futáshoz is kedvező, akarom én ezt igazán? Hát persze! Úgyis csak egy rövid 6 kilométerest terveztem az év utolsó napjára. Nehezemre esik kiszállni az autóból, és az első kilométer se esik jól, túl szorosan ölel a hideg, nyalogat, szurkál, a havas út pedig…

Tovább