#575 • 2020. 08. 02. • Dunabogdány: Róka-hegy, Őr-hegy (Cimbivel)

Éjszaka a padlásomon motoszkáló pele „szórakoztat”, így amikor a telefonom ébreszt nem igazán vagyok kipihent… Ezúttal visszatérek Dunabogdányba, már nem kel olyan korán a Nap, hogy 4 órai ébredéssel (lélektani határ) ne férjen bele egy 50 perces autózás. Két őz rohan felénk, Cimbivel csodálkozva nézzük őket amint karnyújtásnyira szaladnak el mellettünk. Bundás barátom persze szaladna…

Tovább

#574 • 2020. 07. 27. • Csesznek – Bakonyoszlop – Dudar: Ördög-árok, Kopasz-domb (Cimbivel)

Gézaháza – Luca és Julcsi alszanak, a Nap kel, indulunk Cimbivel. Ördög-árok, a Cinto csapatával jártam itt korábban; akkor Cimbit egy helyen „át kellett adnom” Ervinnek a meredek (emberek számára kapaszkodókkal és drótkötéllel „vasalt”) sziklára nem tudott volna felugrani. Most a megérzéseimre hagyatkozva megkerüljük e helyet, majd utána visszafutva mosolyogva idézem fel e tavalyi szép…

Tovább

#573 • 2020. 07. 19. • Tokodaltáró: Kis-Gete – Dorog – Csolnok (Cimbivel és Rose-zal)

Egy hete még nem gondoltam volna, hogy a következő alkalommal két kutyával fogok futni; mindenesetre hálás vagyok az univerzumnak / abszolútumnak / Istennek, avagy önmagamnak, amiért így alakult az életem. Rose egy 4 és fél éves szuka, és egyelőre próbaidőn van nálam. Sajnos Cimbivel nincs meg az az összhang, amire Cimbinek a legjobbat akarva vágynék;…

Tovább

#572 • 2020. 07. 12. • Pilisjászfalu – Piliscsaba: Hosszúrét, Álomvölgy – Tinnye: Királyvölgy (Cimbivel)

Ismét a közelmúlt hétköznapjainak helyei köszönnek vissza: a piliscsabai Müller festékbolt (itt vettem a festékek egy részét a fürdőszoba felújításhoz) közeléből indulunk, és a pilisjászfalui Weiland Autóig (tavaly októberben políroztattam itt az autóm fényszóróit) is elfutunk. Még több pontot kötök össze a lábnyomaimmal… Álomvölgy: üres (gazos) telkek, mohás aszfaltutak, „ízlésficamos újgazdag hangulat”. Cimbi nem vesz…

Tovább

#570 • 2020. 06. 28. • Pilisjászfalu – Leányvár: Sas-hegy, Kerek-hegy – Úny – Tinnye: Nagy-kerék-hegy (Cimbivel)

Cimbi ezúttal egy őzet is „megúsztat” a búzatáblában – aranyosak, amint hol egyikük, hol másikuk bukkan elő „levegőt venni”. Ez „a szokottnál unalmasabb” futó kaland volt (nagy hőségben) – de ezzel együtt lesz meg az egyensúly a közelmúlt gyönyörűségeivel. Útvonal (Strava) • Fotók (Google)

Tovább

#569 • 2020. 06. 21. • Csolnok: Pollus-hegy – Dág: Juhász-hegy – Leányvár (Cimbivel)

Fény és ég, a táj ruhája, múlt héten szebb volt.Cimbi felém kerget egy őzet, pár méterre tőlem fut el.Cimbi úszik a búzamezőkben, időnként feljön levegőt venni.Dupla futás, mert kerítések zárják el a(z egynek) tervezett útvonalunkat. Útvonal 1 (Strava) • Útvonal 2 (Strava) • Fotók (Google)

Tovább

#568 • 2020. 06. 13. • Leányvár: Várhegy – Csolnok: Liget-hegy (Cimbivel)

Ismerős a starthely: kétlábú lányommal és négylábú fiammal tavaly nyáron jártunk itt a leányvári temetőnél. Bundás barátom akkor volt először és utoljára kutyasuliban. Mosolyt fakasztó emlék… Ezt a Jézus szobrot pedig a múlt heti futó kalandunk során (is) fotóztam már. Felemelő hangulatú helyek – összekötjük őket lábnyomainkkal… Útvonal (Strava) • Fotók (Google)

Tovább

#566 • 2020. 05. 30. • Dorog: Fehér-hegy – Csolnok: Henrik-hegy (Cimbivel)

Túl korán érnénk oda, és a napkeltére várva Cimbikém nyüszögne az autóban, amíg végre leállítom a motort, és rányitom az ajtót az újabb közös futó kalandunkra. Nem akarom, hogy „szenvedjen” – ezért inkább 30-cal gurulok a szomszédos Dorog területére kitűzött starthelyig; miközben arra gondolok, hogy ez a lassúság meglehetősen korszellem-ellenes. De nem tartom fel a…

Tovább