Futografus.hu – bemutatom az új honlapom

Nyáron fogant meg bennem az ötlet, ami nem hagyott nyugodni, míg honlapként meg nem született. A futografus.hu túl azon, hogy teret ad futó kalandjaimnak, otthona a 200×200 km projektnek, és ajándék-gondolataimnak is; melyek legalább annyira fontosak számomra, mint a futográfiáim. Szeretnélek inspirálni, gyönyörködtetni, és elgondolkodtatni. Remélem, szándékom célba ér – fogadd szeretettel! „Utóirat”: önmarketingben csapnivalóan…

Tovább

Találd ki!

Fontos közlendőim egy új honlap formájában kívánkoztak ki belőlem (erről már két alkalommal is szót ejtettem). Most pedig egy játékra hívlak meg: találd ki, hogy melyik ez a honlap, és küldd el az alábbi űrlapon keresztül! Az első három megfejtő egy 2016-os falinaptárat kap ajándékba (amiről nem közölhetek képeket, mivel rajta van a megfejtés). A…

Tovább

2014

WORDPRESS.COM PRESENTS: HALASIZSOLT 2014 IN BLOGGING – ANNUAL REPORT Lassan lehetne egy jelentést készíteni az éves jelentésekből, hiszen már harmadik éve – mióta a wordpress.com-on blogolok – ezzel zárom az esztendőt (előzőek erre: 2012, 2013). Köszönöm a figyelmet, boldog új évet!

Tovább

Bemutatom a boltom

Ahogy ígértem, részletesen beszámolok november 7-én megnyílt új boltomról, melynek üzemeltetője a Redbubble. Ők állítják elő a termékeket, és ők is szállítják azt – én „csak” az eredeti halasi gépimunkát adom hozzá. Lássuk először, hogy miket, aztán a bejegyzés végén jön még pár információ. A régi fotóimat törzsolvasóim már jól ismerhetik, de most megmutatom, hogy…

Tovább

Megújult Halasi lapcsalád

Mit lapcsalád, online médiabirodalom! Régóta szerettem volna egységes megjelenést saját honlapjaimnak. Tegnaptól az alábbi külsők fogadják látogatóimat (igen, tudom, a Haldesign portfólió része sajnos meglehetősen elavult). A halfoto.hu és haldesign.hu oldalakon igyekeztem összegyűjteni mindent, ami a fotós illetve számítógépes grafikusi tevékenységeimmel kapcsolatos. Itt, a halasizsolt.hu-n pedig az egységesség jegyében befeketítettem a fejlécet, a láblécet pedig…

Tovább

V15

Úgy kezdődött, hogy megtetszett a wordpress.com-on hozzáférhető legújabb téma, a Harmonic. Tegnap el is kezdtem az igényeimhez igazítani, de folyamatosan belefutottam valami kellemetlen dologba, míg végül arra a következtetésre jutottam, hogy inkább mégse szeretném. Csakhogy a régi változat általam készített CSS-ét elfelejtettem elmenteni, így nem tudtam visszaállítani a tíz és fél hónapos 14-es verziót. Ha…

Tovább

Halfotó az Orfűi Turisztikai Egyesület kiadványában

Facebookon keresett meg egy hölgy az Orfűi Turisztikai Egyesülettől egy kérdéssel: használhatnák-e az egyik neten talált képemet az Orfűt népszerűsítő kiadványukban. Leleveleztük, hogy feltüntetik a nevem, honlapcímem, és küldenek tiszteletpéldányt. Múlt héten mentünk érte a postára, ahol meglepetésünkre egy igen nagy boríték várt minket, melyben öt darab is volt a 24 oldalas, 21×21 cm-es, a…

Tovább

20 év legfinomabb hangulatkonzervjei

Pontosan 13 éve, 2000. december 22-én nyílt meg internetes fotókiállításom. Az első 10 évről itt emlékeztem meg – azóta a bejegyzés végén említett tervemet megvalósítva tavaly digitalizáltam a negatív filmes fotóarchívumomat, idén pedig a digitális fotóimat is újraválogattam. És amiért mindezt szóvá teszem: az idén nyáron indult, ősszel megújult hangulatkonzerves honlapomra tegnapelőtt töltöttem fel az…

Tovább