G. Edward Griffin: A világ rák nélkül

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik nyitottak egy másfajta, sokkal valódibb igazságra, mint amilyet a médiumok túlnyomó többsége torzít elénk. A könyv első kiadása 1974-ben, aktualizált újranyomása pedig 1997-ben jelent meg Amerikában. A magyar változat 2005-ös keltezésű, és mert mégiscsak egy boltban megvásárolható majdnem 3000 forintos könyvről, és nem egy szamizdat kiadványről van szó, nem…

Tovább

Magyar design – magyar tipó

Születésnapom alkalmából lepett meg ezzel a könyvvel Kedvesem, aminek különösen örültem, mivel nem sokkal korábban akadt a kezembe egy könyvesboltban, és elgondolkodtam a megvételén – de otthagytam, mert sokallottam a 8 800 Ft-os árát. Örömmel vettem tehát kézbe az A4-esnél kicsit szélesebb, keménytáblás, fűzött kötésű, 244 oldalas, elsőre igényes kivitelűnek tűnő kötetet a Vertigo Kiadótól. A…

Tovább

Szabó Dezső: Segítség!

Szabó Dezső nagyszerű regényét már említettem korábban is, krétai nyaralásunk alkalmával pedig volt alkalmam elolvasni a három kötet második felét. Csak ismételni tudom magam, Szabó Dezső gyönyörűen ír, és ez a gyönyörűség csak fokozódott a tenger közelségében, a tűző napon, olvasás közben ouzo-t iszogatva. Fokozottan éreztem a regény aktualitását is, miután hazaértünk, és hallottam néhány…

Tovább

„ezernyolcszáznegyvennyolc”

Szabó Dezső Segítség! című írását olvasom mostanában, és éppen ma jutattam el a fenti oldalhoz, amelyen az 1848-as esztendőt említi. Szabó Dezső gyönyörűen ír, óriási élmény olvasni ezt a könyvet (majd ha elolvastam, visszatérek még rá) – ami egyébként kézi szedésű, és feltételezhetően (a könyvben nincs erre vonatkozó adat) a regény keletkezésének idején, az 1920-as…

Tovább

Margók

A ligatúrák hiánya kapcsán elgondolkodtam, mi az a tipográfiai hiányosság, mellyel rendszeresen találkozom, és melynek látványa a leginkább fáj. Egyértelműen az üres, szabadon hagyott, tiszta papírfelületek hiányoznak. A tér a tartalom körül. Mintha kötelező lenne egy nyomtatott oldal minden egyes négyzetcentiméterét befestékezni. Legyen nagyobb a betű, nagyobb a kép, hiszen még annyi üres hely van.…

Tovább

Ligatúrák

A ligatúra két-három egymás melletti betű összeépítése. Bizonyos betűkombinációk ütközésének elkerülése céljából jelenleg is használatosak, de a nyomdászat kezdeti időszakában, a reneszánsz idején sokkal több ligatúra létezett nem ütköző betűkből is, mert közel volt még a kézzel írott kódexek kora, és a betűmetszők a kalligráfia lendületét belelopták a szedésbe. Ma legtöbbször az f-ligatúrákat alkalmazzuk (például…

Tovább

Fény a Földön

Karácsonyra Nick Mason könyve mellé kaptam egy másik nagyon szépet is. A FÉNY A FÖLDÖN a BBC „Év természetfotósa” pályázat utóbbi két évtizedének nyertes képei közül válogat. Ezt a könyvet lapozgatom mostanában. Lenyűgöző fotókat tartalmaz a 224 oldalas, az Alexandra kiadásában tavaly megjelent kötet. A fejezetek címei: Megvilágítások, Pillanatok, Alakzatok, Tükröződések, Kapcsolatok, Kompozíciók, Portrék. Minden…

Tovább

Pink Floyd DVD-k

Vasárnap a végére értem Nick Mason Kifordítva című könyvének. Nagyon tetszett, jó a humora a bácsinak, aki egyébként február 20-án Budapestre látogat, és a Bahnhof Music Club-ban fogja dedikálni a művét (A könyv magyar kiadása mindvégig tartja a színvonalát a hibákat illetően, vagyis kb. 10 oldalanként egyet, azaz 30-40 elírást tartalmaz. Egy ilyen nagyságrendű kiadványnál…

Tovább

Pink Floyd: Inside Out – Kifordítva

Régen örültem ennyire könyvnek, mint karácsony este ennek, mikor megtaláltam a fa alatt. Láttam már a plakátját, olvastam az interneten róla, de mikor kézbe vettem, meglepett milyen termetes könyvről van szó. Én elképzeltem egy A5-ös formátumú, a szövegen kívül legfeljebb néhány fekete-fehér képet tartalmazó kiadást, és e helyett egy A4-es, 360 oldalas, színes képekkel teli,…

Tovább

Kispál és a bor

Elővettem a súlyos fotónegatív köteget, és utánatúrtam a dolognak, pontosan mikor ismertem meg a Kispál és a Borz zenéjét. 1997 nyarán volt az a pincebuli, az első és legemlékezetesebb görcsönyi, pontosabban akkor még hegyszentmártoni. Itt tette bele a magnókészülékbe Kispál kazettáját ifjabb Kiss Ernő Sárbogárdról, és mutatta be nekem, a pécsinek a pécsi Kispál és…

Tovább