200×200 km projekt • 2021. 06. 12. • Csolnok – Tokod: Miklós-berek Cimbivel

Az illatszínpadon az akác egyre inkább már csak mellékszereplő, a mindenható rendező a bodzára osztja az illatfőhős szerepét mostanság. Mindkettőt szeretem, de az akácot különösen… „Soha nem tudnám megunni” – jegyzem meg magamban. Majd elgondolkodom ezen. Hisz pár perc után a szarszagot is megszokom reggel a vécén. Ha permanens akácillatban élnék, egy idő után minden…

Tovább

200×200 km projekt • 2021. 06. 05. • Csolnok – Tokod Cimbivel

2013. április 14-én kezdtem el rendszeresen futni. Azóta a futás is életem meghatározó részévé vált… 200×200 km projekt Felemelő megtapasztalás, hogy ezt az „életem meghatározó részét” mennyire könnyű elengedni. A nyúlnak, ki egyszer csak Cimbi és köztem találja magát az úton, mindez nem lenne ilyen egyszerű. Ő élete végéig fut, és ha már nem fut,…

Tovább

Abbahagyom a futást

Évek óta néha-néha fájt a jobb csípőízületem, de se a gyakorisága, se a mértéke nem volt olyan fokú, hogy foglalkoztam volna vele. Azonban „a helyzet fokozódott”, ezért másfél hónapja elhatároztam, hogy utánanézek a lehetséges gyógymódoknak, így találtam rá a zselatinra. Azóta szörpben feloldva reggelenként 20 grammot fogyasztok belőle. Úgy tűnt, használ, épp egy hete mondtam…

Tovább

#618 • 2021. 05. 29. • Csolnok – Annavölgy – Sárisáp (Cimbivel)

Egy őz néz felénk, megállok, Cimbinek suttogva szólok… Többször tapasztaltam már, amit most is: az őz ilyenkor nem lát minket, áll, és várja, hogy a számára potenciálisan veszélyes mozgásunk véget vessen láthatatlanságunknak. De mi nem mozdulunk, és a köztünk levő kb. 15 méternyi távolból jól látom a hatalmas, gesztenyebarna, fényes-gyönyörű szemeit. Kisvártatva elindul felénk… de…

Tovább

#616 • 2021. 05. 15. • Tokodaltáró: Kis-Gete – Csolnok: Nagy-Gete, Gete-hegy (Cimbivel)

Úgy érzem, akkor lesz a legteljesebb e „beszámolóm”, ha nem írok semmit. Nem írom le, hogy találkoztunk vaddisznókkal, aztán egy őz ugrott keresztül előttünk az úton, majd egy a másik, felénk közelítőt ismerkedni készülő kutyának véltem, és rövid távon egy nyúl kísért utunkon. Nem írok az arany-zölden ragyogó dombokról sem, mert minden jelzőt „elsütöttem” már,…

Tovább

Áldozathozatal

9 perc 30 másodperctől: „Nem kellene annyit szomorkodnia, nem kellene annyit vágyakoznia, nem kellene örökké várnia valamit! Ez a legfontosabb: nem kell várni semmit! (…) Itt vagyok például én: egész életem azzal telt el, hogy vártam valamit; szinte egész életemben úgy éreztem, mintha egy vasútállomáson várakoznék. Mindig úgy éreztem, mintha az egész eddigi életem nem…

Tovább

#614 • 2021. 05. 01. • Tát: Táti-sziget – Esztergom: Nyáros-sziget (Cimbivel)

A fenséges nyitókép után – melyen a Duna vize lilás felhőfoszlányoknak, narancs horizontnak és frisszöld fakoronáknak tart tükröt egy csónakot ölelgetve – hosszú egyenest futva a zöldekkel szegélyezett, kékkel takart barna úton, azon gondolkodom, lehet-e ennél unalmasabb, és az unalomnak lehet-e valami magasztos, pozitív töltete? Arra a következtetésre jutok, hogy lehet, amennyiben ez egy tudatosan…

Tovább

#613 • 2021. 04. 24. • Tahitótfalu (Cimbivel)

Ez a legnagyszerűbb az egészben: soha nem tudom előre, mi vár ránk. Kifejezetten élénk a fantáziám, mégis váratlanul ért, hogy utolsó szentendrei-szigeti kalandozásunkon szarvast simogathatok. Meg szarvasmarhát. És szamarat is. De eleinte még „csak” a zöldek tavaszi tűztánca nyűgöz le a Nap keltefényeinek interpretálásában: a „Dunára hajló” fatörzsek mohabundája, az ágak rügyei és a vízparti…

Tovább