Hónap: 2017 június
-

Korzika 3. nap (május 24.)
Korzikai túránk harmadik napján egy kisebb és egy „nagyobb” túra várt ránk – előbbi szállásunkhoz egészen közel, Ota-ban a Pianella híd környékére, utóbbi Pedig a Radule-vízeséshez vezetett (ahol egy nagyon helyes, okos tekintetű kutya is csatlakozott hozzánk). Majd este következett a „főműsor”: a napnyugta fényeiben motorcsónakkal jártuk be a Portoi öböl déli részét. A fotókat
-

Korzika 2. nap (május 23.)
Hajnali 6-kor kötött ki a kompunk Porto-Vecchio kikötőjében. Ezen a napon csak 250 kilométer autózás várt ránk, ám ez Korzika kanyargós útjain 5 és fél órányi időt jelent. A szállásunk a kikötőtől északnyugatra volt, de mi a sziget déli csücske, Bonifacio felé vettük az irányt, ahol először az óvárosban és a tengerész temetőben bóklásztunk, majd
-

Korzika 1. nap (május 22.)
Éjjel 3 órakor indultam, és kezdtem el felszedegetni utastársaimat, akik – dicséretükre szóljon – mindannyian ott voltak a megbeszélt helyen és időben. Korábban 700 km volt a legnagyobb távolság, amit egyszerre levezettem, most közel 1300 várt rám. Útközben három baleset is belassított minket, így elég stresszes lett a vége, de 18:15-kor már a nizzai kikötőben
-

Ha kérditek idehaza: na milyen volt Korzika?
Ezt olyan hosszan tudnám kifejteni, hogy inkább bele se kezdek, majd – szokásomhoz híven – a képek nyelvén mesélek. Holnap este lesz egy hete, hogy hazaértünk, de még mindig „nem hevertem ki” a sok élményt. Nagyszerű csapat jött össze május végi fotóstúránkhoz; tíz nap alatt 3700 kilométert vezettem – ebből 1300-at Korzika kacskaringós útjain –;