200x200_km_projekt_logo

1992. június 23-án, 18. születésnapomra szüleimtől egy fényképezőgépet kaptam ajándékba. Azóta a fotózás életem meghatározó részévé vált. 2013. április 14-én kezdtem el rendszeresen futni, és több mint 8 éven át a futás is életem meghatározó részét képezte (tudd meg, hogyan kezdődött: → a futográfus). Miután otthonom környékén az összes utcába befutottam, 2014. június 1-jétől terepen folytatom – lehetőleg mindig máshol (legyél az útitársam, nézd meg, hol futottam eddig: → futó kalandok és → séták).

2015 nyarán, futás közben jött a 200×200 km projekt gondolata. Egy világ körüli úté, melyet többnyire Magyarországon teszek meg, egymagamban – önmagamban. Hiszen a világ bennem van – ahogy kint, úgy bent, s ahogy fent, úgy lent. Úgy érzem, a futás szellemi fejlődésem fontos része, és még sok fontos felismerést tartogat. Elhatároztam, hogy rendszeres futásaim kezdetétől számítva, 200 hónapon át, havonta átlagosan legalább 200 kilométert (vagyis összesen épp egy Föld kerületnyit) teszek meg futva, biciklizve, túrázva és gyalogolva – hetente egyszer mindig máshol; minden hétvégén, időjárástól függetlenül, napkeltekor elindulva egy újabb nagy kalandra (hol, miben, mivel, mikor: → archívum). Így egyre messzebb kell mennem itthonról, miközben talán egyre közelebb kerülök lényegemhez.

2021. május 29-én (épp a 200×200 km projekt felénél) abbahagytam a futást, de a lényeg változatlan, csak sétálva kicsit lassabban haladok – amit egyáltalán nem bánok.

A projekt számszerűsíthető része 2022 augusztusáig:

23640
kilométert tettem meg

 

40 000 km
59,1%
113
hónap alatt

 

200 hónap
56,5%

Az alábbi hőtérképeken jelölt helyeken jártam 2021 végéig Magyarországon…

…és a nagyvilágban (Finnország, Franciaország, Görögország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Románia, Svájc, Szlovákia, Szlovénia):

futas_hoterkep_201708_vilag

2029. december 13-án ér véget a projekt.

A 200×200 km projekt támogatása

Alapvetően kétféle módon járulhatsz hozzá a projekt sikeréhez:

  • Támogathatod a projektet pénz nélkül, ha hírt adsz a létezéséről – írsz róla a honlapodon, megemlíted közösségi oldalakon, fórumokon, szólsz a futótársaidnak, barátaidnak vagy bárkinek, akit érdekelhet. És persze támogathatsz szavakkal, e-mailben, hozzászólásban; vagy pusztán az érdeklődéseddel, azzal hogy a honlapom látogatója vagy.
  • A 200×200 km projekt része, hogy lehetőleg minden futásom alkalmával más helyeket fedezek fel. Ehhez egyre messzebb kell mennem otthonról, ami egyre több időt és pénzt igényel. Ha pénzajándékkal járulnál hozzá a projekt sikeréhez, azt az 16200209-17055820 bankszámla számra történő átutalással, vagy PayPalon keresztül (lásd alább) tudod elküldeni.

Mindent nagyon köszönök!