Évek óta néha-néha fájt a jobb csípőízületem, de se a gyakorisága, se a mértéke nem volt olyan fokú, hogy foglalkoztam volna vele. Azonban „a helyzet fokozódott”, ezért másfél hónapja elhatároztam, hogy utánanézek a lehetséges gyógymódoknak, így találtam rá a zselatinra. Azóta szörpben feloldva reggelenként 20 grammot fogyasztok belőle. Úgy tűnt, használ, épp egy hete mondtam gyermekem anyjának, hogy nagyjából két hete már semmi fájdalmam nincs. Majd a másnapi futó kalandunkat az eddigi legnagyobb csípőízületi fájdalommal fejeztem be. Akkor még nem gondoltam, hogy ez lesz az utolsó, de éjszaka, félálomban összeállt a kép: legjobb lesz lelassulni, és abbahagyni a futást. Persze lehetne csak pihentetni is, meg tovább kutakodni lehetséges gyógymódok után; de több mint 8 év rendszeres futást követően a tendencia egyértelmű: ez számomra ártalmas, így elhatároztam, hogy irányt váltok.

Miután ezt eldöntöttem, néhányszor, csupán egy-egy pillanatra szomorúvá tett a gondolat, hogy megszűnik életem részének lenni ez az izzasztó mozgásforma, az intenzív belemerülés a tájba; de aztán határozottan jól esett ezt is elengedni, és örülni a pozitív hozadékainak:

  • Télen nincs többé dideregve indulás, a vékony, (bemelegedés utáni) futáshoz ideális öltözetben.
  • Nincs szükségem telefontartó karpántra,
  • és nem kell futócipő sem.
  • Jó arra gondolni is, hogy szeretem a testem, vettem a jelzését, és ezáltal egy újfajta megismerési mód teljesedik ki az életemben.

Mert a 200×200 km projektem természetesen nem hagyom abba a felénél. Csupán az alábbiak változnak:

  • Lassabban haladok,
  • ezért mivel az eddigi kb. 3-4 óránál többet ezután se szánok egy-egy kalandomra (napkelte után ennyivel már nem szépek a fények – legalábbis fotós szemmel), egyszerre rövidebb távokat (18-20 helyett alkalmanként kb. 12 kilométert) teszek meg (újabb előny: lassabban fogy a járatlan terep körülöttem).

Az egyszerűség kedvéért a futográfus domaint, menüpontot, kategóriát, felhasználóneveket, miegymást nem változtatom meg, maradok egykori avagy tiszteletbeli futográfus.

Mindig rövidebb idő alatt mindig többet. Egyre rövidebb idő alatt, minél messzebbre. Minél rövidebb idő alatt futni vagy úszni száz métert. Minél messzebbre dobni a gerelyt. Minél távolabbra, minél magasabbra ugrani. Minél nagyobb súlyt fölemelni. Ez a modern hérosz. A sztahanovista hány téglát rak fel egy óra alatt. A gépkocsik óránkénti sebessége kétszáz kilométer, a vonatoké szintén, a repülőgépek hangsebességgel járnak. Egy ember harminc gépet kezel, a másik negyvenet. Meg kell gyorsítani a növények fejlődését sugárzással. Kisebb területen többet kell termelni. Kevesebb helyen több embert kell elhelyezni. Emeletes ágyak, kétemeletes ágyak. Területet, időt, anyagot, erőt, energiát kihasználni. Ezt a grandiózus idiotizmust hívják racionalizmusnak. A racionalizmus az élet kirablásának metafizikája. Minél gyorsabban fut valaki száz métert, az egésznek annál kevesebb értelme van.

Hamvas Béla

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.