Abbahagyom a futást

Évek óta néha-néha fájdalmat éreztem a jobb csípőízületem táján, de se a gyakorisága, se a mértéke nem volt olyan fokú, hogy foglalkoztam volna vele. Azonban „a helyzet fokozódott”, ezért másfél hónapja elhatároztam, hogy utánanézek a lehetséges gyógymódoknak, így találtam rá a zselatinra. Azóta szörpben feloldva reggelenként 20 grammot fogyasztok belőle. Úgy tűnt, használ, de három hét tünetmentesség után a futásomat az addigi legnagyobb fájdalommal fejeztem be. Akkor még nem gondoltam, hogy ez lesz az utolsó, de éjszaka, félálomban összeállt a kép: legjobb lesz abbahagyni a futást. Persze lehetne csak pihentetni is, meg tovább kutakodni lehetséges gyógymódok után, de több mint 8 év rendszeres futás után a tendencia egyértelmű: ez számomra ártalmas. Így elhatároztam, hogy lelassulok.

Miután ezt eldöntöttem, néhányszor – csupán egy-egy pillanatra – szomorúvá tett a gondolat, hogy megszűnik életem részének lenni ez az izzasztó mozgásforma, az intenzív belemerülés a tájba. De aztán határozottan jólesett ezt is elengedni, és örülni a pozitív hozadékainak:

  • Télen nincs többé dideregve indulás a vékony, (bemelegedés utáni) futáshoz ideális öltözetben.
  • Nincs szükségem telefontartó karpántra, és nem kell futócipő sem.
  • Jó arra is gondolni, hogy szeretem a testem, vettem a jelzését, és ezáltal egy újfajta megismerési mód teljesedik ki az életemben.

Mert a 200×200 km projektemet természetesen nem hagyom abba a felénél. Csupán a következők változnak… Mivel az eddigi kb. 3-4 óránál többet ezután se szánok egy-egy kalandomra (napkelte után ennyivel már nem szépek a fények – legalábbis a fotós szemével), egyszerre rövidebb távokat (18-20 helyett alkalmanként kb. 12 kilométert) teszek meg (újabb előny, hogy lassabban fogy a járatlan terep körülöttem), és futás helyett sétálva folytatom.

Az egyszerűség kedvéért a futográfus domaint, menüpontot, kategóriát, felhasználónevet, miegymást nem változtatom meg, maradok egykori avagy tiszteletbeli futográfus.

Mindig rövidebb idő alatt mindig többet. Egyre rövidebb idő alatt, minél messzebbre. Minél rövidebb idő alatt futni vagy úszni száz métert. Minél messzebbre dobni a gerelyt. Minél távolabbra, minél magasabbra ugrani. Minél nagyobb súlyt fölemelni. Ez a modern hérosz. A sztahanovista hány téglát rak fel egy óra alatt. A gépkocsik óránkénti sebessége kétszáz kilométer, a vonatoké szintén, a repülőgépek hangsebességgel járnak. Egy ember harminc gépet kezel, a másik negyvenet. Meg kell gyorsítani a növények fejlődését sugárzással. Kisebb területen többet kell termelni. Kevesebb helyen több embert kell elhelyezni. Emeletes ágyak, kétemeletes ágyak. Területet, időt, anyagot, erőt, energiát kihasználni. Ezt a grandiózus idiotizmust hívják racionalizmusnak. A racionalizmus az élet kirablásának metafizikája. Minél gyorsabban fut valaki száz métert, az egésznek annál kevesebb értelme van.

Hamvas Béla

, , ,

Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: