Teli torokból elkiáltom magam: „hé!” Ez az „abszolút parancs”, a „Joker, ami mindent visz”, ha Cimbi meghallja, bármit csinál, abbahagyja, és odajön hozzám. Amúgy bundás barátomnak csak ritkán parancsolgatok, többnyire inkább beszélek hozzá; de kellett egy messzire hangzó, „nagy hatótávolságú” jel. Fütyülni csak halkan tudok, a Cimbit nehéz üvölteni, így először volt a taps, de…
Tovább
Gondolkodtam a bejegyzés címén: „Cimbis tanulságok”, „Cimbi és az (állat)orvostudomány” – ezekhez hasonló, rosszabbnál rosszabbak jutottak eszembe, míg végül kipattant a fejemből ez a bulvárosan trendi, „kellőképpen korhű”. Az egyértelműség kedvéért szögezzük le: Cimbi él, és egészséges – mesteremmel való együttlétem újabb tanulságokkal szolgált. Mindannyiunk okulására teszem közzé. Bő másfél éve, 2020 februárjának elején, 8…
TovábbA többi élőlény halála a saját halálunk fogalmának utánzata, mása, tükörképe csupán, amelyet mint alakulást, mint folyamatot szemlélhetünk a külvilágban, a kivetítésben. Önmagunk halála viszont csak elvi értelemben halál, mert mi magunk nem szűnünk meg általa és benne, hanem ellenkezőleg: mindennemű kivetítés, az egész külvilág szűnik meg körülöttünk, amikor meghalunk! Ugyanaz a törvényszerűség tehát, amely…
Tovább
Közel 10 éve, 2012 tavaszán fedeztem fel Józsi bácsi blogját, ami nagy hatással volt rám. Annyira, hogy akkor úgy érezem, találkoznom kell „Józsibával”, és ez azóta többször meg is történt. Iván (ez Józsi igazi neve) egy olyan ember az életemben, akivel nagyon ritkán találkozom, de mindig tudjuk „ott folytatni, ahol abbahagytuk”. Nagyon megörültem tegnapi Fabebook…
Tovább
A szarvasbőgés immár az őszi táj állandó hang-tartozéka, hallom még otthon, és már Süttőn is. Később látok is egy agancsost, az erdőben; méltóságteljesen vonul mellettem a fák között, míg elnyeli a (még) zöld erdő… Felbosszant az Asszony-hegy a monoton emelkedőjével, botlasztó, göröngyös terepével, és azzal, hogy a térképen nem is jelölt út csak egy magaslesig…
Tovább
Légvonalban tizenegynéhány kilométert északnyugatra ugorva a táj jellege nem változik, de a napraforgót szőlőre cseréljük. Egy bekerített ültetvény mellett haladva szürke, nagytestű kutyákat látok felénk rohanni – szerencsére a vadháló túloldalán. Nagyon furcsa testalkatúak, ilyen kutyákkal még nem is találkoztam, azonban ahogy közelebb érnek, mégis ismerősökké válnak – csupán a hozzájuk társított címkén kell átírni…
Tovább
A naptár próbálja hitetni a nyarat, de engem nem ver át. A 8 °C-os levegő, a hajnal friss illata (a trágyaszag-zónát elhagyva), és egy szarvas bőgése is egyértelművé teszik, hogy a nyárnak vége. Ez az első őszi hajnali kalandunk idén. Legkedvesebb évszakomnak csupán a színei hiányoznak még, már csak ezek tehetnék felemelőbbé a dombokon szaladó…
Tovább
A pénz körül forognak gondolataim, ami sajnos igen gyakori. Pedig mindig volt belőle annyi amennyi kellett (mármint pénzből – gondolatból még felesleg is van); de milyen jó lenne egy tetőfelújítás, napelemekkel persze, és leszigetelni a falakat, no meg egy új autó. Mind-mind málló, korhadó, foszló, rohadó, bomló, sorvadó anyag. Még csak nem is arról ábrándozom,…
Tovább
Talán nincs is semmi természetellenes a fajok fogyatkozásában – akárcsak a klímaváltozásban. Hisz minden élő pulzálva, lüktetve változik. „Sokasodjatok, majd kevesedjetek!” A bőséget szükség követi, a hideget meleg – belégzés, kilégzés… Többek között ezen gondolkodom e trágyaszagú, napsütötte, őzekkel szemezős szántóföldi kalandunkon. A horgásztó büfése nem érti érkezésünket: „Az előbb még arra mentetek.” – mutat…
Tovább
Minap egy kedves ismerősömmel beszélgetve kiderült, hogy igen furcsának tartja 200×200 km projektem, melynek keretében hetente egyszer, mindig máshol, egyetlen térképen létező utat se kihagyva sétálok; megszállottként, kvázi mint egy autista – tette hozzá. Megszoktam, hogy kevesen értenek, és jól is van ez így; az viszont meglepett, hogy e tekintetben ő is a többséghez tartozik.…
Tovább
