2013. április 14-én kezdtem el rendszeresen futni. Azóta a futás is életem meghatározó részévé vált… 200×200 km projekt Felemelő megtapasztalás, hogy ezt az „életem meghatározó részét” mennyire könnyű elengedni. A nyúlnak, ki egyszer csak Cimbi és köztem találja magát az úton, mindez nem lenne ilyen egyszerű. Ő élete végéig fut, és ha már nem fut,…
TovábbÉvek óta néha-néha fájt a jobb csípőízületem, de se a gyakorisága, se a mértéke nem volt olyan fokú, hogy foglalkoztam volna vele. Azonban „a helyzet fokozódott”, ezért másfél hónapja elhatároztam, hogy utánanézek a lehetséges gyógymódoknak, így találtam rá a zselatinra. Azóta szörpben feloldva reggelenként 20 grammot fogyasztok belőle. Úgy tűnt, használ, épp egy hete mondtam…
Tovább
Egy őz néz felénk, megállok, Cimbinek suttogva szólok… Többször tapasztaltam már, amit most is: az őz ilyenkor nem lát minket, áll, és várja, hogy a számára potenciálisan veszélyes mozgásunk véget vessen láthatatlanságunknak. De mi nem mozdulunk, és a köztünk levő kb. 15 méternyi távolból jól látom a hatalmas, gesztenyebarna, fényes-gyönyörű szemeit. Kisvártatva elindul felénk… de…
Tovább
Még az autóban azt kívánom: e futó kalandunk repceföldeken vezessen át! (F)ut(ás)unk java részén „úszunk a sárgában” – még most is az orromban a „látványfokát ellenpontozó” ázott repceszag. A tudat teremtő ereje ismét megnyilvánult. Útvonal (Strava) • Fotók (Google)
Tovább
Úgy érzem, akkor lesz a legteljesebb e „beszámolóm”, ha nem írok semmit. Nem írom le, hogy találkoztunk vaddisznókkal, aztán egy őz ugrott keresztül előttünk az úton, majd egy a másik, felénk közelítőt ismerkedni készülő kutyának véltem, és rövid távon egy nyúl kísért utunkon. Nem írok az arany-zölden ragyogó dombokról sem, mert minden jelzőt „elsütöttem” már,…
Tovább9 perc 30 másodperctől: „Nem kellene annyit szomorkodnia, nem kellene annyit vágyakoznia, nem kellene örökké várnia valamit! Ez a legfontosabb: nem kell várni semmit! (…) Itt vagyok például én: egész életem azzal telt el, hogy vártam valamit; szinte egész életemben úgy éreztem, mintha egy vasútállomáson várakoznék. Mindig úgy éreztem, mintha az egész eddigi életem nem…
Tovább
Ezúttal a Táti-szigetcsoport déli ágát, a Körtvélyes-szigetet futjuk végig.. Hideg, napsütés, horizonttal összevart kék és zöld, harmatcseppekben ázó lábak és bunda, találkozás Lucky kutyával – mindez egy újabb egyedi hangulatkonzervbe sűrítve. Útvonal (Strava) • Fotók (Google)
Tovább
A fenséges nyitókép után – melyen a Duna vize lilás felhőfoszlányoknak, narancs horizontnak és frisszöld fakoronáknak tart tükröt egy csónakot ölelgetve – hosszú egyenest futva a zöldekkel szegélyezett, kékkel takart barna úton, azon gondolkodom, lehet-e ennél unalmasabb, és az unalomnak lehet-e valami magasztos, pozitív töltete? Arra a következtetésre jutok, hogy lehet, amennyiben ez egy tudatosan…
Tovább
Ez a legnagyszerűbb az egészben: soha nem tudom előre, mi vár ránk. Kifejezetten élénk a fantáziám, mégis váratlanul ért, hogy utolsó szentendrei-szigeti kalandozásunkon szarvast simogathatok. Meg szarvasmarhát. És szamarat is. De eleinte még „csak” a zöldek tavaszi tűztánca nyűgöz le a Nap keltefényeinek interpretálásában: a „Dunára hajló” fatörzsek mohabundája, az ágak rügyei és a vízparti…
TovábbHa az InDesign „nem látja” az installált fontkészletet, másold be ide: Windows: MacOS:
Tovább
