Kicsivel fagypont alatt van a hőmérséklet, és én otthon felejtettem a kesztyűmet. Az első két kilométeren úgy tűnik, nem is lesz rá szükség, hisz nincs fotótéma, nem kell kézben tartanom a telefonom… Aztán unalmasnak ígérkező kalandunkban megnyilvánul egy komposztra hajított virágcsokor; majd egy gyönyörűen bomlásnak indult „kockalámpás” Mercedes 280 SE; később pedig egy hatalmas réten…
Tovább
Három és fél éve nem tudom megunni, minden nap csodálom, mennyire gyönyörű minden apró részlete. Fotózom is „rendesen” bundás barátomat, de azért a mobilfotózásnak megvannak a korlátai ugyebár… Ezért is örültem nagyon október utolsó péntekének, mikor hosszas halogatás és tervezgetés után végre összehoztuk a találkát, és Jutka eljött hozzám hatalmas „ágyúcső” objektívjeivel. A fénymenyiség és…
Tovább
A jellegtelen táj unalmát csak egy „lakótelep-féleség” töri meg: utcasarkon „felejtett” kanapé, tuningolt terepjáró, frissen vakolt és régóta vakolatlan házfalak, lakott és lakatlan otthonok, giccses kertecskék, és igénytelen kacathalmok keverednek néhány száz négyzetméteren. A szürreális látványt misztikus ruhába öltözteti a köd; a közeli erdő szélén elvonuló szarvascsorda pedig még valószínűtlenebbé teszi e valóságot… Fotók és…
Tovább
Érkezésünkkor a hangfrekvenciák teljes spektrumát varjak károgása tölti ki. Egyik horgász a másiknak: Valami van, szólsz, én szólok, bárcsak valami legyen! És a tatai Angolkertben rengeteg valami van, alig győzöm befogadni a sok „bárcsakot”! Fotók és útvonal (Strava)
Tovább
2022 októberének utolsó vasárnapján a Rendező a különleges hatásokat – mint mostanság oly sokszor, ismét – a Ködre bízza, aki mesterien működik együtt a mindenkori fővilágosítóval, a Nappal, és az ilyentájt divatos díszlettervezővel, az Ősszel, mely utóbbi összes színárnyalatát a színpadra viszi, ezzel parádés műsort alkotva! (Mindeközben gondolataim nagy része szánalmas, szégyenletes és sajnos szokásos…
Tovább
Szántóföldeket kerülünk körbe, messzire ellátni, hatalmas távlatokat fog át a retinám; aztán beérünk az erdőbe, és „eltűnik a végtelen, közelít a messzeség” – gyönyörű metafora ez is… És csak most, mikor mindezt leírom, veszem észre, mennyire összecseng mindez azzal, hogy a kezemben levő új hangulatkonzerváló berendezésem (mobiltelefonom kamerája) hasonlóképp nyit e két irányba: a Google…
Tovább
Egy éve jött ez a számomra értelmetlennek tűnő frissítés a kedvenc kiadványszerkesztő programomba, és most végre rátaláltam az okára: miért lett a korábbi Master oldalból Parent? Módosított elnevezések a sokszínűség és a befogadás elősegítése érdekébenA nem befogadó terminológiát lecseréltük annak érdekében, hogy támogassuk az Adobe sokszínűséget és befogadást támogató alapvető értékeit. Az InDesign 2022 (17.0)…
Tovább
Épp azon tanakodom, menjünk-e tovább a térképen jelöletlen ismeretlenbe, mikor a kérdéses irányba tekintve egy szarvas sétál át az úton. Nem szólok, nem mozgok, csak nézzük e hétköznapi csodát. Mintha bundás barátom is tudná, hogy most ez a legtöbb, mit „tehetünk”: egyszerűen csak jelen vagyunk. (Erről eszembe jut egyik „kedvenc filmem kedvenc jelenete”: The Secret…
Tovább
Hideg van, de nem fázom, mert derült az ég, szélcsend van, és tudom, hogy hamarosan felragyog a Nap. (Olyan ez, mint mikor éhes vagyok, de nem gyötör az éhség, mert tudom, hogy hamarosan ehetek.) Bárki mondaná, hogy nem így lesz, tudnám, hogy hazudik. Mennyivel magasabb az ilyen szintű, biztos tudás a könnyen befolyásolható feltételezéseknél, vágyaknál…
TovábbHamvas Béla Karneval című regénye Toporján felügyelőjének valószínűtlenségi mozzanat elméletében leltem rá: Számunkra csak az hihető el, amelyben a valószínűtlenségnek bármely kevés, de észrevehető mozzanata megnyilatkozik. Minél valószínűtlenebb valami, annál hihetőbb. A teljes valószínűtlenség az, amit mi valóságnak nevezünk. Ezzel szemben a valóság számunkra elhihetetlen. Csakhogy Féllábú a valószínűtlenségi mozzanat elméletre vonatkozóan később megjegyzi: „…amennyiben…
Tovább
HALASIZSOLT 