Saját honlapjaim 2016

2014 novemberében írtam, hogy „régóta szerettem volna egységes megjelenést saját honlapjaimnak”. Ennek csak most jött el igazán az ideje. Miközben a tavaly ősszel indult futografus.hu is ide költözik, jött a gondolat, hogy akkor már a halfoto.hu és a haldesign.hu se lógjanak ki a sorból (amúgy ezeket idáig a tumlr-en hosztoltam), ezek is alakuljanak át a…

Tovább

Megújult a GroupDynamics honlapja

Csak nem sikerül naprakészen tartanom a webes portfólióm – addig vártam, hogy minden a helyére kerüljön, míg végül elfelejtettem megemlíteni. De jobb későn, mint soha: most szólok, hogy tavaly nyáron réges-régi kedves ügyfelem kérésének eleget téve megújítottam a GroupDynamics Tanácsadó és Tréning Kft. honlapját. Szerencsére ezúttal is valami közhelyektől mentes anyagot szerettek volna, ráadásul fekete-fehérben…

Tovább

Futografus.hu – bemutatom az új honlapom

Nyáron fogant meg bennem az ötlet, ami nem hagyott nyugodni, míg honlapként meg nem született. A futografus.hu túl azon, hogy teret ad futó kalandjaimnak, otthona a 200×200 km projektnek, és ajándék-gondolataimnak is; melyek legalább annyira fontosak számomra, mint a futográfiáim. Szeretnélek inspirálni, gyönyörködtetni, és elgondolkodtatni. Remélem, szándékom célba ér – fogadd szeretettel! „Utóirat”: önmarketingben csapnivalóan…

Tovább

Megújult Halasi lapcsalád

Mit lapcsalád, online médiabirodalom! Régóta szerettem volna egységes megjelenést saját honlapjaimnak. Tegnaptól az alábbi külsők fogadják látogatóimat (igen, tudom, a Haldesign portfólió része sajnos meglehetősen elavult). A halfoto.hu és haldesign.hu oldalakon igyekeztem összegyűjteni mindent, ami a fotós illetve számítógépes grafikusi tevékenységeimmel kapcsolatos. Itt, a halasizsolt.hu-n pedig az egységesség jegyében befeketítettem a fejlécet, a láblécet pedig…

Tovább

V15

Úgy kezdődött, hogy megtetszett a wordpress.com-on hozzáférhető legújabb téma, a Harmonic. Tegnap el is kezdtem az igényeimhez igazítani, de folyamatosan belefutottam valami kellemetlen dologba, míg végül arra a következtetésre jutottam, hogy inkább mégse szeretném. Csakhogy a régi változat általam készített CSS-ét elfelejtettem elmenteni, így nem tudtam visszaállítani a tíz és fél hónapos 14-es verziót. Ha…

Tovább

8 év, v14

Frissítve (2013. 12. 05.): Ma beolvasztottam a Haldesign archívum (2005–2011) anyagát a halasizsolt.hu-ba, így mostantól egy helyen elérhető minden, amit valaha blogoltam. Létrehoztam egy új kategóriát az Androiddal kapcsolatos bejegyzéseknek – és hogy áttekinthetőbb legyen a „szakmai” tartalom struktúrája, az InDesign, Lightroom, Photoshop, Illustrator kategóriákkal együtt beraktam a Szoftver kategória alá. Végül pedig az ezernyi…

Tovább

Megújult hangulatkonzervek honlap

Ma a Tumblr-ről a Smugmugra költöztettem hangulatkonzerves honlapom, ahol fotóim legjavát gyűjtögetem. A váltásnak részemről egyetlen hátránya van: mostantól ezért is fizetnem kell – cserébe viszont megszabadultam rengeteg kompromisszomtól, amit a Tumblr szűkös mozgástere okozott. A Smugmug pedig pont arra van kitalálva, amire szükségem van: fotók professzionális tárolására, publikálására és értékesítésére. Iszonyú összetett, nagyon sokoldalú…

Tovább