2019 halfotói #3

Ebben a sorozatban szokásomhoz híven azokat a fotóimat publikálom, melyek még nem szerepeltek itt a blogomom – vagyis nem futográfiák, és nem túrafotók (de Flickr és Instagram csatornámon már megjelentek). Cimbi, ősz, mindkettő nagyon kedves számomra, ezért talán nem is meglepő, hogy ennyi fotó „összejött” október 4-e és november 19-e között. A helyszínek: Pilismarót (1,…

Tovább

2019 halfotói #2

Ebben a sorozatban szokásomhoz híven azokat a fotóimat publikálom, melyek még nem szerepeltek itt a blogomom – vagyis nem futográfiák, és nem túrafotók (de Flickr és Instagram csatornámon már megjelentek). A nyár képei: az első fotó készítésekor új otthonom környékén, Kesztölcön sétáltunk bele a naplementébe Cimbivel és Bélával, július elején; pár nappal később, szintén Kesztölcön…

Tovább

2019 halfotói #1

Ebben a sorozatban szokásomhoz híven azokat a fotóimat publikálom, melyek még nem szerepeltek itt a blogomom – vagyis nem futográfiák, és nem túrafotók (de Flickr és Instagram csatornámon már megjelentek). Az első januári fotó rendhagyó módon már szerepelt a honlapomon egy „véletlen” találkozás képemlékeként; a második két nappal később, a Bécsi úti Tesco parkolójában készült…

Tovább

2018 halfotói #10

Ebben a sorozatban szokásomhoz híven azokat a fotóimat publikálom, melyek még nem szerepeltek itt a blogomom – vagyis nem futográfiák, és nem túrafotók (de Flickr és Instagram csatornámon már megjelentek). A tájképet november elején készítettem, az egykori Ikarus gyárban tett látogatásomról hazafelé jövet, Budapesten; a dobókockák pedig egy karácsonyi családi társasjátékunk kellékei voltak anyósomnál, Orosházán.

Tovább

2018 halfotói #9 (látogatás az egykori Ikarus gyárban)

Ebben a sorozatban szokásomhoz híven azokat a fotóimat publikálom, melyek még nem szerepeltek itt a blogomom – vagyis nem futográfiák, és nem túrafotók (de Flickr és Instagram csatornámon már megjelentek). Épp egy hete a Kertvárosi Időutazó kalauzolásával látogatást tehettem a 16. kerületben, az egykori Ikarus gyárban; ahol Simon Páltól, aki 1964-től kezdődően a valaha gyártott…

Tovább

2018 halfotói #8

Ebben a sorozatban szokásomhoz híven azokat a fotóimat publikálom, melyek még nem szerepeltek itt a blogomom – vagyis nem futográfiák, és nem túrafotók (de Flickr és Instagram csatornámon már megjelentek). Az első két fotó Picurral nálunk, Pilisborosjenőn készült (szeptember és október elején); a harmadikat a Tévétoronyról Pécsett, az egykori vidámpark területén exponáltam; a többi fénykép…

Tovább

Az ember Isten kertjében él

Nem szokásom fotópályázatokon indulni (annyira szubjektív, hogy kinek, mikor, miért, mi tetszik…); viszont ez a pályázat már a címével megfogott – no és persze a számomra oly kedves Hamvas Béla nevével, kinek halála 50. évfordulója tiszteletére írták ki. Ma kaptam az értesítést, hogy a fenti képemet beválogatták a 28 kiállított alkotás közé (a fotó egyébként…

Tovább

2018 halfotói #6

Ebben a sorozatban szokásomhoz híven azokat a fotóimat publikálom, melyek még nem szerepeltek itt a blogomom – vagyis nem futográfiák, és nem túrafotók (de Flickr és Instagram csatornámon már megjelentek). Mikor augusztus elején Lucát hoztuk haza a Vértes Táborból, útba ejtettük a Bokodi „lebegő falut” (1. kép), és Tinnyén a lenyűgözően ügyes Monostori Ferenc által létrehozott…

Tovább

2018 halfotói #5

Ebben a sorozatban szokásomhoz híven azokat a fotóimat publikálom, melyek még nem szerepeltek itt a blogomom – vagyis nem futográfiák, és nem túrafotók (de Flickr és Instagram csatornámon már megjelentek). Most publikált júliusi hangulatkonzerveimet ismét otthonunkban és környékén, Pilisborosjenőn gyűjtögettem – kivéve az utolsó, Gödön készült fényképet.

Tovább