négylábú „kisfiammal”, Cimbivel
Némiképp frusztrál, hogy az egy hete a vadásszal történt találkozásunk kapcsán tudom: nem szabadna itt lennünk – bár erre vonatkozóan semmiféle jelzéssel nem találkozom. Ebből is látszik, milyen sokat számít, mi van a tudatomban (pontosabban csak ez számít, hisz nincs is más): ha a múlt hétvégén nem találkozunk, eszembe se jutna frusztrálódni… Ahogyan most se,…
Tovább
Teli torokból elkiáltom magam: „hé!” Ez az „abszolút parancs”, a „Joker, ami mindent visz”, ha Cimbi meghallja, bármit csinál, abbahagyja, és odajön hozzám. Amúgy bundás barátomnak csak ritkán parancsolgatok, többnyire inkább beszélek hozzá; de kellett egy messzire hangzó, „nagy hatótávolságú” jel. Fütyülni csak halkan tudok, a Cimbit nehéz üvölteni, így először volt a taps, de…
Tovább
Gondolkodtam a bejegyzés címén: „Cimbis tanulságok”, „Cimbi és az (állat)orvostudomány” – ezekhez hasonló, rosszabbnál rosszabbak jutottak eszembe, míg végül kipattant a fejemből ez a bulvárosan trendi, „kellőképpen korhű”. Az egyértelműség kedvéért szögezzük le: Cimbi él, és egészséges – mesteremmel való együttlétem újabb tanulságokkal szolgált. Mindannyiunk okulására teszem közzé. Bő másfél éve, 2020 februárjának elején, 8…
Tovább
A szarvasbőgés immár az őszi táj állandó hang-tartozéka, hallom még otthon, és már Süttőn is. Később látok is egy agancsost, az erdőben; méltóságteljesen vonul mellettem a fák között, míg elnyeli a (még) zöld erdő… Felbosszant az Asszony-hegy a monoton emelkedőjével, botlasztó, göröngyös terepével, és azzal, hogy a térképen nem is jelölt út csak egy magaslesig…
Tovább
Légvonalban tizenegynéhány kilométert északnyugatra ugorva a táj jellege nem változik, de a napraforgót szőlőre cseréljük. Egy bekerített ültetvény mellett haladva szürke, nagytestű kutyákat látok felénk rohanni – szerencsére a vadháló túloldalán. Nagyon furcsa testalkatúak, ilyen kutyákkal még nem is találkoztam, azonban ahogy közelebb érnek, mégis ismerősökké válnak – csupán a hozzájuk társított címkén kell átírni…
Tovább
A naptár próbálja hitetni a nyarat, de engem nem ver át. A 8 °C-os levegő, a hajnal friss illata (a trágyaszag-zónát elhagyva), és egy szarvas bőgése is egyértelművé teszik, hogy a nyárnak vége. Ez az első őszi hajnali kalandunk idén. Legkedvesebb évszakomnak csupán a színei hiányoznak még, már csak ezek tehetnék felemelőbbé a dombokon szaladó…
Tovább
A pénz körül forognak gondolataim, ami sajnos igen gyakori. Pedig mindig volt belőle annyi amennyi kellett (mármint pénzből – gondolatból még felesleg is van); de milyen jó lenne egy tetőfelújítás, napelemekkel persze, és leszigetelni a falakat, no meg egy új autó. Mind-mind málló, korhadó, foszló, rohadó, bomló, sorvadó anyag. Még csak nem is arról ábrándozom,…
Tovább
Talán nincs is semmi természetellenes a fajok fogyatkozásában – akárcsak a klímaváltozásban. Hisz minden élő pulzálva, lüktetve változik. „Sokasodjatok, majd kevesedjetek!” A bőséget szükség követi, a hideget meleg – belégzés, kilégzés… Többek között ezen gondolkodom e trágyaszagú, napsütötte, őzekkel szemezős szántóföldi kalandunkon. A horgásztó büfése nem érti érkezésünket: „Az előbb még arra mentetek.” – mutat…
Tovább
Minap egy kedves ismerősömmel beszélgetve kiderült, hogy igen furcsának tartja 200×200 km projektem, melynek keretében hetente egyszer, mindig máshol, egyetlen térképen létező utat se kihagyva sétálok; megszállottként, kvázi mint egy autista – tette hozzá. Megszoktam, hogy kevesen értenek, és jól is van ez így; az viszont meglepett, hogy e tekintetben ő is a többséghez tartozik.…
Tovább
Mélyen átélt álmot hozok magammal útravalóul. Tulajdonképpen nem is álom volt. Feküdtem az ágyban, csukott szemmel, és az épp csak ébredő hajnal fényében láttam a mellettem levő üres ágyat. Tudtam, hogy csukva van a szemem, mégis láttam, és azt is tudtam, hogy teljesen mindegy, kinyitom-e a szemem, mert ugyanazt látnám. Mindezt végtelen békében, nyugalommal konstatáltam……
Tovább
