Képzeld el, hogy van egy barátod, aki bármikor bármire kapható, és mindig mindent elfogad. Nehéz találni ilyen embert, de az előttem bandukoló bundás barátomra tökéletesen illik a „személyleírás”.
A környezet nem igazán fotogén… szemlélődésem közben kövér ködcseppek koppannak kabátomon. Nem erőltetem a fotózást, hiszen konzerváltam már sok hasonló hangulatot. Jólesőn elégszem meg a láthatatlannal: a felbecsülhetetlen értékű kapoccsal, ami összeköt egy négylábúval.
Aztán a piros kereszttel jelölt útvonalra térve felizgul fényképész fantáziám, miközben „deja vu” érzésem támad: a környezet nagyon hasonlít a tavaly november 30-án látottakhoz. Igaz, hogy ilyesmi is van már a gyűjteményemben, mégis magammal akarom vinni…
Leave a Reply