Egy őz néz felénk, megállok, Cimbinek suttogva szólok… Többször tapasztaltam már, amit most is: az őz ilyenkor nem lát minket, áll, és várja, hogy a számára potenciálisan veszélyes mozgásunk véget vessen láthatatlanságunknak. De mi nem mozdulunk, és a köztünk levő kb. 15 méternyi távolból jól látom a hatalmas, gesztenyebarna, fényes-gyönyörű szemeit. Kisvártatva elindul felénk… de ezt a közeledést bundás barátom már képtelen dermedten szemlélni, és moccanására az őz irányt vált, majd pillanatokon belül elnyelik a zöld bokrok. Megszűnünk egymás számára létezni.
Kicsit odébb Cimbi megáll, és a sötét erdő felé fordulva figyel. „Nincs ott semmi Cimbikém, gyere, menjünk tovább!” – de az ágak reccsenése azt feleli, mégiscsak van ott valami. Cimbi leginkább a szagokra figyel; az őz a mozgásra – mindegyikük érzéke arra van kihegyezve, ami számára a leginkább fontos.
Ha az emberi érzékelés is ilyen kifinomult lenne a fontos dolgok iránt, nem létezne hazugság, hiszen az pillanatokon belül lelepleződne. Vagyis jelenlegi formájában a média se létezne, és valószínű még koronavírus világjárvány se lenne. Eszembe jut egy indiai srác a Facebookon, aki videójában meséli, hogy az ő falujában nincs koronavírus, mert az embereknek nincs tévéje. Mindez a felszínes szemlélő számára megmosolyogtató együgyűség lehet; pedig ez a fiú tűpontosan rámutat a lényegre: csak az van, ami a tudatomban van, és a tudatom teremti a valóságot. Ez utolsó futókalandunk tanítása…
U.i.: a repce már majdnem teljesen levirágzott, leginkább már csak a szaga maradt; melyet utunk egyes szakaszain bódító akácillat vált fel.
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?