„Apa, fussunk!”

– hangzott a kérés az akkor alig ötéves lányom szájából szinte minden alkalommal, mikor gyalog indultunk útnak. Eleinte nem igazán volt hozzá kedvem (soha nem sportoltam), de hamarosan ráéreztem arra, hogy futni jó! Nagyon jó! Vettem egy futócipőt, zoknit, nadrágot, alsót, pólót, és 39 évesen futásnak eredtem.

Kezdettől erdőben szerettem volna futni, amiből akkor csak egy zsebkendőnyi volt hozzánk egészen közel, 1,2 kilométerre, ahová bringával tekertem el. Az erdő kemény másfél kilométer hosszú oda-vissza, kulacsot is vittem magammal, nehogy szomjan haljak. Három hétig élveztem, hogy egyre gyorsabb vagyok, aztán gondoltam egy „merészet”, otthon hagytam a bringát, és háztól házig futottam. Ezzel kezdetét vette a környék utcáinak felfedezése, és valahogy meg is feledkeztem az eredeti erdei tervemről.

De mindennek eljön az ideje, és miután a környék összes utcáján futottam már, felszínre tört a bő egy éve elfeledett gondolatom: hívott az erdő. Ekkorra már rengeteget adott a futás, élveztem a mozgás, a fejlődés, a szabadság, a felfedezés élményét; megtanultam, hogy nem kell félni a hidegtől, az esőtől, az emelkedőtől; és az egész világ összezsugorodott: korábban messzinek tűnő távolságok többszörösét is képes voltam már futva megtenni.

2014. június 1-jén egy hármashatár-hegyi körrel kezdődtek terepfutó kalandjaim. Hazataláltam a természetbe, és visszataláltam a régi (hivatásszerűen sosem gyakorolt) szakmámhoz: fényképészként egyre többször késztetett megállásra a látvány. Egyedül szeretek futni, de szeretném mindenkivel megosztani az élményt, amivel a természet közelsége megajándékoz. Ezért született meg ez az oldal és vele együtt a 200×200 km projekt, 2015 őszén.

Ma már mosolyt fakaszt az arcomra, mikor az első, másfél kilométeres, kulacsos futásomra gondolok. Egyszer majd lehet, hogy ugyanígy mosolyra fakaszt az a mélyről jövő buzgalom, ahogyan jelenleg próbálom megörökíteni, és minél részletesebben átadni azt a sok varázslatos pillanatot, amit futó fotósként átélek. De addig is fogadd szeretettel egy futográfus kalandjait.

%d blogger ezt szereti: