PORTFÓLIÓ

2019

KDB Bank plakátsorozat

Februárban ügyfelem hangulatot és képi világot meghatározó instrukciói alapján terveztem meg az alábbi plakátsorozatot.

Parlando iskolaújság

Ebben az évben is örömmel készítettem el a Marczibányi téri Kodály Iskola újságját, immár másodszor. A tavalyihoz hasonló, 32 oldalas kiadvány idén már áprilisban elkészült.

Vink LED modulok online hirdetés

Az alábbi, júniusban összeállított anyagot azért mutatom meg, hogy elmondhassam: időnként szeretek „szöszölni” is, vagyis sok kis apróságot szépen elrendezni.

KDB Bank éves jelentés 2018

Örömömre a KDB Bank ebben az évben is rám bízta éves jelentésének megtervezését, amihez ezúttal egy koreai anyagot is kaptam ihletadóként; de a júliusra elkészült végső változat erre már csak nyomokban emlékeztetett. A nyomdai kivitelezés során a borító „nyomtatott áramköreire” és felirataira csillogó formalakk is került.

I love eye honlap

Októberben keresett meg Olajos Ágnes a következőkkel:

A belvárosban lévő szemészeti rendelőnk számára szeretnék egy honlapot készíttetni. Férjemmel ketten rendelnénk itt, de főleg én. Egy egyszerű, letisztult, elegáns megjelenésű honlapot szeretnék, ami könnyen átlátható.

Testhezálló feladatnak éreztem, így örömmel vállaltam a munkát, melynek végén egy nyelvválsztási lehetőség is helyet kapott az oldalon (magyar, angol, olasz).

→ iloveeye.hu