Kategória: Privát: pozitív
élmény, öröm, élvezet, gyönyör
-

Hétvége a Puchner Kastélyszállóban
A múlt hétvégén Bikalon szálltunk meg, a Puchner Kastélyszálló középkori városának egyik házikójában (lásd az első és utolsó fotón). Pénteken délután érkeztünk, így maradt még időnk egy kiadós fürdésre, és a vacsorára is. Szombaton egész napunkat az Élménybirtokon töltöttük – találó az elnevezés, élményekben nem volt hiány, délután már kezdtem „aggódni”, hogy a fürdésre nem
-
Mi, OnePlus-osok
Minap odajön hozzám a boltban egy középkorú férfi, és udvariasan megkérdezi, hogy milyen telefont bökdösök éppen? Mondom, hogy egy OnePlus 3-ast. Széles vigyor ül az arcára, és büszkén előkap egy a OnePlus 3T-t a zsebéből. Kérdezte, hogy elégedett vagyok-e az enyémmel, mondtam, hogy nagyon, mondta, hogy ő is, bár még csak három hete használja. Pár
-

Finnország 7. nap (január 4.)
Gyönyörű napkeltével búcsúzott tőlünk Kukkolaforsen, az utolsó szállásunknak helyet adó bájos svéd halászfalu. Néhányan tettünk még egy rövid fotósétát a -25 °C-ban, aztán elindultunk a luleai reptér felé, ahol a repülőgép késésének köszönhetően egy tengerparti napnyugtában is volt alkalmunk gyönyörködni (3 órával a napkelte után). Aztán felejthetetlen élményekkel telve immár egyedül autóztam tovább Skellefteå repterére,
-

Finnország 6. nap (január 3.)
Ha felmentünk a menedékházhoz, akkor le is kellett jönnünk – ehhez egy másik utat választottunk, mint odafelé. A táj a szürke végtelen árnyalatában pompázott, lenyűgöző élmény volt benne lenni. Este meglátogattuk a Mikulást, majd egy szaunázós-üstfürdőzős-beszélgetős-evős-ivós búcsúesttel zártuk utolsó teljes napunkat (immár a Svédországban, a finn határ mellett). A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és
-

Finnország 5. nap (január 2.)
Még egy nagy (és persze több kisebb) kaland várt ránk egy hetes túránk alatt: az új év második éjszakáját a fenséges hegyi tájban megbúvó hangulatos Nammalakuru-menedékházban töltöttük – fahasábok tüzének (és fejlámpáink) fényében, villany, vezetékes víz, és wifi mentes környezetben. Ötödik napunk túrája a faházhoz vezető, misztikus fényekben fürdő úton vezetett, melynek legszebb részéről már
-

Finnország 4. nap (január 1.)
Egy emlékezetes futókaland után csatlakoztam a csapathoz, majd egy 770 méteres mini-túra után következett a motorosszánozás – ez is felejthetetlen élmény marad… A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam. A túra a Cinto szervezésében valósult meg – nagy kalandok kis csoportoknak.
-

Finnország 3. nap (december 31.)
Számomra az egyhetes túránk csúcspontja volt ez a nap, melynek eseményei az ezerfelé tagolt Inari tavon, annak környékén és Pokkában zajlottak: kutyaszánozás, átnézés Oroszországba; majd egy hangulatos mini-túra után ismét a sarki fény volt a főműsor – ezúttal az előző napinál is pompázatosabb koreográfiával. Felejthetetlenül gyönyörű, leírhatatlanul megható élmény volt, amikor azért is örültem, hogy
-

Finnország 2. nap (december 30.)
Második napunkon az aranyásó múzeum és a rénszarvasfarm meglátogatása után következett a főműsor: a sarki fény játéka az égen. A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam. A túra a Cinto szervezésében valósult meg – nagy kalandok kis csoportoknak.
-

Finnország 1. nap (december 29.)
Nem szeretem a hideget, viszont szeretek fényképezni. Akkor meg minek megyek egy olyan helyre, ahol ilyenkor akár -30 °C is lehet, és szinte fel se kel a nap? A válasz egyszerű: mert adódott rá lehetőség, és mindig vonz a megismerés csodája. A kevés fény meg is látszik a fotóim mennyiségén – és persze a minőségén
-

Évértékelő helyett
Mint azt bizonyára észrevettétek, nincs időm blogolni, a fotóim feldolgozásával egy hónapos csúszásban vagyok, tegnap értem haza egy csodás lappföldi túráról. Ilyenkor kimondottan kapóra jön a Strava videója, melyben 1 percben látványosan összefoglalódik tavalyi mozgásban töltött tevékenységem – legalábbis ami a(z egyébként lényegtelen) számokat illeti (amúgy ezek még kicsit változni fognak, mert a Lappföldön megtett
-

Olaszország, Déli-Dolomitok 5. nap (november 1.)
A Déli-dolomitok környékét felfedező túránk ötödik napja volt az utolsó – reggel elhagyva a szállásunkat, hazafelé indultunk, de útközben megálltunk még négy gyönyörű helyen: túráztunk egy rövidet Bosplans környékén; sétáltunk egy kicsit Olaszország egyik legszebbjének választott falvában, Poffabroban; majd Casera Somp la Mont következett; végül a hegyről a kisbusszal legurulva a Tagliamento folyó medrében gyönyörködtünk
-

Olaszország, Déli-Dolomitok 4. nap (október 31.)
Egy kisebbecske futás után egy nagyobbacska túra volt Dolomitok-béli olaszországi túránk negyedik napjának programja. A 2251 méter magas Cimon del Cavallo-t másztuk meg – a látvány ezúttal is káprázatos volt! A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam. A túra a Cinto szervezésében valósult meg – nagy kalandok kis csoportoknak.