Kategória: Halfotó

hangulatkonzerveim


  • Finnország 7. nap (január 4.)

    Finnország 7. nap (január 4.)

    Gyönyörű napkeltével búcsúzott tőlünk Kukkolaforsen, az utolsó szállásunknak helyet adó bájos svéd halászfalu. Néhányan tettünk még egy rövid fotósétát a -25 °C-ban, aztán elindultunk a luleai reptér felé, ahol a repülőgép késésének köszönhetően egy tengerparti napnyugtában is volt alkalmunk gyönyörködni (3 órával a napkelte után). Aztán felejthetetlen élményekkel telve immár egyedül autóztam tovább Skellefteå repterére,…

    Tovább →


  • Finnország 6. nap (január 3.)

    Finnország 6. nap (január 3.)

    Ha felmentünk a menedékházhoz, akkor le is kellett jönnünk – ehhez egy másik utat választottunk, mint odafelé. A táj a szürke végtelen árnyalatában pompázott, lenyűgöző élmény volt benne lenni. Este meglátogattuk a Mikulást, majd egy szaunázós-üstfürdőzős-beszélgetős-evős-ivós búcsúesttel zártuk utolsó teljes napunkat (immár a Svédországban, a finn határ mellett). A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és…

    Tovább →


  • Finnország 5. nap (január 2.)

    Finnország 5. nap (január 2.)

    Még egy nagy (és persze több kisebb) kaland várt ránk egy hetes túránk alatt: az új év második éjszakáját a fenséges hegyi tájban megbúvó hangulatos Nammalakuru-menedékházban töltöttük – fahasábok tüzének (és fejlámpáink) fényében, villany, vezetékes víz, és wifi mentes környezetben. Ötödik napunk túrája a faházhoz vezető, misztikus fényekben fürdő úton vezetett, melynek legszebb részéről már…

    Tovább →


  • Finnország 4. nap (január 1.)

    Finnország 4. nap (január 1.)

    Egy emlékezetes futókaland után csatlakoztam a csapathoz, majd egy 770 méteres mini-túra után következett a motorosszánozás – ez is felejthetetlen élmény marad… A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam. A túra a Cinto szervezésében valósult meg – nagy kalandok kis csoportoknak.

    Tovább →


  • Finnország 3. nap (december 31.)

    Finnország 3. nap (december 31.)

    Számomra az egyhetes túránk csúcspontja volt ez a nap, melynek eseményei az ezerfelé tagolt Inari tavon, annak környékén és Pokkában zajlottak: kutyaszánozás, átnézés Oroszországba; majd egy hangulatos mini-túra után ismét a sarki fény volt a főműsor – ezúttal az előző napinál is pompázatosabb koreográfiával. Felejthetetlenül gyönyörű, leírhatatlanul megható élmény volt, amikor azért is örültem, hogy…

    Tovább →


  • Finnország 2. nap (december 30.)

    Finnország 2. nap (december 30.)

    Második napunkon az aranyásó múzeum és a rénszarvasfarm meglátogatása után következett a főműsor: a sarki fény játéka az égen. A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam. A túra a Cinto szervezésében valósult meg – nagy kalandok kis csoportoknak.

    Tovább →


  • Finnország 1. nap (december 29.)

    Finnország 1. nap (december 29.)

    Nem szeretem a hideget, viszont szeretek fényképezni. Akkor meg minek megyek egy olyan helyre, ahol ilyenkor akár -30 °C is lehet, és szinte fel se kel a nap? A válasz egyszerű: mert adódott rá lehetőség, és mindig vonz a megismerés csodája. A kevés fény meg is látszik a fotóim mennyiségén – és persze a minőségén…

    Tovább →


  • Olaszország, Déli-Dolomitok 5. nap (november 1.)

    Olaszország, Déli-Dolomitok 5. nap (november 1.)

    A Déli-dolomitok környékét felfedező túránk ötödik napja volt az utolsó – reggel elhagyva a szállásunkat, hazafelé indultunk, de útközben megálltunk még négy gyönyörű helyen: túráztunk egy rövidet Bosplans környékén; sétáltunk egy kicsit Olaszország egyik legszebbjének választott falvában, Poffabroban; majd Casera Somp la Mont következett; végül a hegyről a kisbusszal legurulva a Tagliamento folyó medrében gyönyörködtünk…

    Tovább →


  • Olaszország, Déli-Dolomitok 4. nap (október 31.)

    Olaszország, Déli-Dolomitok 4. nap (október 31.)

    Egy kisebbecske futás után egy nagyobbacska túra volt Dolomitok-béli olaszországi túránk negyedik napjának programja. A 2251 méter magas Cimon del Cavallo-t másztuk meg – a látvány ezúttal is káprázatos volt! A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam. A túra a Cinto szervezésében valósult meg – nagy kalandok kis csoportoknak.

    Tovább →


  • Olaszország, Déli-Dolomitok 3. nap (október 30.)

    Olaszország, Déli-Dolomitok 3. nap (október 30.)

    Polcenigo bájos kis utcái után egy mesebeli erdőben találtuk magunkat – majd az esti folyóparti sütögetésnél az erdei varázslatra rásegítettünk még egy kis grappával is. A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam. A túra a Cinto szervezésében valósult meg – nagy kalandok kis csoportoknak.

    Tovább →


  • Olaszország, Déli-Dolomitok 2. nap (október 29.)

    Olaszország, Déli-Dolomitok 2. nap (október 29.)

    „Jaaaj, ezt be kellene tiltani, mert a túl sok gyönyör halálos lehet” – túratársamat idéztem, és valóban nem is kívánhattunk volna szebb fényeket az őszi színpompához! A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam. A túra a Cinto szervezésében valósult meg – nagy kalandok kis csoportoknak.

    Tovább →


  • Olaszország, Déli-Dolomitok 1. nap (október 28.)

    Olaszország, Déli-Dolomitok 1. nap (október 28.)

    Kora hajnali indulásunk jutalmaiként délután már Olaszországban gyűjtögettük a hangulatkonzerveket – nem is akármilyeneket! A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam. A túra a Cinto szervezésében valósult meg – nagy kalandok kis csoportoknak.

    Tovább →


Create a website or blog at WordPress.com