Kategória: Túra
Külföldi túráim
-

Korzika 2. nap (május 23.)
Hajnali 6-kor kötött ki a kompunk Porto-Vecchio kikötőjében. Ezen a napon csak 250 kilométer autózás várt ránk, ám ez Korzika kanyargós útjain 5 és fél órányi időt jelent. A szállásunk a kikötőtől északnyugatra volt, de mi a sziget déli csücske, Bonifacio felé vettük az irányt, ahol először az óvárosban és a tengerész temetőben bóklásztunk, majd
-

Korzika 1. nap (május 22.)
Éjjel 3 órakor indultam, és kezdtem el felszedegetni utastársaimat, akik – dicséretükre szóljon – mindannyian ott voltak a megbeszélt helyen és időben. Korábban 700 km volt a legnagyobb távolság, amit egyszerre levezettem, most közel 1300 várt rám. Útközben három baleset is belassított minket, így elég stresszes lett a vége, de 18:15-kor már a nizzai kikötőben
-

Ha kérditek idehaza: na milyen volt Korzika?
Ezt olyan hosszan tudnám kifejteni, hogy inkább bele se kezdek, majd – szokásomhoz híven – a képek nyelvén mesélek. Holnap este lesz egy hete, hogy hazaértünk, de még mindig „nem hevertem ki” a sok élményt. Nagyszerű csapat jött össze május végi fotóstúránkhoz; tíz nap alatt 3700 kilométert vezettem – ebből 1300-at Korzika kacskaringós útjain –;
-

Következő Cinto túráim
Az oldalsávba (pár hete) kiraktam a visszaszámlálókat a következő Cinto túráimról: Tarts velünk!
-

Májusban ismét Korzika szigetén kalandozunk – tarts velünk!
Tavalyi korzikai túránk emlékeit felidézve, szívem visszahúz a szépség szigetére. Május 22-én a Cinto Túraklub csapatával ismét útra kelünk, hogy 8 napra (+1-1 nap utazás) elvarázsolódjunk Korzikán. Bár fotóstúra lesz, de nem csak fotósok jelentkezését várjuk szeretettel, bárki jöhet, aki egy-egy helyszínen szívesen időzik kicsit többet, mint arra egy hagyományos túrán alkalma volna, és akit
-

Finnország 7. nap (január 4.)
Gyönyörű napkeltével búcsúzott tőlünk Kukkolaforsen, az utolsó szállásunknak helyet adó bájos svéd halászfalu. Néhányan tettünk még egy rövid fotósétát a -25 °C-ban, aztán elindultunk a luleai reptér felé, ahol a repülőgép késésének köszönhetően egy tengerparti napnyugtában is volt alkalmunk gyönyörködni (3 órával a napkelte után). Aztán felejthetetlen élményekkel telve immár egyedül autóztam tovább Skellefteå repterére,
-

Finnország 6. nap (január 3.)
Ha felmentünk a menedékházhoz, akkor le is kellett jönnünk – ehhez egy másik utat választottunk, mint odafelé. A táj a szürke végtelen árnyalatában pompázott, lenyűgöző élmény volt benne lenni. Este meglátogattuk a Mikulást, majd egy szaunázós-üstfürdőzős-beszélgetős-evős-ivós búcsúesttel zártuk utolsó teljes napunkat (immár a Svédországban, a finn határ mellett). A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és
-

Finnország 5. nap (január 2.)
Még egy nagy (és persze több kisebb) kaland várt ránk egy hetes túránk alatt: az új év második éjszakáját a fenséges hegyi tájban megbúvó hangulatos Nammalakuru-menedékházban töltöttük – fahasábok tüzének (és fejlámpáink) fényében, villany, vezetékes víz, és wifi mentes környezetben. Ötödik napunk túrája a faházhoz vezető, misztikus fényekben fürdő úton vezetett, melynek legszebb részéről már
-

Finnország 4. nap (január 1.)
Egy emlékezetes futókaland után csatlakoztam a csapathoz, majd egy 770 méteres mini-túra után következett a motorosszánozás – ez is felejthetetlen élmény marad… A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam. A túra a Cinto szervezésében valósult meg – nagy kalandok kis csoportoknak.
-

Finnország 3. nap (december 31.)
Számomra az egyhetes túránk csúcspontja volt ez a nap, melynek eseményei az ezerfelé tagolt Inari tavon, annak környékén és Pokkában zajlottak: kutyaszánozás, átnézés Oroszországba; majd egy hangulatos mini-túra után ismét a sarki fény volt a főműsor – ezúttal az előző napinál is pompázatosabb koreográfiával. Felejthetetlenül gyönyörű, leírhatatlanul megható élmény volt, amikor azért is örültem, hogy
-

Finnország 2. nap (december 30.)
Második napunkon az aranyásó múzeum és a rénszarvasfarm meglátogatása után következett a főműsor: a sarki fény játéka az égen. A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam. A túra a Cinto szervezésében valósult meg – nagy kalandok kis csoportoknak.
-

Finnország 1. nap (december 29.)
Nem szeretem a hideget, viszont szeretek fényképezni. Akkor meg minek megyek egy olyan helyre, ahol ilyenkor akár -30 °C is lehet, és szinte fel se kel a nap? A válasz egyszerű: mert adódott rá lehetőség, és mindig vonz a megismerés csodája. A kevés fény meg is látszik a fotóim mennyiségén – és persze a minőségén