Tegnap este újranéztük ezt a Mike Nichols rendezte 1967-es imádnivaló örökzöldet, és az est.hu-n megtaláltam azt a szöveget hozzá, amit akár én is írhattam volna, ha sokkal inkább a szavak embere volnék, mint amennyire vagyok.
Nem mondhatnánk, hogy a történet egyedülállósága jelentené a film erényét. A karakterek motivációja sem áll különösebben erős lábakon. Van azonban, ami mindezt pótolja: a felnőtté válás nehézségének, a szülők generációjával való összeütközésnek a mítosza és persze a mindent legyőző szerelem. Ehhez jön még a hihetetlen vizuális kreativitás és stílusérzék, aminek köszönhetően minden egyes momentum, érzés, történés hangsúlyozottan képként, látványként van kitalálva és kidolgozva. Artisztikus beállítások, szellemes vágások teszik élvezetes képáradattá a darabot, amit remekül egészít ki Simon és Garfunkel édeskés, örökzöld zenéje. (www.est.hu)
HALASIZSOLT 
Hozzászólás